Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2008. augusztus 20., szerda

Ajándék album a Dédinek!

Elkészült végre az első kézzel fogható albumom! Több szempontból is sokat jelent ez most nekem: egyrészt Apa kért rá, hogy készítsem el, aki eddig nem mutatott túl nagy érdeklődést ezen hobbim iránt (és úgy látom, hogy tetszik is Neki az eredmény). Másrészt a dédi (egyébként Apa nagymamája) már elmúlt 90 éves, így méginkább jó érzés volt Neki eredeti ajándékot készíteni. És végül, azért ez mégiscsak az első!
Igaz, nem kimondottan hagyományos, hanem egy ún. "hibrid" album lett (tartalmaz hagyományos és digitális oldalakat). Az első és hátsó borító hagyományos, a beltartalom pedig kinyomtatott digitális oldalakból áll. A digitális oldalak között van olyan is, amit nem én készítettem, hanem a scrap.hu-n a lányok a "Kép egymásnak staféta" keretében készítettek nekem - ezúton mégegyszer köszönöm Nekik.
Először megmutatom, hogy néz ki egyben az album. Aztán a hagyományos oldalakat kicsit részletesebben is leírom.
Szóval akkor, egészében:


Az első borító hagyományos módon, kézzel készült. Úgy látom, egész jól lejön a képről is, hogy a betű és a kép körül lévő keret 3D-s. A betűk fabetűk, így vettem. A keretet pedig én vágtam, és 3D-s ragasztóval ragasztottam (Hanától lestem el ezt a technikát a talin, nagyon megtetszett). A szalagon meg a virágokon annyira különös leírnivaló nincs. :-)

Ez pedig a hátsó borító! Bevallom, ez a kedvencem, nekem nagyon tetszik. Eleve a képet három fényképből raktam össze (persze még digitálisan). Egy volt Vikiciről, egy Angiról, egy pedig a füves terület. :-) Mindig szerettem volna egy ilyen hátranézős képet, azt hiszem, ezt még több helyen fel fogom használni.
Az oldal sajátossága - nem tudom mennyire jön le a képről -, hogy az eredeti oldal után egy akril oldal van felfűzve, és egyes kiegészítők már arra vannak ragasztva. Ezt azért így készítettem el, mert azért egy album ugye a hátuljára van letéve, és nem akartam, hogy túl nagy sérülésnek tegyem ki a képet. Így kicsit olyan hatása van élőben, mintha be lenne üvegezve.Itt látszik az a bizonyos akril oldal (visszájáról), majd a sima hátoldal, amire az akril oldalt hajtva jön ki a fenti eredmény: Ez az utolsó oldal lényegében vágásokkal, ragasztásokkal készült. A szép mintákat bordűrlyukasztóval készítettem. A talin volt ilyen Noénak, és nagyon megtetszett, így vettem én is (szerintem az összes minta közül ez a legszebb, főleg, hogy egybefüggő ami kijön belőle, így az is felhasználható, ahogy én is felhasználtam. Az összes többiből maga a minta már darabokban jön ki.)

Ma délután fogjuk átadni. Remélem, a dédi legalább annyira örülni fog neki, mint amennyire én szívből készítettem.

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

7 megjegyzés:

Virág Éva írta...

Klasz lett, nagyon tetszik!

Bea írta...

Jaj de édi vagy, köszönöm. Igazából, mikor nézted, még nem is volt kész a teljes bejegyzés, mert a lopott perceim miatt több részletben írtam. :-) De már csak pár mondat hiányzott a végéről...

csuti írta...

Gyönyörűszép lett az albumod, biztos nagyon nagy öröm lesz a dédinek. És nekem is olyan klassz ötleteket adtál ezzel az albummal. Ügyes vagy!

Marcsi írta...

Nagyon szép lett az album, gratulálok! Biztos nagyon örült a dédi :)
Nekem különösen az utolsó oldal megoldása tetszik, hogy ne sérüljön a fotó.
Ma fogok rendelni bordűrlyukasztót, eddig ez a minta nem tetszett, de most már igen...

szrjudit írta...

Jó lett, nekem is tetszik, ügyes vagy, csak bátran a hagyományost is! :)

Szilvi írta...

Nagyon szép. Tetszik, hogy hibrid, és hogy kipróbáltad végre a hagyományos technikát is. Remélem, nem ez volt az utolsó alkalom. ;)Nekem a mintalyukasztóval díszített akril oldal a kedvencem. Csúcs az egész album!

Bea írta...

Köszönöm lányok, olyan jól esnek a szavaitok!
Szilvi, nem, nem ez volt az utolsó alkalom. MIndig is tudtam, hogy fog tetszeni a hagyományos is, mert szeretek alkotgatni... csak azt kicsit nehezebb megoldanom most időben is, meg gyakorlatban is... de azért lesz. A fejem már tele van tervekkel!

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...