Tegnap hazaérkeztünk. Sajnos a nyaralás nem sikerült úgy, ahogy elterveztük, úgy is mondhatnám, hogy azt állapítottuk meg Apával, hogy eddigi életünk legrosszabb nyaralása volt. :-( Az idő szinte végig pocsék volt, és mindkét csibénk meg is betegedett. Angi jobban, Vikici kevésbé (reméljük, Ő ennyivel meg is ússza). Először azt hittük, hogy csak a hűvös idő miatt, illetve hogy hiába meleg vízben fürödtek, a levegő mégsem volt elég meleg. Aztán Miskolcon (erről később) elvittük gyerekorvoshoz, ahol kiderült, hogy ez bizony valakitől összeszedett nyavalya, nem egy nátha. Kapott is antibiotikumot már megint. Be van gyulladva a mandulája is meg a torka is, gyakran 40 fok körüli láza van, és a huruttól hány is egyfolytában, szinte egyáltalán nem eszik, ha végre kicsit jobban van és bekap valamit, az meg kijön. Még az a szerencse, hogy inni viszont rengeteget iszik.
Ma már kicsit jobb volt a helyzet, a javulás határozottan látszik. Reméljük, hogy pár nap, és meggyógyul szegénykém.
Amúgy Bogács, mint nyaralóhely annyira szupi volt. Tényleg nagyon jó hely, máskor is fogunk menni, és reméljük nagyobb szerencsénk lesz. Tetszett az apartman is, a környezet is, a gyerekeknek a játszólehetőségek, kirándulóhelyek, minden-minden. Majd készítek néhány oldalt, és fel fogom tenni.
A rossz idő miatt 16-a helyett már 13-án eljöttünk. Eredetileg az volt a terv, hogy 16-án átmegyünk Miskolcra, ahol a 20 éve nem látott (és karácsonykor megtalált) első unokatestvéreim közül a fiatalabbik - Vicus - él a családjával. (Az idősebbikkel - Andival - már tudtunk személyesen találkozni, erről néhány bejegyzéssel lejjebb írtam.) Mivel előbb eljöttünk Bogácsról, így előbb mentünk Vicusékhoz is. Eddig én nem voltam babonás, de most nagyon bejött, hogy hihetetlen peches volt a péntek 13-a. A gyerekek már reggel extra nyűgösek voltak, alig tudtunk összecsomagolni az apartmanba. Eleve ilyen rezignált indulás után már a nap is olyan rosz. Bogácstól Miskolcig szakadt (néha folyt) az eső, úgy féltem a balesettől az autópályán, nagyon vártam, hogy odaérjünk. Vicusékat nagyon jó volt látni, Őt 20 év után különleges volt személyesen is megismerni, a családját pedig úgy egyáltalán jó volt látni. Levélben sokat beszélgettünk már, de így személyesen azért mégis más. Angi viszont nagyon nem volt jól. Nagyjából csak feküdt és nyöszörgött szegénykém, olyan rossz volt a kettősség, hogy szívem szerint el sem mozdultam volna mellőle, de közben Vicusékkal is annyira szerettem volna kicsit beszélgetni, "ismerkedni". Ráadásul Vicus kisebbik fia, Balázs is egyre betegebb lett, estére már Ő is belázasodott. Ő nem sokkal nagyobb, mint a mi Vikink, Ő 11 hónapos. Egy ilyen találkozás 20 év után amúgy is feszélyezett egy kicsit, de így, hogy még a gyerekek is lebetegedtek, méginkább rosszul jött ki. Így tegnap haza is jöttünk, nem volt értelme tovább húzni, és a gyerekeknek ilyenkor itthon a legjobb. Olyan máshogy terveztük, dehát ezt kell elfogadni, most így sikerült. Tervezzük, hogy hamarosan Ők fognak eljönni hozzánk, és reméljük, hogy az a találkozás majd jobban sikerül. Igazából az nagyon jó volt, hogy láttuk egymást, és első találkozásra talán elég is ennyi. A következő találkozás már valószínűleg sokkal oldottabb, felszabadultabb lesz. Azt nagyon sajnálom, hogy Vicus szüleivel nem tudtam találkozni, Őket is nagyon szerettem volna látni, illetve a szülőfalujukat is, hisz a nagyszüleim is ott éltek, gyermekkoromban sokat nyaraltam ott. De talán egy másik alkalommal ezt is tudjuk majd pótolni. Manyi nénjémet pedig talán láthatom is mostanában, ugyanis jön Budapestre egy időre... ebben a jó az, hogy így láthatom, a rossz viszont az, hogy sajnos kórházba jön. :-(
Azt nagyon sajnálom, hogy a nagy káoszban csak néhány képet készítettem (azt is azért, hogy legyen már valami emlékünk), és ebben a néhányban egy sincs Vicusról. Azért fogok a gyerekekről oldalt készíteni, de ez eléggé bánt. Sebaj, mert ezt még be fogjuk pótolni!
Ez a péntek 13 ráadásul Apa születésnapja is volt. Szegény, úgy sajnáltam, hogy így alakult, de megbeszéltük, hogy meg fogjuk ezt mi még tartani szépen, úgy, hogy megadjuk az alkalomnak a jelentőségét utólag.
