Családunk Krea-tükre

A legfontosabbat nem is meséltem! Abbahagytuk a cumizást (mármint Vikike :-P). Ezzel a dologgal valahogy olyan szerencsénk van, mindkét gyerekkel nagyon egyszerűen ment. Egy titka volt: hallgattunk az érzéseinkre, amik megsúgták, hogy mikor készek rá. Vikikével is teljesen tervezetlenül, egyik napról a másikra történt. Írtam az előző bejegyzésemben, hogy szombaton a Papáéknál voltak a lányok (mikor mi moziztunk). A tartalék ruhás táskájukba bekészítettem a cumit, mert arra azért már törekedtünk, hogy ha lehet csak akkor kapja meg, ha nyűgös, vagy alvás van. Nem mondtam külön a Mamának, hogy ott van bent, Ő pedig ebéd utáni alvásnál kérdezte a gyereket, hogy "hát a cumid?". Erre Vikike rávágta: "nem kell cumi, mert én már nagylány vagyok". :-D A Papáék azt hitték, hogy erre van betanítva, és ebben maradtak. Mikor már fel is kelt, akkor vette észre a Mama a táskában a cumit, de akkor persze már nem hozta szóba.

Ezt elmesélték nekünk, mikor mentünk a lányokért. Egymásra néztünk Apával, és azonnal tudtuk, hogy tovább kell játszani ezt a játékot. Hazafelé meg is beszéltük Vikikével, hogy mi otthon sem találtuk a cumiját... mikor hazaértünk, meg kellett mutatni Neki a szokásos helyeket, ahol lenni szoktak a tartalékok (előtte gyorsan eldugtuk). Nem találtuk, ettől megnyugodott, és kész. :-) Azóta 4 éjszaka is eltelt, néha megkérdezi, akkor megbeszéljük, hogy "tudod, hogy elveszett, meg különben is Te már nagylány vagy...", és ezzel megnyugszik. Mondjuk múltkor megkérdezte, hogy ha Ő már nagylány, akkor mikor jöhet úszni Angikával? (Három éves kortól lehet.) :-D Van esze a gyereknek. :-)

Megint egy lépéssel nagyobbak lettünk. :-) Így alszik a kis Drága cumi nélkül:

Még nagyon tisztán emlékszem, hogy gyerekkoromban sosem értettem, miért kell a szülőknek (főleg a nőneműeknek) minden jó ünnepkor, alkalomkor sírni, hisz akkor nevetni kellene... mondhatták nekem, hogy örömükben sírnak, akkor sem értem fel ésszel... és most mi történik? Állandóan bőgök! :-D Ma is volt rá okom, ugyanis Angika, a mi 4 éves és 3 hónapos nagylányunk ma megkapta élete első oklevelét. :-)

Szokásos heti úszásunkra mentünk. Na jó, annyira azért nem szokásos, merthogy tavaly januárban kezdtük, azaz egy éve. Angikáról tudni kell, hogy baba kora óta megőrül a vízért! Aztán nyáron úszótábor volt, amihez Angi még kicsi, így akkor beértük a nyaralásos pancsikkal. Eljött az ősz, ovikezdés, néha betegség, néha családi hogyanszervezzük meg, stb. Aztán téli ünnepek, hol is áll a fejünk, na majd januártól újra... Januárban el is kezdtük, egyszer voltunk, betegség, megint elmaradtak az edzések. Aztán most a héten kedden végre - még ha elkésve is - de odajutottunk. És ahogy azt illik (egy héten két edzés van), ma is mentünk! Fél éve először tudtunk végre egy héten normálisan ott lenni az edzéseken! 

És mi történt? Láttam, hogy óra közben máshogy foglalkoznak Angival... valahogy szigorúbban, keményebben, komolyabban véve... közben ledöbbentem, hogy mennyire ügyes így is, hogy ennyit kihagyott. Fel is hívtam Apát könnyeimmel küszködve, hogy a mi lányunk milyen ügyes (naná, hisz a miénk :-) ). Ahogy leteszem a telefont, épp leszidta András bácsi elég keményen, mert nem tartja elég szorosan hanyatt siklás közben a füléhez a karját - na bumm, pedig én olyan ügyesnek látom... a szívem majd megszakad, ne szidják az én kislányomat.... de lenyugtatom magam, tűrni kell, fogják még ennél szigorúbban is kezelni az életben, talán az épülését szolgálja... ajjaj, figyelem a gyereket, vajon nem fakad-e sírva. Dehogy fakad, felnéz, mosolyog, integet. Hisz ha vízbe kerül, mindig mérhetetlenül boldog, történjék vele bármi, kifordul önmagából, ez az Ő eleme, itt nem zárkózott, nem gátlásos, sőt! Sikongat, ujjong, fickándozik víz alatt és felett egyaránt.

