Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2010. február 25., csütörtök

Első oklevelünk

Még nagyon tisztán emlékszem, hogy gyerekkoromban sosem értettem, miért kell a szülőknek (főleg a nőneműeknek) minden jó ünnepkor, alkalomkor sírni, hisz akkor nevetni kellene... mondhatták nekem, hogy örömükben sírnak, akkor sem értem fel ésszel... és most mi történik? Állandóan bőgök! :-D Ma is volt rá okom, ugyanis Angika, a mi 4 éves és 3 hónapos nagylányunk ma megkapta élete első oklevelét. :-)

Szokásos heti úszásunkra mentünk. Na jó, annyira azért nem szokásos, merthogy tavaly januárban kezdtük, azaz egy éve. Angikáról tudni kell, hogy baba kora óta megőrül a vízért! Aztán nyáron úszótábor volt, amihez Angi még kicsi, így akkor beértük a nyaralásos pancsikkal. Eljött az ősz, ovikezdés, néha betegség, néha családi hogyanszervezzük meg, stb. Aztán téli ünnepek, hol is áll a fejünk, na majd januártól újra... Januárban el is kezdtük, egyszer voltunk, betegség, megint elmaradtak az edzések. Aztán most a héten kedden végre - még ha elkésve is - de odajutottunk. És ahogy azt illik (egy héten két edzés van), ma is mentünk! Fél éve először tudtunk végre egy héten normálisan ott lenni az edzéseken! 

És mi történt? Láttam, hogy óra közben máshogy foglalkoznak Angival... valahogy szigorúbban, keményebben, komolyabban véve... közben ledöbbentem, hogy mennyire ügyes így is, hogy ennyit kihagyott. Fel is hívtam Apát könnyeimmel küszködve, hogy a mi lányunk milyen ügyes (naná, hisz a miénk :-) ). Ahogy leteszem a telefont, épp leszidta András bácsi elég keményen, mert nem tartja elég szorosan hanyatt siklás közben a füléhez a karját - na bumm, pedig én olyan ügyesnek látom... a szívem majd megszakad, ne szidják az én kislányomat.... de lenyugtatom magam, tűrni kell, fogják még ennél szigorúbban is kezelni az életben, talán az épülését szolgálja... ajjaj, figyelem a gyereket, vajon nem fakad-e sírva. Dehogy fakad, felnéz, mosolyog, integet. Hisz ha vízbe kerül, mindig mérhetetlenül boldog, történjék vele bármi, kifordul önmagából, ez az Ő eleme, itt nem zárkózott, nem gátlásos, sőt! Sikongat, ujjong, fickándozik víz alatt és felett egyaránt.
De nagyon komoly is tud lenni, mint egy igazi úszó. :-)

Eltelik újabb pár perc, a gyerek hihetetlen fegyelemmel, ezer érzékkel figyel az edzőre, végrehajtja komoly, koncentráló arccal a feladatokat (mintha nem is 4, hanem legalábbis 8 éves lenne). Edző int a szomszédos edzőnőnek (később kiderül, Kriszta néninek hívják), jöjjön... Angit hanyatt siklásra kérik, mindkét edző figyel... majd elkezdenek tárgyalni, Angiról megfeledkezve. Angi továbbra is lebeg a vízen. Rájönnek, hogy ja, a gyerek... szólnak, hogy most már "felállhat". Odahívják. Angika odamegy a medencén belül. Kéri a másik edző néni, hogy mutassa meg, hol van az anyukája... ekkor már hat kézzel és 8 lábbal integetek a "lelátóról" vagy miről, hogy  én vagyok, én... "Anyuka, a kislányt kiemeljük, jó?" Hát hogy a fenébe ne lenne jó???? :-D Mondjam meg a kislány nevét... próbálom, de onnan nem igazán érti, mondom akkor leszaladok. Torkomban dobogó szívvel szaladok le a hosszú lépcsősoron, és lent lebetűzöm a gyerek nevét. Barcza Angelika, igen, cz-vel, nem, h nincs benne...

