Családunk Krea-tükre

A Káposztásmegyeri napon Tóth Vera is fellépett. Utána alkalom volt arra, hogy lefényképezkedjünk Vele. Először Angit szerettem volna odavinni, de Ő akkor éppen nagyon kis nyűgös volt, így Vikicivel mentünk oda Hozzá. Nagyon kedves, melegszívű volt, bár kicsit megijedt, amikor Viki elkezdett fészkelődni a karjában. :-) Feldolgoztam ezt a képet, egyszer még biztosan nagyon büszke lesz rá Viki, hogy ilyen kép készült Róla.

Mozgalmas volt ez a mai nap. Éváék nálunk voltak, délelőtt töki pomposoztunk, délután pedig kimentünk a káposztásmegyeri napra.

Angi és Kíra viszonya olyan érdekesen változott. Eddig mindig Angi volt a kis visszahúzódó, és Kíra volt a nyitottabb, most pedig fordítva. Angi hívta mindenhová Kírát, beszélt Hozzá. Sőt, kint a káposztásmegyeri napon mondtuk, hogy fogják meg egymás kezét, és úgy menjenek, és Angi megragadta Kíra kezét, és húzta Maga után mindenfelé, mintha muszáj volna. Annyira édesek voltak, ez volt a nap fénypontja. Még az is nagyon aranyos volt, ahogy a színpad mögül a hangszereléses dobozokon ülve nézték az előadást tátott szájjal. Gyerekek táncoltak, ez nagyon tetszett Nekik. Angi többször is elmondta, hogy "gyerekek táncolnak". Nagyon élvezte!

KÉP

Mára volt időpontunk mindkét lánnyal a szemészeten.

Iri mama kísért el bennünket, mert egyedül nem bírtam volna a két lánnyal. Szerencse is volt, hogy jött, mert a recepción már fél óra volt (szó szerint) mire beregisztráltak, és utána még a rendelés előtt is kellett várni... addig Ő Angival elment erre-arra nézelődni, majd találtak egy mágneses betűtáblát, ott játszottak. Nekem így csak Vikici maradt, mondjuk Ő is kezdett már igen türelmetlen lenni, de fogalmam sincs, hogy egyedül hogy tudtam volna a sorban is állni Vikivel, meg közben Angi után is szaladgálni. Szóval nagyon jó volt a segítség, köszönjük, Mama!

A vizsgálaton mindkét lány nagyon ügyes volt, olyan büszke voltam Rájuk!

Vikici jót vigyorgott, amikor a műszer világított, illetve a doktor néninek is folyamatosan nevetett. :-)

Angi pedig nagyon ügyes, értelmes volt. Meg nem szólalt, de minden feladatot nagyon szépen, okosan, fegyelmezetten megoldott. Két olyan feladat volt, ami a leginkább igényelte a közreműködését: az egyiknél le kellett takarnom az egyik szemét, kapott a kezébe egy kis kártyát, amin voltak mindenféle figurák kicsiben és nagyban is. Neki pedig meg kellett mutatnia, amit kérdezett a doktor néni. Mindent megmutatott hibátlanul. A másik ilyen feladat pedig az volt, hogy kapott egy kártyát, amin az a bizonyos mindenki által ismert apró motívumokból álló sokaság volt, amiből vagy kilátjuk az alakzatokat (térben), vagy sem. Ez a térlátást vizsgálja. Négy alakzat volt a képen, és Angi mindet meg tudta mutatni. Nagyon büszke voltam Rá!

Mindkét lány szeme teljesen jó, se kancsalság, se dioptriás eltérés nincsen. Viszont, mivel az én szemem ilyen rossz, évente mennünk kell szűrésre. Reméljük, ennyiben ki is merül ez a dolog, bár a doktornő szerint sajnos genetikailag öröklődik a rövidlátás...

A 6. heti vázlat kihívás template-je a következő volt:Az alábbi kép Angiról múltkori otthoni játszóterezésünk alkalmával készült. Annyira szép szerintem rajta, muszáj volt feldolgoznom... ez a kihívás erre jó alkalom volt, íme:

Néhány hónapja említettem már, hogy szenteste napján talált rám Vicus, egyik kedves nagyon régen nem látott unokatestvérem, aminek nagyon örültem. Ő, és a nővére - Andi -, gyerekként Tiszalúcon éltek, apám testvérének a lányai, tehát közeli unokatestvéreim. Vicusék most Miskolcon élnek, de talán nyáron Velük is találkozhatunk. Viszont Andival már most sikerült találkoznunk, hisz Ő a családjával Dunaújvárosban él, és mi most megint otthon voltunk.

