Mivel már mind el van küldve és át van adva, megmutatom, hogy milyen lapokat készítettem ajándékba. Többek között ezekkel is foglalkoztam a karácsony előtti nagy készülődésben. De a java alkotásom majd csak ezután jön. :-)
Bár ezek elkészítése nagyon egyszerű, mindenhol igyekszem leírni, hogy készült, mert annyi visszajelzést kaptam már, hogy milyen jó, ha leírom (többnyire olyanoktól, akik még nem szoktak alkotni, de már szemezgetnek a hobbival, és nagyon örülnek, ha láthatják, hogy nem is olyan ördöngösség egy-egy szép dolgot létrehozni). Szóval, alkotásra fel, rajtam ne múljon, továbbra is le fogom írni, hogy mit hogyan készítettem, vagy mi annak a forrása. :-)
1. Ezt a lapot egyik ügyfelem egy kontrolling-vezetőjének készítettem (és az egész kontrolling csapatnak), akivel emberileg is nagyon jó a kapcsolatunk, szeretem Őt úgy emberként, mint együtt dolgozni.
- vajszínű karton
- Lidl-s készletből világoskék papír, hópehely, szarvas, karifa, felirat és hóember kontúrmatricák
- Scrap-talin Sipike mintavágójával vágott hópelyhek
2. A következőt egyik scrap-társamnak, Évának készítettem névnapja alkalmából:
- Bricostore-os üdvözlőkártya-készletből egy lap
- vajszínű karton
- halványlila Lidl-s karton
Elkészítés:
Az alsó blokkhoz a karifákat domborítottam a vajszínű kartonra, amit egy halványlila alapra ragasztottam, amit előtte mintavágó ollóval vágtam körbe (ugyanígy a fenti két halványlila alapot is). A felső karifát pedig egy mintalyukasztóval készítettem, a szöveget nyomtattam a lila kartonra.
3. Ez szintén Évának készült, hisz 24-e ugye Éva-névnap is. :-)
- Bricostore-os üdvözlőlap-készlet egy lapja
- szalag
- sárga és zöld Pébéo (nem tudom mi a magyar neve :-( )
- művirágból leszedett szirmok
Elkészítés:
Az alap üdvözlőlap dombormintáit kihasználva zölddel "megrajzoltam" a virág szárait. Ennek egy-egy "végpontjára" ragasztottam a virágokat, azok közepére sárga Pébéo-pötty ment. Átkötöttem egy szép kék szalaggal, és kész.
4. Másik kedves scrap-társamnak, Noénak készült ez a karácsonyi lap:
4. Másik kedves scrap-társamnak, Noénak készült ez a karácsonyi lap:
- sötétkék karton (Lidl)
- kék házikós szalvéta
- Lidl-s kontúrmatricák
- fehér műanyag fenyőcske (Kláritól kaptam a scrap-talin)
- pauszpapír
Elkészítés:
Egy sötétkék kartonra simán ráragasztottam ragasztóspray-vel a szalvéta legfelső rétegét. Körbevágtam a számomra érdekes részt, majd mintavágó ollóval kivágtam néhány pauszcsíkot, amiknek a hullámos szélét fehér folyékony krétával végighúztam (Izzie-től az ötlet, köszi). A fenyőt egy kicsit feldíszítettem (arany tollal), azt is és a kontúrmatricákat is felragasztottam, és kész.
5. Noénak szülinapja is volt. :-)
5. Noénak szülinapja is volt. :-)
- bordó karton (Lidl)
- Művirág egy-egy szirma
- miltonkapcsok
- sárga Pébéo
- kis strasszok (mellrák elleni kampány egy kis szimbólumáról szedtem le)
Elkészítés:
Kivágtam a bordó kartonból a lap méretét, az elején kivágtam a három kis ablakot. A virágszirmokat összefogattam egy-egy miltonnal, majd felragasztottam őket a kis ablakokba. Körbepöttyöztem Pébéo-val, díszítettem arany színű zselés tollal, és kész is lett.
6. Karácsonyra András nagynénjének, Jutkának:
6. Karácsonyra András nagynénjének, Jutkának:
- fa karácsonyfa
- zöld lap (Bricostore-os üdvözlőlap-csomag)
- vajszínű karton (Lidl)
Elkészítés:
Vajszínű karton négy sarkát kilyukasztottam mintalyukasztóval, majd körbekrétáztam. Ráragasztottam a fát, feliratoztam, és ennyi. :-)
7. Sógornőmnek (Szidinek) születésnapjára:
- üdvözlőlap (Bricostore-os készletből)
- rózsaszínű szalag (úgy szedtem le valamiről :-) )
- Rayheres papírvirágok (most kaptam karira - kicsit előbb - a Papáéktól)
- miltonkapocs
Elkészítés:
A papírvirágokat (annyira imádom, olyan szép, ugye?) összefogtam egy miltonnal, felragasztottam. Alatta körbetekertem a szalaggal (mintha a szára és levele lenne) és ennyi. :-)
Sokkal több embernek tudtam volna készíteni/küldeni... de egyszerűen több időt nem tudtam szakítani az elkészítésükre, pedig így is igyekeztem a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb technikákat választani. Talán majd jövőre. :-
Sokkal több embernek tudtam volna készíteni/küldeni... de egyszerűen több időt nem tudtam szakítani az elkészítésükre, pedig így is igyekeztem a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb technikákat választani. Talán majd jövőre. :-
2 megjegyzés:
Nagyon szépek a lapjaid!!:)
Köszönöm szépen, gyönyörűek lettek, és nagyon meghatottál, hogy kettőt is küldtél! (a masnit sikerült kibontanom, ahogy húztam ki a lapot a borítékból...( )
Megjegyzés küldése