Néhány hónapja említettem már, hogy szenteste napján talált rám Vicus, egyik kedves nagyon régen nem látott unokatestvérem, aminek nagyon örültem. Ő, és a nővére - Andi -, gyerekként Tiszalúcon éltek, apám testvérének a lányai, tehát közeli unokatestvéreim. Vicusék most Miskolcon élnek, de talán nyáron Velük is találkozhatunk. Viszont Andival már most sikerült találkoznunk, hisz Ő a családjával Dunaújvárosban él, és mi most megint otthon voltunk.
Felhívtam tegnap Andit, hogy megyünk haza, mi lenne, ha meglátogatnánk. Nagyon örült az ötletnek, meg is beszéltük a részleteket. Aztán ma reggel 9-kor elindultunk Dunaújvárosba, de annyira be volt állva a forgalom, hogy dél körül értünk el Érdre, ahol le volt zárva a hatos út teljesen. Se egy tájékoztatás, semmi, fogalmunk sem volt, hogy mi történt. Rámentünk a hetesre, vissza Pestre, majd az M7-esen mentünk el Dunaújváros irányába... nem volt egyszerű ez a két pici gyerekkel, de meg kell, hogy dícsérjem Őket, mert nagyon jó kislányok voltak!!!
Mikor már láttuk, hogy mi a helyzet, és hogy el kell mennünk a hetes út felé, felhívtam Andit, hogy nagyon le fogunk fáradni, valószínűleg nem fogunk tudni átmenni, hisz a gyerekeket is megviseli ez a több órás autózás (holnap meg már Andinak nem jó, mert megy Miskolcra). Nagyon csalódott voltam, és persze bosszús is, hogy ilyesmi megtörténhet Magyarországon úgy, hogy az ember nem hallja hírekben, vagy bárhol (azóta sem tudjuk, hogy miért volt lezárva az út).
Végül hazaértünk nagy nehezen, anyunál a lányok pihentek egyet, mi is lehiggadtunk kissé, aztán mégis átmentünk este Andihoz. A családját sajnos nem tudtuk megismerni, mert épp nem voltak otthon, de már Vele is nagyon jó volt találkozni, mégha csak kis időre is. Nekem nagyon furcsa érzés volt, egyrészről kicsit olyan, mintha tegnap láttam volna utoljára, másrészről azonban feszélyezett is voltam... furcsa kettősség ez. A lányok is nagyon jól érezték Magukat, Angin egyenesen meg voltam döbbenve, hogy milyen pillanatok alatt feloldódott, nem vonult vissza, nem volt megilletődve, ahogy szokott. Andival is nagyon nyitott volt, bár szóba állni még nem akart Vele, de ez Nála egyelőre elég általános, ritkán beszélget még a szűk családi körön kívül másokkal.
Próbáltam megörökíteni egy oldallal a nagy eseményt, de azt hiszem az alkalom érzelmi oldalát nem sikerült visszaadni, bár egy emléknek jó lesz:
Remélem, most már nem engedjük el egymást, és gyakran össze fogunk hozni hasonló találkozókat akár Dunaújvárosban, akár nálunk Pesten.
