Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2009. március 4., szerda

Megint egy új "kaland"

Tegnap este szokásosan telt az este, vacsiztatás, fürdetés, meseolvasás... na, pont ekkor történt, hogy Vikici minden átmenet, rosszullét és egyéb nélkül egyszer csak egy óriásit odahányt a könyve elé az ágyába... hirtelen reagálni sem tudtam úgy ledöbbentem, mert semmi jele nem volt, vidáman telt előtte az este. Látva a "termést" azt gondoltuk, hogy csak egy gyomorrontás, mert egyértelműen látszott, hogy a vacsira főzött finomfőzeléket nem rágta meg rendesen. Nade végül rá kellett jönnünk, hogy itt valami másról van szó. Ugyanis hajnali 3-ig ez így ment. Ha adtam egy korty vizet, kijött. Ha adtam egy korty teát, kijött. Próbáltunk homeos hányingercsillapítót, B6 vitamininjekciót, mindent, ami csak eszembe jutott. És minden pont így vissza is jött. Hajnali háromra már támolygott a gyerek úgy legyengült, és bevonatos lett a nyelve is, egyértelműen látszott, hogy kezd kiszáradni.

Fogtuk, felöltöztettük, és bevittem a Madarász kórházba, mert tudtam, hogy kedden az az ügyeletes. Nem volt kérdés, vagy felvétel, automatikusan fel is vették, és kötötték rá az infúzióra (miközben a felvételi bürokratikus doksikat írták, Viki megint hányt). :-( A felvevő orvos dilemmázott, hogy felvegye-e, mert ha valakinek hasmenése is van, akkor nem mehet oda, a Lászlóba kell mennie. Vikinek nem volt még, de sejtette, hogy lesz. Végül amellett döntött, hogy oda felvesz. Első körben elküldött egy hasi ultrahangra, hogy az invaginációt azonnal kizárhassuk (ugye, mivel nálunk az bármikor újra megtörténhet). Szerencsére nem is volt, bár meglepett volna, ha lett volna, mert a tünetek abszolút nem arra utaltak (már rutinos vagyok ebben).

Bekerültünk egy olyan szobába, ahol volt rajtunk kívül egy nagyfiú, és még két kicsi, akiknek tüdőgyulladásuk volt! Nagyon ideges voltam, más se hiányzott, mint hogy vírust cseréljenek. Ekkor ugye már egy teljes éjszaka egy szemhunyást sem aludtam. A wc-bejárat melletti ágyat kapta Viki, amihez volt egy szék, én azon ülhettem. Asztal, hogy lehajtsam a fejem nem volt, az éjjeliszekrényen próbálkoztam - pár percet így is sikerült hunynom, de többet nem. Arra is rájötem, hogy tudok úgy aludni, hogy közben símogatom Vikit és nem támasztom meg a fejem. De már ekkor eléggé ki voltam purcanva, és hol volt még az este, sőt ki tudja, hány ilyen éjszaka vár még ott rám? Reggel bejött Apa, felváltott, elszaladtam haza cuccokért, majd vissza.

Aztán jött az, hogy Vikinek a hányás teljesen elmúlt, viszont elkezdett menni a hasa. Én ennek örültem, mert szerintem az még mindig jobb, de tartottam tőle, hogy átdobnak a Lászlóba... de nem... egy darabig, de erről később. Naszóval, Viki ettől olyan jókedvű lett, hogy egyszerűen nem bírtam Vele, és kitornázta a kanüljét (már az is nagy dolog volt, hogy az ágyban tartsam, aki ismeri, tudja, hogy miért). Hiába szóltam, elhanyagolták a kérdést, és mire végül leszedték, a gyerek teljes kézfeje, csuklója és alkarja megaduzzadt és kőkemény lett, ugyanis oda folyt az összes folyadék. Eldurrant az agyam, szóvá tettem. Erre a nővér beszólt, hogy én vagyok a hibás, mert nem vigyáztam, hogy ne használja a kezét... ha valaki tudja, hogy egy alig 17 hónapos, baromi aktív és egy percig sem egy helyben maradó gyereket hogy lehet arra rábírni, hogy a jobb kezét ne használja (arra sikerült, hogy ne szedje darabokra csupa kíváncsiságból az egész tákolmányt), az mesélje el nekem. Erre az volt a válasza, hogy foglalkoztatni kell. Tényleg? Van ennyi idős ilyen gyereke? Foglalkoztatta már 9 órán keresztül megállás nélkül úgy, hogy egy pillanatra se tudjon a jobb kezével bíbelődni??? De akkoris ám, ha pisilni megy, egy keze maradjon a gyereknél felügyeletre... ó, először ezen akadtam ki.

