Nagyon meghatározó, és mozgalmas ez a hetünk. Vikicivel elkezdtük a bölcsit, ami ugye nem kevés izgalommal jár...
Angival fog egy csoportba járni szeptemberig (itt vegyes csoportok vannak), akkor pedig Angi átmegy az oviba. Ez azért nagyon nagy könnyebbség - ha már ilyen korán bölcsibe kell vinni, legalább ennyivel könnyebb Neki, hogy Vele van a nővére. Azt hiszem, ez így még könnyebb, mintha kicsit nagyobbként vinném, de tök egyedül lenne - illetve a családból egyedül.
Mivel nem volt időm minden nap írni, hogy mik történtek, most megpróbálom összefoglalni, bár nem tudom, hogy sikerülni fog-e, mert annyi mindent akarok mesélni. :-)
1. nap: hétfő:
Itt úgy van a szokás, hogy első nap még csak egy órára megyünk be, a gyerek is és a szülő is. Ez 9-től lenne, de mivel nálunk ugye Angi miatt speciális a helyzet, mi már fél 9 előtt ott voltunk (fél 9-kor van a reggeli, és akkorra szoktunk menni), és így is 10-ig maradtunk. Nagyon jól érezte Magát Vikici, de ennek még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, hiszen ez Neki olyan volt, mintha elmentünk volna egy játszóházba: ott volt a nővére is, én is, és még egy csomó játék, meg gyerekek.
2. nap: kedd:
Na, ekkor már 2 óra lett volna, de olyan jól elvolt, hogy mondták, hogy ha gondoljuk, menjünk el Velük a tornaterembe is. Gondoltuk, mert láttam, hogy élvezi, szóval elmentünk. Nagyon jó móka volt, de még mindig nem mérvadó, hisz én is ott voltam (néha jöttek is oda az ölembe kicsit feltöltődni, aztán mentek tovább játszani).
3. nap: szerda:
Az előző napok sikerein felbuzdulva mondták a gondozónők, hogy akkor én lépjek le fél 10-kor... de végül már 9-kor is jónak látták ezt. Ők azt javasolták volna, hogy ne köszöngessek el, ne hívjam fel rá a figyelmet, hogy elmegyek... tudom, hogy sokak szerint ez a jó megoldás, és ebben is változóak az álláspontok, de én ezzel nagyon nem értek egyet! Számomra ez olyan, mintha becsapnám a gyerekeket, és Ők pontosan azért ilyen nyugisak, mert soha nem tettem ezt, mindig elmondtam, hogy mikor hova megyek, mikor jövök és ezt be is tartottam, hogy megbízhassanak bennem, mert kiben másban, ha nem az anyukájukban? Most is odamentem mindkettőjükhöz sorban, és elköszöntem Tőlük. Semmi gond nem volt. Aztán negyed 12-re mentem vissza, Viki örömmel szaladt hozzám, mikor meglátott. :-) De nem olyan öröm volt ez, hogy örül, hogy megszabadul onnan, hanem csak nekem szólt, ahogy akkor is szokott örülni, ha a Papáékhoz megyek Érte. Ekkor azért aggódtam nagyon Angiért... vajon hogy reagálja le, hogy a Hugit elhozom, Őt meg nem? Nos, Angit odahívtam, elmondtam Neki, hogy mi lesz és miért, közölte, hogy jó, adott egy puszit, és visszament. Teljesen el voltam olvadva Tőle és a kis bölcsességétől. :-)
Nos, és a mai nap: Ma már eleve úgy vittem Őket, hogy csak "beadom" Mindkettőjüket, és maradnak, Vikiért megyek fél 12-re. Hú, nagyon furcsa, nehéz, jó..., mindenféle érzés volt, amikor Viki tök boldogan bevonult reggel, abszolút nem érdekelte, hogy én eljövök (persze, egyelőre nem esett még le Neki szerintem a dolog lényege, gyanítom, hogy lesznek még nehéz napjaink). Angitól is elköszöntem, és hazajöttem. 10 körül felhívtam Mariannt (az egyik gondozónő), hogy mi újság. Elmesélte, hogy a pelenkázásnál volt nagy sírás, kérdezte, hogy itthon is pelenkázón pelenkázom-e. Igen, méghozzá elég magason. Valszeg az ottanitól valamiért fél, így most próbálják szoktatni hozzá úgy, hogy tisztázás után még ott maradnak, és nézegetik együtt a pelenkázó körül lévő matricákat... reméljük, hamar túl lesz ezen. Mesélte Mariann, hogy Angi végig ott állt mellettük, míg sírt Viki, és aggódva figyelte. :-)
