Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2010. január 7., csütörtök

A mi szilveszterünk

Volt befizetve egy négy napos szilvesztünk néhány barátunkkal. Eredetileg úgy volt, hogy kettesben tudunk menni, de ez megint nem jött össze. Mivel az előleget nem akartuk elbukni, úgy döntöttünk, hogy átszervezzük, és visszük a lányokat. Ha már így alakult, a barátaink is elhozták a kislányukat, így három gyerek és 6 felnőtt kelt útra. 30-án mentünk és 2-án jöttünk haza.
Fel voltunk rá készülve, hogy esetleg az apartmanban kell töltenünk a szilveszter éjszaka java részét, hisz ugye a gyerekeket le kell fektetni. Úgy terveztük, hogy a délutáni alvást kitoljuk egy kicsit, és így a vacsorára legalább el tudunk menni mindannyian, aztán ha látjuk a lányokon, hogy fáradnak, akkor nyugovóra térünk. Minden várakozásunkat felülmúlták a gyerekek!!! A két és négy éves lányunk úgy mulatott, hogy asszem ezt sok felnőtt is megirigyelhette volna. Volt szép ünneplős ruhájuk (szoknya, neylon harisnya, lakkos cipő, ünnepi hajpánt), és végigbulizták az éjszakát éjfélig, majd megnéztük a tüzijátékot, és úgy mentünk haza (ekkorra pont kezdett Vikike elfáradni). Az apartmanhoz érve azonban nem akartak aludni még, ki kellett ülni a teraszra, és 1 óráig beszélgettünk az élményekről négyen, a mi kis családunk, mint a felnőttek. Annyira édesek voltak!!!
Nem mondom, hogy nem volt egy kicsit lelkiismeret-furdalásom, hogy ilyen pici gyerekekkel ezt még nem kéne... de nem így terveztük, és az az élmény, amit még ma is emlegetnek, megnyugtatott. Nem okoztunk Nekik maradandó sérüléseket. :-D
Mutatok néhány fotót a buliról:
Így táncol egy két éves:

Egy újonnann szerzett kis barátnővel táncol Angi és Viki:

A tombolahúzás is a mi kezünkben volt (mégsem nyertünk, ahogy az lenni szokott :-P).

Néha odajöttek egy-egy ölelésért - ilyen pillanatokban felejti el az ember, hogy megint nem tudtunk apával kettesben lenni egy kicsit? :-)

Azért minket, felnőtteket sem kellett félteni...


(ez még a főpróbán készült az egyik barátunkról...)
 
Vikike és Kíra, a barátaink kislánya (Vikike mindig mindenkit úgy szeret, és ölelget).

Az újonnan szerzett kis barátnőt is nagyon szeretjük :-)

 
És a barátnő apukájában egy igazi férfi táncpartnert is szerzett Magának :-) (szegény egy idő után menekült is, mert minden gyerek ráakadt. :-D):

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

3 megjegyzés:

Timcso írta...

Nagyon aranyos fotók!:)

Boldog Új Évet kívánok Nektek!:)

Tinci írta...

Hű,ez nagyon jó szilveszter lehetett! A fotók magukért beszélnek!

eralilla írta...

Jó volt olvasni a soraidat. S micsoda fotók! Hihetetlen, hogy csak 2 éves a lánykád. Ne legyen lelki ismeretfurdalásod, nem minden hétvégétek ilyen gondolom. S szerintem jobb volt így, mintha azon járt volna az agyad, hogy most "lepasszoltad" a gyerekeid.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...