Felhívtam tegnap Andit, hogy megyünk haza, mi lenne, ha meglátogatnánk. Nagyon örült az ötletnek, meg is beszéltük a részleteket. Aztán ma reggel 9-kor elindultunk Dunaújvárosba, de annyira be volt állva a forgalom, hogy dél körül értünk el Érdre, ahol le volt zárva a hatos út teljesen. Se egy tájékoztatás, semmi, fogalmunk sem volt, hogy mi történt. Rámentünk a hetesre, vissza Pestre, majd az M7-esen mentünk el Dunaújváros irányába... nem volt egyszerű ez a két pici gyerekkel, de meg kell, hogy dícsérjem Őket, mert nagyon jó kislányok voltak!!!

Mikor már láttuk, hogy mi a helyzet, és hogy el kell mennünk a hetes út felé, felhívtam Andit, hogy nagyon le fogunk fáradni, valószínűleg nem fogunk tudni átmenni, hisz a gyerekeket is megviseli ez a több órás autózás (holnap meg már Andinak nem jó, mert megy Miskolcra). Nagyon csalódott voltam, és persze bosszús is, hogy ilyesmi megtörténhet Magyarországon úgy, hogy az ember nem hallja hírekben, vagy bárhol (azóta sem tudjuk, hogy miért volt lezárva az út).

Végül hazaértünk nagy nehezen, anyunál a lányok pihentek egyet, mi is lehiggadtunk kissé, aztán mégis átmentünk este Andihoz. A családját sajnos nem tudtuk megismerni, mert épp nem voltak otthon, de már Vele is nagyon jó volt találkozni, mégha csak kis időre is. Nekem nagyon furcsa érzés volt, egyrészről kicsit olyan, mintha tegnap láttam volna utoljára, másrészről azonban feszélyezett is voltam... furcsa kettősség ez. A lányok is nagyon jól érezték Magukat, Angin egyenesen meg voltam döbbenve, hogy milyen pillanatok alatt feloldódott, nem vonult vissza, nem volt megilletődve, ahogy szokott. Andival is nagyon nyitott volt, bár szóba állni még nem akart Vele, de ez Nála egyelőre elég általános, ritkán beszélget még a szűk családi körön kívül másokkal.

Próbáltam megörökíteni egy oldallal a nagy eseményt, de azt hiszem az alkalom érzelmi oldalát nem sikerült visszaadni, bár egy emléknek jó lesz:

És akkor nem meséltem még a gyorskörös kihívásokról. Itt is egy házigazda ad meg szempontokat, ami szerint oldalt kell készíteni, de itt nem egymásnak küldözgetjük, hanem egy adott napon (most például holnap) kell feltölteni a képet a scrapbook oldalra.

A 14. gyorskör a következő szempontokat tartalmazta:

Ahogy elolvastam a feladatot, azonnal az Api fiúk jutottak eszembe, és elhatároztam, hogy a Róluk készült eddigi kedvencem lesz a kiválasztott kép. El is készültem már vele, de majd csak reggel (vagy éjjel) fogom feltölteni, hogy ha idetéved valaki a scrap oldalról (és miért ne tévedne ;-) ), akkor ne rontsam el a játékot.

Dunaújvárosban voltunk a hétvégén. Csütörtökön lementünk a Duna partra, mert volt majális. Viki többnyire végigaludta az egészet. Angi azonban felült egy körhintára, ugrált ugrálóvárba... de amit legjobban élvezett, az a hastánc volt. Hihetetlen, mennyire magával ragadja a tánc már így, alig 2,5 évesen. El is határoztuk, hogy utána nézünk, hogy mennyi idős kortól lehet táncolni vinni egy kislányt. Hátha az a szégyenlősségén is segít...

Ahhoz képest, hogy egy szobába voltak, viszonylag jól aludtak a lányok. Bár azért voltak egymást ébresztgetések, de kibírható volt. Rájöttünk azonban, hogy Vikicinek jót tesz a rizzsel dúsított tápszer, emellett ugyanis csak egyszer enni ébred meg, de nem kel 10 percenként. Ezek szerint a régi tápszer már gyenge volt Neki és éhes lehetett...

Sokat voltunk játszóterezni is, amit az 5. heti vázlat kihívás keretében meg is örökítettem...

A kihívás template-je a következő volt:És ezt a képet készítettem ez alapján a játszóterezésről:

Elhatároztam, hogy lesz gyerekszáj-albumunk is. El is készült az első ilyen oldal, és innentől árgus fülekkel fogom lesni a lányok jó kis gyerekes beszólásait. :-) A kép eredeti méretben letölthető innen.