Ahogy kérték, fél 12-re (illetve kicsit előbb) mentem vissza. Egyből kijött Erika (a másik gondozónő), hogy szóljon, hogy üljek le kicsit, mert megebédeltetik, meg utána megmutatják Neki az ágyát. Akkor is éppen sírt, mert éppen megint pelenkázták, nagyon rosszul esett a szívemnek hallani... de szerencsére - ahogy azt Ő szokta - amint kijöttek a mosdóból, már semmi baja nem volt, szépen leült az asztalhoz a helyére. :-) Persze én észrevétlenül kukucskáltam a függöny mögül, így nagyjából tudtam követni a benti eseményeket. :-)) Ebéd után Mariann odavezette az ágyához, levette a szandiját, és felültette az ágyra, közben magyarázta Neki, hogy ez lesz az Ő ágya. Vikike okosan figyelt... majd mikor Mariann tovább ment a következő gyereket rendezni, fogta magát, lemászott az ágyról, felnyalábolta a szomszéd kisfiú cipőjét, és elinalt vele. :-D Én annyira röhögtem kintről... :-) A mi kis csibészünk. :-) Valahol a terem másik végében kapták el. :-) Ekkor már leültem, és nem kukucskáltam tovább, mert féltem, hogy a röhögés miatt észrevesznek a gyerekek, és felborul a rend. :-)
Pár perc múlva Mariann hozta is ki. :-) Olyan kis édes volt. Mesélte Mariann, hogy Angi addig nem volt hajlandó lefeküdni, amíg be nem takarhatta Ő Vikit, mert ehhez ragaszkodott. :-) Hihetetlen érzés ez a szívemnek, hogy már most így ragaszkodnak egymáshoz, és Angi ennyire okosan komolyan vette, mikor arról beszélgettem Vele, hogy mivel Ő lesz ott Vikivel a bölcsiben, vigyázzon majd rá nagytesó módjára. :-) Istenem, még csak három éves! Félelmetes milyen kis okosok. Angi amúgy is olyan kis gondoskodó típus lesz szerintem.
Holnap az lesz, hogy megpróbálják ott altatni. Ez úgy megy - Angis emlékeimből -, hogy ugyanúgy oda kell mennem ebéd utánra, és ha sikerül elaltatni, akkor jöhetek vissza haza és rendesen délután kell Értük mennem, ha viszont nem sikerül, akkor kiadják, hogy a többi gyereket ne zavarja meg. Majd elmesélem, hogy sikerült. :-) Szerintem mókás lesz, mert Ő itthon még kiságyban alszik, amiből ugye nem tud kijönni... ott viszont simán leszállhat az ágyról... ebből mi lesz!? :-)
Angival fog egy csoportba járni szeptemberig (itt vegyes csoportok vannak), akkor pedig Angi átmegy az oviba. Ez azért nagyon nagy könnyebbség - ha már ilyen korán bölcsibe kell vinni, legalább ennyivel könnyebb Neki, hogy Vele van a nővére. Azt hiszem, ez így még könnyebb, mintha kicsit nagyobbként vinném, de tök egyedül lenne - illetve a családból egyedül.
Mivel nem volt időm minden nap írni, hogy mik történtek, most megpróbálom összefoglalni, bár nem tudom, hogy sikerülni fog-e, mert annyi mindent akarok mesélni. :-)
1. nap: hétfő:
Itt úgy van a szokás, hogy első nap még csak egy órára megyünk be, a gyerek is és a szülő is. Ez 9-től lenne, de mivel nálunk ugye Angi miatt speciális a helyzet, mi már fél 9 előtt ott voltunk (fél 9-kor van a reggeli, és akkorra szoktunk menni), és így is 10-ig maradtunk. Nagyon jól érezte Magát Vikici, de ennek még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, hiszen ez Neki olyan volt, mintha elmentünk volna egy játszóházba: ott volt a nővére is, én is, és még egy csomó játék, meg gyerekek.
2. nap: kedd:
Na, ekkor már 2 óra lett volna, de olyan jól elvolt, hogy mondták, hogy ha gondoljuk, menjünk el Velük a tornaterembe is. Gondoltuk, mert láttam, hogy élvezi, szóval elmentünk. Nagyon jó móka volt, de még mindig nem mérvadó, hisz én is ott voltam (néha jöttek is oda az ölembe kicsit feltöltődni, aztán mentek tovább játszani).
