Családunk Krea-tükre

Angi imádja a kisvakondot. Ha 100-szor nem láttuk már minden meglévő dvd-jét, akkor egyszer sem. Régóta terveztem, hogy készítek egyet Neki a falára dekorgumiból. Most végre meg is valósítottam.

Direkt nem tettem fel a falra, gondoltam megvárom, hogy hazajöjjön, és majd együtt. De ez nem jött be, mert annyira örült neki, hogy a kezében akarta tartogatni, viszont már így is majdnem szétszedte, mert azért nem finoman fogta meg és vizsgálgatta... Gondoltam, felteszem a falra, hogy megvédjem a jószágot... azt a hisztit!!! Odaadtam Neki, úgy voltam vele, hogy maximum kijavítom, ha elrontja. És akkor már nagyon finoman bánt vele! Nem is lett semmi baja, és kb. fél óra múlva már fel is tehettük együtt a falra, most ott vigyorog. :-)

Este a mi ágyunkban akart aludni (mióta beteg volt, szokta ezt igényelni, de elalvás után átvisszük a helyére). Elkészítettem Neki a helyet, betakargattam, és közben kérdeztem, hogy "a kisvakond meg ott maradt a szobádban egyedül?" Rá is vágta, hogy "igen". Pár perccel később láttam, ahogy cipelte vissza a szobájába a takaróját, párnáját. :-) Bementem utána, és mondta, hogy visszament a kisvakondhoz. :-)) Megnyugtattam, hogy vigyázni fogja az álmát a kisvakond, és láthatóan ennek örült, fel-felpillantott rá (az ágya fölé tettük). Azóta már édesen alszik. :-)

A sémát Zina blogján láttam, köszönet érte.

Legközelebb elkészítem Neki Eperkét is, azt is szereti. De előtte Vikici ajtajára szeretném a nevét kiírni... ha megint tudok majd egy kis időt szakítani. (Felváltva alkotgatok Nekik, hol az egyiknek, hol a másiknak, mert így igazságos!)

Múlt héten volt egy nagy és nemes akciónk a scrap.hu-n. Az egyik szerkesztőnek (aki mostanában elég sok kritikát - azaz negatív élményt - kapott) születésnapja volt vasárnap. A lányok kitalálták, hogy készítsünk Neki hagyományos scrapbook technikával egy meglepetést. A meglepetésnek az volt a lényege, hogy mindenki, aki részt vesz az akcióban, elkészít egy betűt, és a végén a betűkből kijött, hogy "Boldog születésnapot Erika!!!" Ezeket a betűkártyákat lefényképezve szombat éjjel feltesszük az oldalra, így vasárnap reggel, ha felkel, ezt láthatja. Ezen kívül postán is elküldjük Neki az elkészült betűinket (mindenki a sajátját), így napokig fog levélben ajándékokat kapni, és ha mind összejött, akkor össze tudja fűzni. Szinte az egész hét az akció jegyében telt, nagy volt az izgalom. De nagyon jól sikerült, nagyon szépen összedolgozott ez a sok ember, óriási volt a meglepetés és az öröm! :-)

Én a K betűt kaptam. Először nagyon megijedtem, mert hagyományos scrapbook oldalt még soha nem csináltam (én csak digitálisat szoktam), de annyira örültem, hogy én is részt vehetek ebben a nemes feladatban, hogy elvállaltam. Végül csak megoldottam, bár a rutinosak szebben is tudták volna biztosan, de nekem ilyen lett:

Eleje:

Mostanában Angi nagyon sokat változott. Most már sokkal enyhébb szinten látom a féltékenység jeleit, mint eddig (eddig sem volt a normálistól eltérő). Talán mostanra jött rá, hogy attól, hogy van Vikici, Őt is ugyanúgy szeretjük... és Ő is annyira szereti a kishúgát. Még ha el is veszi Viki valamilyen játékát, akkor sem vadul, mint eddig, hanem mondja, hogy „ne vedd el”, és max. sírva fakad, de nem kapja ki a kezéből és nem is bántja. Ráadásul kétszer is volt ledöbbentő szitu mostanában. Egyik: Vikici már áll, kapaszkodva lépeget is, sőt újabban már kapaszkodó nélkül is fel akar állni. Na, egyszer csak megfogta a pampers-ös járássegítőt (aminek ugye kerekei vannak, ergo gurul), és felállt úgy, hogy abban kapaszkodott. Pont nem oda néztünk, csak arra figyeltünk fel, hogy Angi mondja: „jaj, elesik” és szaladt oda, és megfogta a járássegítőt, hogy nehogy elguruljon és elessen Viki. Annyira ledöbbentünk egyrészt a figyelmességétől, másrészt attól, hogy még azt is tudta, hogy a járássegítőt kell megfogni, nem a gyereket. A másik sztori pedig: hétfőn (is) a Papáéknál voltunk. Beszélgettünk Papával, Vikici a játékok között, Angi meg tett-vett. Erre Angi odaszalad Vikihez, hogy „ne edd meg” és kikapott egy dobókockát a szájából. Kész voltam, hihetetlen mire képesek 2,5 évesen. Nagyon büszke vagyok Rá, hogy ilyen kis okos, figyelmes, gondoskodó!