Stafétákon is igyekszem részt venni, ahogy néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam.
A staféta lényege az, hogy kialakítunk egy sorrendet a scrap.hu-n lévő kis csapatból egyes emberkékkel. A kiírt feladatot a sorrendben az első elkezdi, megcsinálja a maga ízlésével a megaott szempontokat figyelembe véve. Az utána következő az Ő alkotásából fog ötletet meríteni (pl. az elrendezést vagy a színhasználatot, vagy pl. felhasznált kiegészítők tekintetében), szóval elvileg "megtart" dolgokat... és így tovább. Ez az érdekes az egészben, hogy miből mi lesz és milyen átalakuláson megy át az egész az elsőtől az utolsóig. A képeket végig nem látja senki egyben, mindig minden résztvevő csak a sorban előtte lévő alkotását kapja meg mail-en, hogy abból tudjon dolgozni. Amikor lement a sor, akkor tesszük fel a scrapbook oldalra a képeket egyben, és mindenki látja, hogy miből mi lett. Nagyon érdekes.
A staféták kiírásánál kiírja az adott házigazda, hogy mi legyen a képen, megadhat szempontokat, bármit. Azt is megadhatja, hogy mit kell átvenni az előttünk lévő képéből, szóval nagyon rugalmas a dolog.
A staféták kiírásánál kiírja az adott házigazda, hogy mi legyen a képen, megadhat szempontokat, bármit. Azt is megadhatja, hogy mit kell átvenni az előttünk lévő képéből, szóval nagyon rugalmas a dolog.
A "kedvenc állatom" stafétán az volt a feladat, hogy a kedvenc állatunkat kellett elkészíteni, és az előző képéből inspiráció alapján bármit át lehetett venni.
Az előttem lévő a sorban - Csuti - az alábbi képet készítette a puputevékről:
Utána következtem a sorban. Sokat gondolkodtam, hogy mit is vegyek le a képéről, végül azt vittem tovább, hogy az általam választott állat nevét lelógó címkére tettem. Már amikor elolvastam a staféta témáját, azonnal tudtam, hogy a csimpánzt fogom választani. Anno – felelőtlenebb koromban – sokat álmodoztam róla, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy ITTHON, A LAKÁSBAN. Hú, most azt mondom, hogy néha a gyerekek is nagy kihívást okoznak, valszeg megőrjítene egy csimpánz (főleg, hogy nem is férne túl kényelmesen el nálunk – hihi). Viszont továbbra is nagyon szeretem Őket, gyermeki rajongással figyelem, amikor valamit „alkotnak”. Imádom, hogy olyan „csibészek”. A képemet megspékeltem egy rövid leírással is róluk. Így kicsit olyan hatást ad, mintha egy állatkertben lenne kiakasztva ismertetőnek:
Utánam Moncsi következett, Ő a csipeszt vette át az én képemről és a feketerigóról készített képet, ahogy a házuk feletti villanyvezetéken ücsörög és csiripel, íme:
* Staféta
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése