Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2009. június 3., szerda

Kép egymásnak

Megint volt kép egymásnak stafétajáték a scrapbook.hu-n. Mivel nagyon szerettem mindig az ilyen játékokat, most is részt vettem. Sorsolás útján döntöttük el, hogy ki ki után fog következni. Így én Giginek, nekem pedig Maja készített oldalt. A téma az édesanyánk és mi voltunk. Maja nekem ezt a nagyon hatásos retró oldalt készítette, annyira tetszik, szerintem telitalálat. No és természetesen a képen anyukám és én vagyunk, amikor én még kislány voltam. :-)

Köszönöm Maja, annyira tetszik! :-)

Én pedig Giginek készítettem. Úgy gondoltam, hogy most hagyományossal indulok. Egyrészt, mert abból mindig kevesebb van, másrészt, mert már nagyon régen készültem kipróbálni a vintage stílust, de sosem mertem belevágni. Hát, remélem Gigi nem bánja, de most az Ő oldalán keresztül próbáltam ki először:
És akkor a részletek:
Az alap egy kék rayher papír, melyet körbekrétáztam/maszatoltam. A tortapapírt összekentem kis kávéval, és szintén krétáztam, majd a kék papírra ragasztottam belőle egy darabot felülre és alulra (nem az egészet, mert spórolok. :-D). Felül a két oldalára ment egy-egy indás scrapbazár-pecsét. Erre ment a középső sávban egy barna háttérpapír, arra két oldalra a barna mintás - szintén Rayher mindkettő, és mindegyiket végigtépkedtem, csiszoltam, krétáztam. A hullámpapír még Lidl-s papírkészletből van, úgy téptem ki, majd összekentem fehér akrilfestékkel.
Na, a fotó! Ezt még nyomtatás előtt szépiáztam, kicsit alakítgattam PS-ban. Majd kinyomtattam, végigtéptem a szélét, összegyűrtem és kisimítottam, a felületét kicsit smirglivel meg is karcoltam, majd kávéval is összekentem. :-) A két átellenes sarkára kaptt egy egy fémveretes fotósarkot, illetve bal oldalára egy kulcslyuk-miltont (Rayher mindegyik). A fotó alá becsúsztattam egy feliratos pauszdarabot, amit szintén téptem és krétáztam.
A dátumcímkét nyomtattam, krétáztam, és a kulcslyuk-milton párjával, a kulccsal rögzítettem. Kapott még az oldal közepe egy nyaklánc-darabot is. :-)
Alul a címet és madárkát pedig szintén nyomtattam, vágtam, krétáztam és ragasztottam. A madárkát 3D-s ragasztóval, hogy kicsit kiemelkedjen.

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...