Eltelik újabb pár perc, a gyerek hihetetlen fegyelemmel, ezer érzékkel figyel az edzőre, végrehajtja komoly, koncentráló arccal a feladatokat (mintha nem is 4, hanem legalábbis 8 éves lenne). Edző int a szomszédos edzőnőnek (később kiderül, Kriszta néninek hívják), jöjjön... Angit hanyatt siklásra kérik, mindkét edző figyel... majd elkezdenek tárgyalni, Angiról megfeledkezve. Angi továbbra is lebeg a vízen. Rájönnek, hogy ja, a gyerek... szólnak, hogy most már "felállhat". Odahívják. Angika odamegy a medencén belül. Kéri a másik edző néni, hogy mutassa meg, hol van az anyukája... ekkor már hat kézzel és 8 lábbal integetek a "lelátóról" vagy miről, hogy  én vagyok, én... "Anyuka, a kislányt kiemeljük, jó?" Hát hogy a fenébe ne lenne jó???? :-D Mondjam meg a kislány nevét... próbálom, de onnan nem igazán érti, mondom akkor leszaladok. Torkomban dobogó szívvel szaladok le a hosszú lépcsősoron, és lent lebetűzöm a gyerek nevét. Barcza Angelika, igen, cz-vel, nem, h nincs benne...

Visszafelé már hívom is Apát újra... nem akarok sírni, mert az itt olyan ciki, annyian látnak, meg különben is. De már potyognak a könnyeim, és Apának elmondani még nehezebb önuralommal - ó, bárcsak itt lenne, és a széles vállán sírhatnék egy jót - csak úgy, ÖRÖMÖMBEN, BÜSZKESÉGEMBEN, meg ilyenek. Mert mindig bőgök, ha ilyen van, genetikailag ezt örököltem. :-P

Angika még vígan játszik a medencében, mint afféle 4 éves gyerekhez illik (az edzés utolsó negyed órája játékkal telik)... igazán fel sem fogja, hogy Őt most kiemelték. Edzés végén odahívják a medence végébe, kérik, hogy ott másszon ki. Kriszta néni kezet fog vele, mint a nagyokkal, és átad egy oklevelet: a mi kicsi lányunk az előkészítő csoportból a BVSC úszó- és vízilabda egyesület Kezdő 1-es csoportjába lépett, már az "igazi" úszók közé tartozik:

Jövő kedden már az új edzőnél, Kriszta néninél kezdünk. Emiatt kicsit izgulok, mert Kriszta néni elég szigorú edző, ezért Angika tart is Tőle.... hát, majd meglátjuk, az oviban is a szigorúbb óvónénit szereti jobban. :-) (Én is mindig a szigorúbb óvónénit, tanárokat szerettem gyerek koromban!). Reméljük, Kriszta nénit is megszereti. Kedden Apa fogja vinni, mert én az oviba megyek, de talán jobb is, így az anyatigris itthon marad, ha hangosabban szólnak rá... :-P

Éééééssss! Végre-végre-végre! Hajlandó Angika biciklizni! Sőt mi több, nem csak hajlandó, hanem élvezte is! Asszem végre eltehetjük a motorját. Igazából nem zavarna, hogy még motorozik 4 évesen, csak már a lehető legnagyobb is kezd kicsi lenni neki. Anno olyan nehezen szokott rá a motorra, aztán most olyan nehezen szokik le róla... viszont most olyan nehezen kapott rá a biciklire, hátha ez is olyan nagy szerelem lesz. :-)

Az eper elkészítésének ötlete innen. A betűk régi és mostani SBK készletből. A nyomdát Szilvitől kaptam kölcsön, csak a nevet cseréltem benne :-D (ahhoz a betűket meg Jovitól kaptam. :-) ) Papírok... khmm... nemtom, már olyan régiek voltak... valszeg rayher a háttér, a kisebb meg szintén régebbi készlet?