Aztán egész napos rohangálás után sikerült elintéznem (és még ki is fogtam, hogy szabad), hogy bemehessünk jó pénzért az alapítványi szobába. Végre már költözhettünk volna is, ott esélye lett volna a gyereknek aludni végre (merthogy itt a zajban képtelen volt), és a kósza vírusoktól sem kellett félni. Erre a már fent említett "jóindulatú" nővér közölte, hogy mi az, hogy mi oda fel akarunk menni, mert ott nem lesz orvosunk, ha nem kérünk fel valakit, és nem egyeztetjük, stb. Na, erre már teljesen eldurrant az agyunk - ekkorra ugyanis már Apa is újra ott volt velünk: közöltük, hogy oké, ezt nem csináljuk tovább: ha ott nem lesz orvosunk, hülyék leszünk kifizetni ennyi pénzt érte. A jelenlegi helyen pedig nem maradunk, mert ott nincsenek meg a gyerek gyógyulásának a feltételei, hazavisszük saját felelősségre, és elvisszük máshová. Oké, akkor Ő hívja az orvost, igen, külön megkérném rá, kedves hölgyem.

Doktorúr bejött, szelíden, intelligensen megkérdezte, hogy mi a probléma. Elmagyaráztam Neki, hogy a gyerekem szempontjából mit érzek ellentmondásosnak, és mi a gondom (fentiek). Erre közölte, hogy miért ne lenne nekem meg ugyanaz az orvosom ott (és a nővér is, akinek emiatt ugye egy emeletet fel kellett volna jönnie hozzánk, asszem inkább ez volt a baj), és indult a kartonunkért, hogy átnézze. Visszajött, és kérdezte, hogy tényleg volt hasmenés? Igen, addigra már háromszor is. Hát akkor nem is maradhatunk ott, se lent, se fent (ahogy én azt már reggel sejtettem). Egyeztetett a László kórházzal, hogy jöjjünk át. Megkérdeztem, hogy ugyan, ha ez a konfliktus nincs, akkor mikor és ki vette volna észre, hogy nekünk át kell mennünk? Erre a válasz az volt, hogy "erre nem tudok válaszolni".... ....Így nem saját felelősségre hagytuk el a Madarászt, de megint nem jó élényekkel. :-(

A László számomra mérföldkövekkel jobb. ugyanúgy hárman vagyunk és ugyanúgy szék van csak a gyerekágy mellett, de itt legalább le tudok tenni egy pokrócot a földre, hogy ráfeküdjek, mert a higiénés körülmények vannak olyanok. És pontosan ugyanolyan betegséggel fekszenek a szobánkban a többiek, így nem fogjuke egymást megfertőzni. Úgy egyáltalán, abból, amit most látok, a két kórház eddig összehasonlíthatatlan.

Mostanra amúgy Viki egyre jobban van. 1 hetes benntartózkodást "jósoltak", de ha ilyen ügyes marad, hamarabb is mehetünk szerintem. Mostanra már a hasmenés is elmúlt (mára, eddig kopp-kopp-kopp), és nagyon jól evett este. Elaltatni nagyon nehezen tudtam, mert már annyira fáradt volt, hogy pont azért nem sikerült (vagy ha végre sikerült volna, tuti, hogy valaki felkeltette). Végül a babakorában alkalmazott tartással jött össze. Pfuuuu... ez is megvan.

Nemrég volt itt a nővérke, újabb adag infúziót kötött be Neki. Azt hittem, ma már nem kap többet. De állítólag egész éjjel menni fog.

Na, most megyek. Utoljára tegnap reggel 5:59-kor aludtam, asszem itt az ideje... még mindjárt feltesznek Vikinek egy pisizacsit, aztán leterítem a padlóágyra a plédlepedőmet, és gyorsan alszok egyet, amíg lehet, mert ki tudja mit hoz az éjszaka.

Szép álmokat!

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...