Mostantól scrapbook kihívásokon és stafétákon is részt szeretnék venni. Az első ilyen művem a 4. heti vázlat kihívásra készült, melynek a vázlata így nézett ki, erre kellett oldalt gyártani:

Kristóf születésnapját tartottuk ma Monoron. Ott volt az egész család. Nagyon szép volt az idő, még le is pirultunk kissé. Olyan hihetetlen, hogy már Kristóf is ilyen nagy fiú.

Boldog születésnapot kívánunk még egyszer!

A buli képekben:

Kedden, mikor a Papáéknál volt Viki, egy kis sajtpapírra felírogattam a napirendjét, hogy mit hogy és mikor csináljanak. Meg szóban is elmondtam. Kreatív Nagypapinak több sem kellett, elektronikus formában összefoglalta a napirend egyes pontjait jó sok humorral is fűszerezve. Ezt muszáj volt megörökítenem, hogy majd az albumba is bekerülhessen, mint emlék. Íme:

Nekem ma elég sűrű napom volt, délelőtt fogászatra kellett mennem, délután pedig ügyfélhez. Ezért a nap úgy indult, hogy reggel Angit elvittük bölcsibe Vikivel, majd Vikicit vittem a Papáékhoz, és úgy mentem a dolgomra. Kicsit aggódtam Miatta, mert a kórházban minden vizitnél kiküldtek, amit nagyon rosszul viselt (keservesen végigsírta). Emiatt, mióta hazajöttünk, elég, ha kikerülök a látóteréből, már sírva mászik utánam még akkor is, ha csak a konyhába megyek (pedig szinte egy légtér a nappalival).

Azonban szerencsére minden nagyon jól sikerült. Viki nagyon jól evett és nagyon jól érezte Magát Iri mamával és a Papával. Valószínűleg Iri mamában megtalálta az anyapótlást, mert Vele csinálta ugyanazt, amit itthon velem (ment utána). Ennek nagyon örülök, mert lesz még ilyen, hogy dolgoznom kell, és nagy megkönnyebbülés, hogy addig Ő jó helyen van, nem szenvedi meg a hiányomat.

Az alábbi képen látható a szeretet, a törődés és hogy jól érezte Magát!

Eljöttek ma hozzánk Apiék. Nagyon jó volt, a két fiú csodálatos kis vasgyúró, és nagyon aranyosak voltak a mi lányainkkal. Talán Vikicinek is jót tett a társaság, mert ma sokkal jobban evett, mint eddig bármikor. Angi pedig nagyon édesen anyáskodott a fiúk felett. Jó volt végre kicsit együtt:

Angi már nagyon jól van hála istennek, most naponta kétszer kap egy homeopátiás szert, ami immunerősítő. Ezen a héten nem is engedtük még bölcsibe, jövő hétre meg reméljük, hogy hat már annyira ez a homeos cucc, hogy ne kapjon be egyből valamit.

Vikici még nem tökéletes. Egyrészt a jobb füle még mindig folyik, ami kicsit aggasztó. Szerdán voltunk kontrollon, állítólag szépen gyógyul és már mennünk sem kell. Remélem, csak azért folyik még Neki, mert azon az oldalon több volt a váladék.

Ami még ennél is jobban aggaszt, az az, hogy szinte semmit nem eszik, és inni is nagyon keveset. Egy kicsit lepedékes is a nyelve. Most még nem érzem sürgősnek a helyzetet, ezért nem rohanok Vele ész nélkül a kórházba, mert annak csak az lesz a vége, hogy bent fogják infúzión. Azt hiszem, vagyok olyan biztos magamban, hogy megérezzem, mi az a pont, amikor már annyira nem eszik/iszik, hogy káros lehet. Ekkor fogom bevinni. Nem akarom, hogy megint kórházba kerüljön (csak ha már elkerülhetetlen), mert félek, hogy pont ott lenne még betegebb - azok után, amit a Madarászban megtapasztaltunk. Szóval egyelőre inkább próbáljuk tömni. Egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy az antibiotikumtól nem eszik. Valószínűleg nem jó a gyomrának, de sajnos muszáj végigszedni... addig valahogy csak kihúzzuk. Az mindenképpen biztató, hogy tegnap még hasmenése is volt mindemellé, de mára azt sikerült megfogni. Tehát a helyzet talán javul, csak hát azt nem tudom, hogy ha telítődik a szervezetében az antibiotikum, nem lesz-e egyre rosszabb a helyzet... meglátjuk, akkor haladéktalanul orvoshoz fordulunk. Azért reménykedek, hogy nem lesz erre szükség.