Angika teljesen rákapott a színezésre. Minden nap úgy jön ki az oviból, hogy hoz magával egy művet. :-) Nagyon örülök neki, hogy ilyen örömét leli benne, és szerintem nagyon ügyes is... csütörtökön ezzel a művel vonult ki:

Nekem nagyon tetszik, hogy az egybefüggő részeket is több színűre színezte. :-) Ez most a kedvencem Tőle. :-)

Kedden megkezdődött Angikának az ovi. El sem hiszem, hogy ilyen nagylány már! Nagyon várta az első napot, én pedig nagyon izgultam Érte. :-)

Mivel Ő már 2 éves kora óta bölcsis volt, nem okozott Neki gondot a reggeli elválás. Első nap két órát maradt, aztán mentem érte. Örömmel szaladt hozzám, majd megreklamálta, hogy miért nem aludt még ott? :-) Az óvónénik dícsérték, azt mondták, hogy nagyon ügyes volt, minden rendben. Beszélni nem beszél (Ő ismeretlenekkel sosem, viszonylag sok idő kell Neki, hogy feloldódjon), de amit mondanak Neki, szépen végrehajtja. Mondták, hogy nem gond, hogy nem beszél, Ők azért beszélnek Hozzá, és majd szépen oldódni fog a gyerek. Örültem, hogy így álltak hozzá.
Második nap már ebéd utánig maradt. Akkor a Papáék mentek Érte, mert nekem épp megbeszélésem volt. Minden rendben volt ezen a napon is.
Csütörtökön szintén minden oké volt, megint ebéd után jöttünk haza, de mondták az óvónénik, hogy pénteken már jó lenne megpróbálni az ottalvást is. Semmi gond, de azért felkészítettem Őket, hogy Angi valszeg nem fog aludni. Soha nem alszik (csak nagyon ritkán), de mindig le van fektetve, hogy legalább pihenjen, tehát azért ahhoz hozzá van szokva. Mondták, hogy oké, nem probléma.

És most épültek új játékok is az udvarban. Amikről kiderült, hogy csak így nem is szabad még használni, de ezt azután tudtuk meg, hogy egyszer már kipróbáltuk:

Angikának volt egy kis barátnője a bölcsiben. Mivel vegyes csoportba jártak, Ők voltak a nagyobbak, és mindig együtt játszottak, mindent, kicsit "egymásba kapaszkodtak". Most, hogy vége a bölinek, és elkezdjük az ovit, Angika rengeteget emlegeti Sárikát, látom, hogy úgy hiányzik Neki. Kitaláltam anno, hogy cseréljünk egy-egy játékot, meg is beszéltem Sárika anyukájával, hogy legyen Nekik emlék. De Ők egy héttel előbb elmentek, amiről mi nem tudtunk. Így Angi megkapta Sárika ajiját, de mi nem tudtuk átadni. Viszont megszereztem a címüket, és el fogjuk küldeni egy minialbummal, amin a kalandjaik lesznek megörökítve, és mindkét lány megkapja egy-egy példányban (ezen is dolgozom most). Így jól is jött, hogy akkor nem tudtuk átadni... kis késéssel fog menni, de szerintem annál nagyobb örömöt fog okozni. Erre az albumra utalok a kommentben.

Nagy nap volt a mai! Angikának a búcsúztatója volt a bölcsiben (tulajdonképpen semmi nem volt, csak én szerveztem meg Neki, hogy azért adjuk már meg a módját). Igaz, hogy holnap fél napra még mennek, de az már olyan kapkodós nap lesz, ezért mára rendeztem (kicsit már nekem is megkönnyebbülés, hogy lezajlott, mert hetek óta készültem rá: először stresszben, hogy jaj nem leszek kész valamivel, aztán meg tevőlegesen is).

Aztán készült egy tabló a csoportról:

És végül tegnap este elkészültek a sütik, amikért pedig Oslinak vagyok hálás, mert a formákat is, és a recepteket is Tőle lestem (A receptek nemsokára fent lesznek a receptes blogomon is, természetesen Oslit megjelölve, mint forrás.):

Hát, ennyi. Kicsit izgulok... most már azért, hogy vajon milyen lesz majd az ovi, hogy fogja megélni Angika, hogy ki lesz ragadva egy megszokott környezetből és társaságból. Illetve Vikikét is érinti ez, hisz most már nem lesz ott Vele Angika a bölcsibe. Szóval, változások jönnek, de ezek már nagyon kellenek, mert Anginak már nagyon kevés volt az, amit a bölcsiben kapott. Ő már igényli a komolyabb, kreatívabb foglalkozásokat.
Annak viszont nagyon örülök, hogy mivel az ovi később fog kezdődni, mint a bölcsi, így majd Angival lesz 1-2 hetem kettesben. Ez most nagyon jól fog jönni, kicsit fel tudom majd készíteni, meg egyáltalán, csak Vele foglalkozhatok. Mióta Vikike megvan, Ő nagyon anyás, és Angikának alig jut belőlem... szerencsére Ő eredetileg is inkább Apás volt, így kiegyenlítődik és annyira nem gond, de azért akkor is nagyon jó lesz csak Vele egy kicsit, azt hiszem, ez az Ő lelkének is fontos lesz, főleg egy ilyen váltás előtt.

