Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2010. március 24., szerda

Blog a lányoknak

Elhatároztam, hogy létrehozok egy-egy külön blogot Angikának is és Vikikének is. No nem azért, mert olyan divat ez, és nagyzolni akarok... több oka is van: egyrészt időben tök mindegy, hogy ide írok valami meghatározó dolgot valamelyik lányról, vagy máshová, viszont ott csak Róla van szó, ha felnő, akkor könnyen visszanézheti, nem ebben a blogban kell keresgélnie. És ha úgy gondolja, egyszer csak átveheti, és folytathatja, akár nyíltan, akár titkosítva, ha már nagy és olyan dolgokat akar ide írni. Ezzel végülis kezébe adhatom élete naplóját.

Másrészt nem titkolt szándékom, hogy így előre dokumentáljam azokat az eseményeket is, amikről az adott gyerekkel kapcsolatban egyszer szkrep-oldalt tervezek az albumába, csak sok más mellett a "majd egyszer ezt is meg akarom szkreppelni" kategóriába kerül, és várom, hogy időm legyen rá. Csakhogy így legalább nem vésznek el a gondolataim, érzéseim, amiket abba az oldalba is bele akarok foglalni. Mert vannak már terveim jegyzetelve kisfüzetekbe, gépre, mindenfelé... 

Ezen a blogon is létrehoztam egy "Szkreppelni" címkét. Így, ha valamiről majd szeretnék oldalt készíteni, azt oda is beteszem. Szintén nem vesznek el a gondolatok, könnyű visszakeresni, stb. Ide azok fognak kerülni, amik nem kimondottan az egyik lánnyal, hanem családdal, kettőjükkel, mindennapjainkkal, vagy bármi mással kapcsolatosak. Így próbálok kicsit rendet tenni magam körül...

El is készült a két blog. Bár még testreszabás nem történt, de már van bennük egy-egy bejegyzés, amiket gyorsan le akartam írni, mert még bennem voltak. Innentől ide fogom írogatni (esetleg igyekszem majd visszamenőleg is), aztán ha lesz időm, szépítgetem is őket.


Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

3 megjegyzés:

Tittina írta...

Nagyon jo otletnek tartom, hogy kulon csinalsz a Lanyoknak blogot. Irigylem, hogy igy be tudod osztani az idodet. Szoktam olvasgatni a fozo-naplodat is :)
Kukkants be hozzam lecci, van ott Neked valami! :)

@gi írta...

Nagyon szépek vagytok a képen! :))
Én biztos látogatni fogom a blogjaikat! ;)

Török Ágnes írta...

Hű, Bea, irigyellek, hogy ennyi energiád van! Nekem ugye még nincsenek gyerekeim, de este 10-kor már úgy dőlők be az ágyba, hogy azt sem tudom, hol vagyok... Te meg blogolsz, dolgozol, kreatívkodsz, főzöl, ötleteid vannak és boldog vagy! Irigyellek!!! Pussz

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...