Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2009. január 7., szerda

Tegnapi esténk/éjszakánk

Tegnap este már éreztük Vikin, hogy a fürdés utáni olvasás/készségfejlesztő játékból való "kimaradást" rosszul viseli. Dehát ha kitesszük mondjuk az állatos kártyák közé, akkor azonnal viszi, rámolja, stb. Így Ő is szokott kapni mesekönyvet, és addig olvas a kiságyában, míg Angival játszunk. De tegnap ez már nem volt elég. Ezért gondoltunk egyet, Apa egyik szobában olvasott Vikivel, én a másikban játszottam Angival... Viki már két szót is összekötött (pápá vonat), alig 15 hónaposan. Angi pedig néhány szót már el tud olvasni (pl. szavanna, erdő, illetve amik a játékában vannak - csak úgy játék közben megjegyezte). Pedig Ő is alig múlt még 3 éves. Hihetetlen mennyire fogékonyak tudnak lenni.
Éjjel aztán Viki felsírt. Nemcsak a szokásos nyöszörgés volt, hanem keserves sírás, és nem tudtuk megvígasztalni, egyértelműen látszott, hogy a hasa fáj. Mint mindig ilyenkor, megint megrémültünk, hogy kiújult a bélbetüremkedése??? (3 éves koráig újulhat ki, asszem addig ettől a félelmünktől nem fogunk szabadulni, és nem fogunk tudni nem egyből arra gondolni - ráadásul abban az esetben ugye minél előbb be kell jutni a kórházba, akkor van esély megúszni a műtétet, ahogy a múltkor ebben szerencsénk is volt). Már felöltöztem, félig Őt is felöltöztettem, hogy indulunk a kórházba, amikor megnyugodott. Valószínűleg valami kis bélgörcs lehetett. Azért ilyenkor mindig átélem, hogy milyen szörnyű, mikor a gyerekünk szenved, és nem tudunk segíteni Neki. De minden jó, ha a vége jó! :-) Utána nehezen aludt vissza, de reggel jókedvűen ébredt, nyoma sincs az éjszakai kalandunknak.

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Apának lenni csodálatos!

Tegnapelőtt megbeszéltük Anyával, hogy megvárnak a parkban, mikor hazaérek. Sajnos a tél két nagy hátránya, hogy hideg, és hamar sötét van. Így, mikor leszálltam a buszról és nem láttam rögtön Őket, arra gondoltam, hogy biztos hazamentek már... de nem!
Ahogy bandukoltam hazafelé, megláttam Őket a park hátsó részében, a fák között. Azonnal feléjük indultam, közben már hallottam, hogy Angi már kiáltozik felém .” Apa, Apa ne menj el, itt vagyunk!” (egy kicsit irányt kellet váltanom, hogy lemehessek a dombon, és azt hitték, elmegyek). Közben a kis-nagylányom folyamatosan kiáltozott és boldogan szaladt felém "Apa, apa" és a kitárt karjaim közé ugrott. Leírhatatlan érzés volt! És a másik Kismukucs is ott szaladt a nővére nyomában azzal az ingatag mozgásával a kezes-lábas szkafanderében és azt kiáltotta felém „APA”! Akkor, abban a pillanatban már a fellegekben jártam. Még mindig felfoghatatlan, hogy „APA” lettem és a gyerekeim ilyen boldogan fogadnak, mikor hazaérek. Anyára mosolyogtam, miközben repesett a szívem.

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...