3. nap: szerda:
Az előző napok sikerein felbuzdulva mondták a gondozónők, hogy akkor én lépjek le fél 10-kor... de végül már 9-kor is jónak látták ezt. Ők azt javasolták volna, hogy ne köszöngessek el, ne hívjam fel rá a figyelmet, hogy elmegyek... tudom, hogy sokak szerint ez a jó megoldás, és ebben is változóak az álláspontok, de én ezzel nagyon nem értek egyet! Számomra ez olyan, mintha becsapnám a gyerekeket, és Ők pontosan azért ilyen nyugisak, mert soha nem tettem ezt, mindig elmondtam, hogy mikor hova megyek, mikor jövök és ezt be is tartottam, hogy megbízhassanak bennem, mert kiben másban, ha nem az anyukájukban? Most is odamentem mindkettőjükhöz sorban, és elköszöntem Tőlük. Semmi gond nem volt. Aztán negyed 12-re mentem vissza, Viki örömmel szaladt hozzám, mikor meglátott. :-) De nem olyan öröm volt ez, hogy örül, hogy megszabadul onnan, hanem csak nekem szólt, ahogy akkor is szokott örülni, ha a Papáékhoz megyek Érte. Ekkor azért aggódtam nagyon Angiért... vajon hogy reagálja le, hogy a Hugit elhozom, Őt meg nem? Nos, Angit odahívtam, elmondtam Neki, hogy mi lesz és miért, közölte, hogy jó, adott egy puszit, és visszament. Teljesen el voltam olvadva Tőle és a kis bölcsességétől. :-)
Nos, és a mai nap: Ma már eleve úgy vittem Őket, hogy csak "beadom" Mindkettőjüket, és maradnak, Vikiért megyek fél 12-re. Hú, nagyon furcsa, nehéz, jó..., mindenféle érzés volt, amikor Viki tök boldogan bevonult reggel, abszolút nem érdekelte, hogy én eljövök (persze, egyelőre nem esett még le Neki szerintem a dolog lényege, gyanítom, hogy lesznek még nehéz napjaink). Angitól is elköszöntem, és hazajöttem. 10 körül felhívtam Mariannt (az egyik gondozónő), hogy mi újság. Elmesélte, hogy a pelenkázásnál volt nagy sírás, kérdezte, hogy itthon is pelenkázón pelenkázom-e. Igen, méghozzá elég magason. Valszeg az ottanitól valamiért fél, így most próbálják szoktatni hozzá úgy, hogy tisztázás után még ott maradnak, és nézegetik együtt a pelenkázó körül lévő matricákat... reméljük, hamar túl lesz ezen. Mesélte Mariann, hogy Angi végig ott állt mellettük, míg sírt Viki, és aggódva figyelte. :-)
Ahogy kérték, fél 12-re (illetve kicsit előbb) mentem vissza. Egyből kijött Erika (a másik gondozónő), hogy szóljon, hogy üljek le kicsit, mert megebédeltetik, meg utána megmutatják Neki az ágyát. Akkor is éppen sírt, mert éppen megint pelenkázták, nagyon rosszul esett a szívemnek hallani... de szerencsére - ahogy azt Ő szokta - amint kijöttek a mosdóból, már semmi baja nem volt, szépen leült az asztalhoz a helyére. :-) Persze én észrevétlenül kukucskáltam a függöny mögül, így nagyjából tudtam követni a benti eseményeket. :-)) Ebéd után Mariann odavezette az ágyához, levette a szandiját, és felültette az ágyra, közben magyarázta Neki, hogy ez lesz az Ő ágya. Vikike okosan figyelt... majd mikor Mariann tovább ment a következő gyereket rendezni, fogta magát, lemászott az ágyról, felnyalábolta a szomszéd kisfiú cipőjét, és elinalt vele. :-D Én annyira röhögtem kintről... :-) A mi kis csibészünk. :-) Valahol a terem másik végében kapták el. :-) Ekkor már leültem, és nem kukucskáltam tovább, mert féltem, hogy a röhögés miatt észrevesznek a gyerekek, és felborul a rend. :-)
Pár perc múlva Mariann hozta is ki. :-) Olyan kis édes volt. Mesélte Mariann, hogy Angi addig nem volt hajlandó lefeküdni, amíg be nem takarhatta Ő Vikit, mert ehhez ragaszkodott. :-) Hihetetlen érzés ez a szívemnek, hogy már most így ragaszkodnak egymáshoz, és Angi ennyire okosan komolyan vette, mikor arról beszélgettem Vele, hogy mivel Ő lesz ott Vikivel a bölcsiben, vigyázzon majd rá nagytesó módjára. :-) Istenem, még csak három éves! Félelmetes milyen kis okosok. Angi amúgy is olyan kis gondoskodó típus lesz szerintem.
Holnap az lesz, hogy megpróbálják ott altatni. Ez úgy megy - Angis emlékeimből -, hogy ugyanúgy oda kell mennem ebéd utánra, és ha sikerül elaltatni, akkor jöhetek vissza haza és rendesen délután kell Értük mennem, ha viszont nem sikerül, akkor kiadják, hogy a többi gyereket ne zavarja meg. Majd elmesélem, hogy sikerült. :-) Szerintem mókás lesz, mert Ő itthon még kiságyban alszik, amiből ugye nem tud kijönni... ott viszont simán leszállhat az ágyról... ebből mi lesz!? :-)
És akkor néhány fotó az alábbi albumra kattintva látható az elmúlt napjainkról és a bölcsis létükről. :-)
 |
| Viki_bölcsibe_szoktatása |
2 megjegyzés:
JAjj, de édesek! Milyen komolyan viselkedik, igazi nővér módjára! Nagyon klassz lányaid vannak!! :-)) Büszke lehetsz Rájuk!
Köszönöm szépen! :-) Az is vagyok! Nagyon! (De egyébként erre is neveljük Őket, mert ha mi már nem leszünk, akkor egymásnak lesznek - ezért is szerettük volna, hogy kis korkülönbséggel szülessenek.)
Megjegyzés küldése