A változások az életben is nehezek lesznek sokszor, mégis szükségszerűek. Ez is a gyermek tanulási folyamatának egy része már. (Hú, most aztán jó tudálékosságos voltam... na, megyek is mielőtt még valamiféle pszichológiai tanulmányokba fognék...).

Szép estét, köszönöm, hogy benéztél! :-D

Kismukucsunk december 31-én ült rá először a bilire (az alábbi kép ekkor készült, anyukámnál). És ma reggel először bele is kakiltunk. :-) Annyira édes volt, mert utána megijedt a saját produkciójától. :-) Valójában még nincs 15 hónapos se, nagyon ráérne még a bilizéssel. De a nagytesó hatása itt is előjön, ha pedig akarja, akkor hadd gyakorolja. Egyébként az első ijedtségen hamar túllett, mert a nagy sikerélmény hatására azóta is, ha valaki wc-re megy nálunk, akkor háború van, hogy Ő is kapja meg a bilit. És ha megkapta, már rángatná le a harisnyáját. :-) Annyira cuki. :-)

Gondoltam, két legyet ütök egy csapásra: adott egy Hodge Podge és egy Blog4scrap kihívás. Előzőben az a feladat, hogy készítsünk egy oldalt, ami megmutatja 2007 és 2008 között a különbséget az életünkben bármire levetítve. Blog4scrap pedig egy freebie-t ad, azzal kell oldalt készíteni. Ötvöztem a kettőt: Blog4scrap freebie-jével készítettem egy olyan oldalt, amin a két év októberének számunkra a legnevezetesebb eseménye látszik: Vikici megszületett és egy éves lett! Mi ez, ha nem egy gyönyörű téma? Remélem, még nem késtem le a kihívást, gyanítom, hogy ha nem is, akkor is nagyon az utolsó pillanatban vagyok (nem találom a határidőt az oldalon, csak annyit tudok, hogy hétvége...).

Már meséltem róla, amikor két hete Vikici megtette első pár lépését Zalakaroson. Aztán ez egyre többször előfordult. Most hétvégén Dunaújvárosban voltunk anyunál, és úgy döntött a mi kis nemsokára egy évesünk, hogy most már elege van a méltánytalan négykézlábazásból. :-) Most már csak két lábon jár, a négykézlábazás olyan ritka, mint amilyen ritka két hete a séta volt. :-)

Íme egy video. Itt még nagyon egyensúlyozott a kis kezével, de most már ez is biztosabb azóta, már egyre kevésbé emeli fel így a kezét (vagy kapaszkodik a kulacsába, esetleg játékába, vagy ami épp a kezébe van):

Délelőtt lementünk a játszira. Vikici extra nyűgös volt, nehezen bírtam Vele. Angika viszonylag jól elvolt. Dehát mit is várok, hisz mindenki beteg a családban, hogyne lenne Ő is nyűgös, mikor náthás? De muszáj volt már kimozdulni, a szabad levegő csak jót tesz ilyenkor, nem lehet napokra bezárni.

Naszóval, lementünk. Angival szépen megbeszéltük, hogy homokozás nincs, mert hideg már a homok, mászókázni, hintázni, csúszdázni szabad (mondanom sem kell, hogy azonnal a homokozóba rohant... kellett némi fegyelmezés - konkrétan zsarolás -, mire sikerült meggyőznöm, hogy nem kéne, ugyanis imádja a homokozót...). Vikici pedig felszabadult a csúszdára. Olyan extázisban volt, hogy úgy lihegett, mint aki a tizedik kilóméterét futja... annyira édes volt. Imádom Őket, mikor így ráizgulnak valamire.

