Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2009. szeptember 24., csütörtök

Zalakaros és egyéb

Még nem is meséltem a Zalakarosi nyaralásunkról. Ez részben szándékos, mert erről is egy hagyományos albumot tervezek készíteni, azon keresztül jobb mesélni... csak most megígértettem magammal, hogy először minden befejezetlen projektemet befejezem.

Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy azért néhány kedvenc képemet a lányokról megmutatom. :-)

Ez számomra mindent visz! Imádom, annyira szép rajta Vikike, és annyira hasonlít Angira, illetve ha mellé tenném egy gyerekkori képemet, tök magamat látom Benne. De erről is tervezek majd egy összehasonlító scrap-oldalt a "Gének" című albumomba. ;-)

Ez pedig megint egy olyan fél órában készült, amikor Angikára rájött, hogy fotózni kell. Érdekes, mostanában van olyan, hogy kéri, hogy fotózzuk, és akkor kb. fél óráig csak pózol, mint egy kis manöken, most is egy csomó kép készült így (aztán más pillanatában meg elbújik a gép elől), ez a kedvencem közülük. Ezek egyébként a szállodaszobában készültek. Ilyenkor olyan kis elszánt, hogy már mi fáradunk ki, és mi hagyjuk abba a fotózást. :-) Ez a kép azért is kedves, mert itt Vikike is részt vett a "játékban", és együtt pózoltak. Nem mindennapi pillanat ez, azt hiszem:

Ez pedig már egy kis betekintés a nyaralós oldalba is. Itt éppen fürdés közben kifeküdtek kicsit a napozóba ropizni. :-)

Mára ennyi. Délelőtt viszem Őket szemészetre, így ma nincs bölcsi-ovi (évente járunk ellenőrzésre, mivel nekem nagyon rossz - volt - a szemem, és ez sajnos öröklődhet). Utána pedig megyünk Dunaújvárosba a Mamához, a lányok ott is maradnak, mi meg jövünk vissza és szombaton este megyünk Utánuk. Ez lesz az első ilyen, nagyon izgulok, és asszem meg fogok kicsit halni Nélkülük két napig. :-( De Apának is be kell menni szombaton dolgozni, nekem is rengeteg a munkám, nagyon kell most egy kis idő, amikor belehúzhatunk, és gondoltuk, egyszer ki kell próbálni. Ha gond van, akkor utánuk tudok menni, 1 óra alatt ott vagyok. Na de akkor is...

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

Osli írta...

helyesek a csajszik a fotókon. a két nap távollét meg tudom milyen, de ne aggódj, szerintem minden rendben lesz. egyszer ezt is el kell kezdeni ;)

Merika írta...

Édesek a lányaid nagyon, és felnőnek a gyerekek!!! Amit a blogomon kértél megcsinéltam, jó nézegetést!!!!

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...