Kórházba kellett maradnunk Vikivel. Először bélbetüremkedést állapítottak meg Nála, de szerencsére azt műtét nélkül tudták kezelni, mert még nagyon időben mentünk be. Utána csak megfigyelésre kellett bent maradnunk. Már épp hazajöhettünk volna, amikor szerda éjjel belázasodott, 40 fokos láza lett. Másnap a fülészeten kiderült, hogy középfül-gyulladása van, ezért felszúrták a jobb fülét. Szörnyű volt, és még lefogni is nekem kellett. Pénteken azonban még mindig lázas volt, újra megvizsgálták és a bal fülét is fel kellett szúrni, mert kétoldali volt a gyulladás. Nehéz volt, nem lehet ezt elmondani. Szombaton még mindig nagyon rosszul állt a helyzet, de aztán szombat délutánra enyhült a láz (és többnyire már magától lement), vasárnapra pedig teljesen láztalan, eleven, jókedvű lett. Az örömünket azonban letaglózta, hogy betettek mellé egy lázas babát. Annyira tele volt az osztály, hogy máshová nem tudták rakni. Ezen nagyon kiakadtam, végigjártam mindenkit, hogy tegyünk valamit. Végül felhívtam a gyerekorvosunkat is, hogy mi a véleménye, ha hazaviszem a gyereket saját felelősségre. Ezt nem javasolta, de megígérte, hogy hétfőn felhívja a főorvos urat. Hétfőn reggel én végül is személyesen el tudtam Őt kapni, és megkértem, hogy hadd ápoljam otthon a gyereket. Először úgy volt, hogy naponta kétszer be kell hordani injekcióra, de aztán átállították orális antibiotikumra, így tegnap hazajöhettünk. Szerdán kell kontrollra menni.Nagyon jó itthon, sokkal jobban eszik Viki is. Mikor fent van, nagyon aktív (már rendszeresen feláll, pedig még csak 12-én volt 6 hónapos), de azért még sokat alszik. Ma valószínűleg lemegyünk a doktor nénihez is, levisszük a zárójelentését.

Ma reggel készültünk Angival a doktor nénihez. Azonban reggelre Vikici is rosszul lett. Periodikusan sírt nagyon, láthatóan erős fájdalma volt. Nem tudtuk eldönteni, hogy csak a hozzátáplálástól fájhat-e a hasa, vagy valami más? De az látszott, hogy nagyon fáj Neki és nagyon nyugtalanított, gyanús, hogy ez nemcsak sima hasfájás. Ezért Őt is levittük a doktor nénihez. Mindkettőjüket beutalta a Madarász kórházba kivizsgálásra. A többit elmondja az alábbi kép, ami szintén az albumunk részét fogja képezni, hisz sajnos ez is egy emlék:

Tegnapelőtt reménykedtem, hogy már jobban van az antibiotikumtól Angi. De sajnos tévedtem. Aznap éjszaka is többször kellett lázcsillapítani, és tegnap reggel kétszer hányt, egész délutánig folyamatosan láza volt, egyfolytában húztuk lefelé. Aztán délutánra megint jó kedve lett, a láza is elmúlt. Éjjel egyszer kellett Neki Nurofent adni (de úgy, hogy este kúppal tettük le). Hát, nem tudom. Nagyon reménykedek benne, hogy szépen lassan beindul a javulás. Ha nem, akkor megyünk vissza a doktor nénihez. :-(

Ezért ma nem is megyünk a mamához, mert nem akarjuk Kristófot is megfertőzni. Tegnap áthozta Apa, megköszöntöttük, ma meg csak Apa ugrik át, hogy Zotyiékat is egy kicsit lássa. Délután viszont jönnek barátok vendégségbe, de ott nincs kicsi gyerek.

Azóta már sajnos Viki is betaknyosodott. És az éjszakai kelései teljesen rejtélyesek számunkra. Ő simán átaludta az éjszakákat, 10-12 órákat aludt egy huzamban. Most pedig többször is kel, és mindig rezignáltan... már nem nagyon tudok másra gondolni, minthogy a foga.

Szopi: tegnap többször is "rákényszerítettem", hogy szopizzon, hogy ne menjen el a tejem... de igazából nem nagyon akar. Én meg nem akarom folyamatosan kényszeríteni. Most úgy döntöttem, hogy hagyom, ha akar szopizik, ha nem, akkor nem. Úgy vettem észre rajta, hogy naponta egyszer-kétszer van úgy, hogy szívesen veszi, ha kínálom (Magától már nem keresi). Az lesz, hogy hagyom, hogy szopizzon csak annyit, amennyit akar, aztán vagy beáll arra a szervezetem, vagy ha elmegy a tejcsi, akkor ez van. Azt szokták mondani, hogy a szopinak addig kell tartani, amíg mindkét félnek jó. Ha Ő már nem igényli valamiért, akkor nem kényszerítem.