Családunk Krea-tükre

Mostanában Angi nagyon sokat változott. Most már sokkal enyhébb szinten látom a féltékenység jeleit, mint eddig (eddig sem volt a normálistól eltérő). Talán mostanra jött rá, hogy attól, hogy van Vikici, Őt is ugyanúgy szeretjük... és Ő is annyira szereti a kishúgát. Még ha el is veszi Viki valamilyen játékát, akkor sem vadul, mint eddig, hanem mondja, hogy „ne vedd el”, és max. sírva fakad, de nem kapja ki a kezéből és nem is bántja. Ráadásul kétszer is volt ledöbbentő szitu mostanában. Egyik: Vikici már áll, kapaszkodva lépeget is, sőt újabban már kapaszkodó nélkül is fel akar állni. Na, egyszer csak megfogta a pampers-ös járássegítőt (aminek ugye kerekei vannak, ergo gurul), és felállt úgy, hogy abban kapaszkodott. Pont nem oda néztünk, csak arra figyeltünk fel, hogy Angi mondja: „jaj, elesik” és szaladt oda, és megfogta a járássegítőt, hogy nehogy elguruljon és elessen Viki. Annyira ledöbbentünk egyrészt a figyelmességétől, másrészt attól, hogy még azt is tudta, hogy a járássegítőt kell megfogni, nem a gyereket. A másik sztori pedig: hétfőn (is) a Papáéknál voltunk. Beszélgettünk Papával, Vikici a játékok között, Angi meg tett-vett. Erre Angi odaszalad Vikihez, hogy „ne edd meg” és kikapott egy dobókockát a szájából. Kész voltam, hihetetlen mire képesek 2,5 évesen. Nagyon büszke vagyok Rá, hogy ilyen kis okos, figyelmes, gondoskodó!