Visszafelé már hívom is Apát újra... nem akarok sírni, mert az itt olyan ciki, annyian látnak, meg különben is. De már potyognak a könnyeim, és Apának elmondani még nehezebb önuralommal - ó, bárcsak itt lenne, és a széles vállán sírhatnék egy jót - csak úgy, ÖRÖMÖMBEN, BÜSZKESÉGEMBEN, meg ilyenek. Mert mindig bőgök, ha ilyen van, genetikailag ezt örököltem. :-P

Angika még vígan játszik a medencében, mint afféle 4 éves gyerekhez illik (az edzés utolsó negyed órája játékkal telik)... igazán fel sem fogja, hogy Őt most kiemelték. Edzés végén odahívják a medence végébe, kérik, hogy ott másszon ki. Kriszta néni kezet fog vele, mint a nagyokkal, és átad egy oklevelet: a mi kicsi lányunk az előkészítő csoportból a BVSC úszó- és vízilabda egyesület Kezdő 1-es csoportjába lépett, már az "igazi" úszók közé tartozik:
 

A helyzet az, hogy valszeg idáig mindenki eljut egyszer, aki oda jár, szóval lehet, hogy annyira nem is nagy dolog...
 - Nekem mégis potyognak a könnyeim, mert Ő a mi kislányunk, és így a mi csodánk. :-D
 - Nekem mégis potyognak a könnyeim, mert Angika születési oxigénhiány miatt hipotóniás volt (általános izomlazaság), hónapokig hordtam ortopédiától ideggyógyászatig, megkaptuk, hogy biztos agydaganata van, azt is végigcsináltuk, mire kiderült, hogy nem... aztán 9 hónapos korában derült ki, hogy mi az igazi baj, utána Dévény torna hónapokig. Még ma sem 100 %-os, pici eltérések még vannak, most is várjuk az időpontot a mozgásterapeutától, hogy mikor kezdhetünk járni hozzá (a felmérő vizsgálaton már túl vagyunk). Ezek után óriási dolog, hogy pont valami sportban lehet sikerélménye! Főleg, hogy tegnap ovi után szomorúan mutatta, hogy Ő csak lassan tud futni, és nem tud úgy, mint mások... pedig ez soha nem volt téma, és nagyon ledöbbentem, hogy ezt már Ő is érzékeli. Úgyhogy nagyon kellett most ez a sikerélmény a kis lelkének!!!
- Nekem mégis potyognak a könnyeim, mert nagyon jó érzés, hogy azt láthatom, hogy a kislányomnak sikere van valamiben... remélem sokat fogom ezt még látni ennél sokkal nagyobb dolgokban is, de akkor majd újra és újra örülök. Most ennek!

Amikor hazaértünk, kinyitottunk egy gyerekpezsgőt, hadd érezze Ő is, hogy milyen nagy dolog történt ma. Örült is Neki, és büszke is volt:


Jövő kedden már az új edzőnél, Kriszta néninél kezdünk. Emiatt kicsit izgulok, mert Kriszta néni elég szigorú edző, ezért Angika tart is Tőle.... hát, majd meglátjuk, az oviban is a szigorúbb óvónénit szereti jobban. :-) (Én is mindig a szigorúbb óvónénit, tanárokat szerettem gyerek koromban!). Reméljük, Kriszta nénit is megszereti. Kedden Apa fogja vinni, mert én az oviba megyek, de talán jobb is, így az anyatigris itthon marad, ha hangosabban szólnak rá... :-P

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

9 megjegyzés:

Tinci írta...

Gratulálok a lányodnak! Még sok sok ilyen és ehhez fogható örömteli "sírás" legyen az életedben!Jó volt olvasni a soraidat, ha hiszed, ha nem , nekem is könnyeket csalt a szemembe.

LaceE írta...

Hatalmas gratula a lányodnak és az Anyukájának :) Csak így tovább :)

Ágika írta...

Bea, nekem is majdnem potyogtak a könnyeim... Gratulálok!!! Puszilom Angit!

szrjudit írta...

Én is totál meghatódtam, és én is nagyon sírós vagyok ám! ;) Jó volt olvasni a soraidat!

Petra írta...

Szia.

Mi is gratulálunk Angikának, és nagyon büszkék vagyunk rá.

Szilvi írta...

Jaj de jó volt a soraid olvasni. El is hiszem, hogy büszke vagy! Gratulálok Anginak!
Képzeld Csani is dévényes volt, most meg alig fér a bőrébe, olyan mozgékony.
Jó az új avatarod!

Beandy írta...

Köszönöm szépen a kedves szavaitokat, nagyon jól esnek. :-)

Viki írta...

Nagyon büszke lehetsz Angira, fantasztikus kislány!

Erika írta...

Ha ez számít valamit, én azon is elpityeredtem amit te írtál:) Klassz kiscsaj.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...