Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2009. május 27., szerda

Események hada

Jó régen nem voltam, de ennek persze jó sok oka is van. :-) Annyi minden történik most velünk, hogy semmire nincs már időm.
A hétvégénk például nagyrészt kettesben telt Apával, nagy-nagy hála ezért a Papának és Iri mamának, ugyanis Ők vállalták fel a lányokat. Szombaton az új - 1,5 hónapja megkezdett - vállalkozásunkkal kapcsolatban voltunk egy rendezvényen, mert máris elértünk egy bizonyos szintet, és ott színpadra hívtak minket, hogy átadják az elismerést... csakhogy ez már a rendezvény végén volt, amit nem vártunk ki, ugyanis rohantunk, hogy még este egyet lazuljunk az Aquaworld-be is. Na, ott meg kiderült, hogy hétvégén nem él már az a kedvezmény, ami hétköznap van estére, így visszafordultunk. :-( Két szék közül a pad alá: se díj, se fürdés. Tipikusan az a szitu, amikor végre van egy "szabad napunk", és ekkorra mindent össze akarunk sűríteni, ami miatt meg egy sem sikerül teljesre. Na de sebaj, nem adtuk fel. Mivel estére úgyis bejelentkeztek a szomszédék egy kis borozásra, hazamentünk, vacsiztunk, és vártuk Őket. Hajnali 1:15-ig borozgattunk és beszélgettünk az erkélyen, nagyon jó volt.
Másnap én 10-kor keltem, Apa már jó korán, mert nem tudott aludni. Összeszedtük magunkat, és mentünk a Csibékért, ahol még ebéddel is vártak minket Papáék.
Nagyon jó volt ez a két szabad nap, köszönjük Papa és Iri mama!

Hétfőn pedig elmentünk szemvizsgálatra. Ugyanis, igen, meg lesz műtve a szemem! És ha minden igaz, akkor hamarosan nem lesz szükségem sem szemüvegre, sem kontaktlencsére. A vizsgálat kicsit kellemetlen volt néhol, de kit érdekel, az eredmény lebeg a szemem előtt. Évek óta készültem már erre, de mindig halogattam valami miatt (szülések, munka, egyebek), és most Apa beszélt rá.
Alkalmasnak tartottak minden szempontból, és 100%-os látásra adtak garanciát, pedig szerintem elég rossz a szemem, az egyik -5,25-ös! (Ez azt jelenti, hogy ha nem lesz 100%-os, akkor ingyen megismétlik.). 11-én délelőtt, bölcsi után, 9:20-kor lesz a műtét, nagyon-nagyon várom már! Bár utána pár napig állítólag nagyon rossz tud lenni, de nem vagyok annyira kényes fajta, szerintem túl fogom élni. Anyukám pedig megígérte, hogy fel fog jönni akkorra, és segít a gyerekek ellátásában. Köszi, anyu! :-)

Tegnap pedig úszni voltunk. Mostanában én is szoktam úszni, míg Angi az edzésen van (ezzel megvan az aznapi sportom), tegnap már Apa is jött velem, és együtt úsztunk. Az megint a Papáéknak köszönhető, hogy ezt megtehettük, és Ők addig Vikicire vigyáztak. Nagyon jó volt, bár este én már negyed 10-kor beájultam, lehet, hogy már ez a hidegfront hatott rám (nálunk ugyanis most elég hűvös lett, és az eső is esik).

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

4 megjegyzés:

Kriszta (hozak) írta...

Kéz és lábtörést a műtétedre!
Remélem jól sikerül és kevésbé fog fájni, mint amire számítasz. Lélekben veled.

Szilvi írta...

Szorítok neked nagyon a műtéthez! Kíváncsian várom majd a beszámolót, mert én is tervezgetem már évek óta, de nekem is inkább lebeszélni sikerült eddig magamat. Hátha megadod a végső lökést. :)
Az üzleti sikerekhez és az édes-kettes hétvégéhez meg gratulálok! :)

mary írta...

Szia!

remélem már túl vagy a műtéten és sikerült. ma egészen véletlenül kerütem a blogodhoz, mondhatom, fantasztikusak a munkáid!!4
Tudnál segíteni abban,hogy hol kaphatok valamiféle segítséget az elinduláshoz,ha én is szeretném megtanulni ezt a kreativitást igénylő technikát?
Közi:Mary

Beandy írta...

Szia Mary!
Nagyon kedves vagy. :-) Javaslom, hogy regisztrálj a www.scrap.hu -ra, vagy a www.scrapbook.hu - ra. Mindkét helyen rengeteg cikket, fórumot találsz, ahol nagyon szívesen segít Neked mindenki. :-) Nem beszélve arról a rengeteg gyönyörű alkotásról, amiket ott láthatsz, gyönyörködhetsz, inspirációkat nyerhetsz (sokkal szebb művekből is, mint az enyémek, mert én is csak tanuló vagyok még ;-) ). De nekem is írj bátran, bármikor konkrét kérdésekkel is keress meg, és szívesen segítek elindulni. Örülünk minden új tagnak. :-) Bea

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...