Az első videón az látszik, ahogy egyedül felmászik a nem alacsony pallón (mellette meg a másik oldalon közeledik a tesója :-) ). A másodikon pedig, ahogy magán a csúszdán mászik fel, mert ezt imádja (itt azért kellett Neki segíteni), majd egyedül lecsúszik (kicsit taszítva is a nővérén a végén...).

Zalakaroson "nyaralunk" és wi-fi-vel itt is tudunk netezni. Most éppen alszik a család, gondoltam, írok pár sort.

Nagyon jól érezzük magunkat, kár, hogy holnap már megyünk haza. :-( Egy négy csillagos szállodában vagyunk, ahol a házon belül van lent a nagy medencetér, élményfürdővel, konditerem, szauna, szoli, minden! A gyerekek imádják, és mindenki csodálattal nézi Őket, hogy mennyire ügyesek a vízben. Angika lebeg a víz tetején, majd a fejét ráfektetve a vízre forgatja körbe a testét. Fejest ugrik, úszik. És még nincs három éves! Tuti visszük úszásra, van Benne valami tehetség.

No és Vikici a maga 11 hónapjával! Egy darab úszógumiban van, ha elengedné Magát, simán lemerülne, de már megtanulta, hogy az úszógumi tartja, ezért gyönyörűen kapaszkodik és kutyaúszással bárhová eljut, sőt fordul, irányt változtat, hogy elérje, amit akar. Na, és közben még labdát dobni is tud! Ő meg vizilabdás lesz. :-) Ja, mindeközben még énekelni, sikongatni is képes. :-)

Vikici egyébként pár napja mondja, hogy "va-va" (kutya), illetve "ba-ba", "ma-ma". Ez utóbbit akkor, ha cumit vagy kaját kér. :-)

ÉÉÉÉÉÉÉssss! Vasárnap megtette az első méterét két lábon, EGYEDÜL! Igaz, azóta is, ha elindul, és észreveszi Magát, azonnal leül, még fél. De ha ezen túl lesz, asszem hamarosan futni fogunk utána. A képessége megvan már hozzá, mert a járássegítőt tolva már szalad.

És hogy hihetőbb legyen, egy videó Angi mutatványainak néhány foszlányával... a végén Vikici "úszása" is látható egy pillanatra.

Ma először - viszont több ízben - Angi megpróbált bilibe kakilni. Ez azért nagy szó, mert bár már egy ideje bugyit hordunk, de a kakihoz mindig kéri a pelust, amiatt eddig nem volt hajlandó bilire ülni. Ma viszont egyszer csak kijelentette, hogy megpróbálja... aztán még néhányszor próbálkozott. Egyelőre siker nem volt, és végül a pelus maradt, de ez már haladás. Ha ezen is túl leszünk, akkor már csak az éjszakai pelus marad - egyelőre.

Vikici ma új dolgokat produkált: egyrészt már le tud mászni az ágyról (szépen hátrafordul és lábbal lefelé lejön), másrészt pedig elkezdett tapsolni. Teljesen Magától, meghallott egy zenét, és nekiállt táncizni, majd közben tapsolni. Annyira édes volt, és úgy ledöbbentem, hogy fotózni is elfelejtettem. :-( Ezt nagyon sajnálom! De azért utólag pótolni fogom...

Igaz, egyelőre "csak" a járássegítővel, de 9,5 hónaposan így is nagy teljesítménynek érzem! Annyira édes, olyan boldog, látszik az arcán, hogy mennyire élvezi. Azért kicsit ijesztő ez... egy kicsit azt is jelenti számomra, hogy egyre kevésbé van már kisbabám....

Voltunk ma státuszon. Elvileg ez a 9 hónapos lett volna, de el vagyunk egy kicsit csúszva. Mindegy, a lényeg az, hogy egy hónap alatt 800 grammot hízott Vikici! Most 8400 gramm. Mivel eddig vékonynak találta a dokinéni, nem akart hinni a szemének, nagyon örült. :-) Hossza pedig 74 cm. A mozgásától el voltak ájulva, mondták, hogy általában az ilyen vékonyabb babák a mozgékonyabbak (szerintem inkább azért vékonyabbak, mert lemozognak mindent). Összességében nagyon elégedett volt, kedvet kapott a kislányokhoz (Neki fiú unokája van), egyfolytában dícsérte, hogy milyen szép, ügyes, egészséges. :-)) Nem is kell mennünk, majd csak egy éves korában legközelebb.

Angi pedig ma először - és több ízben is - volt hajlandó az utcán bokorba pisilni úgy, hogy a bilit nem vittük magunkkal. :-)