Családunk Krea-tükre

Angi imádja a kisvakondot. Ha 100-szor nem láttuk már minden meglévő dvd-jét, akkor egyszer sem. Régóta terveztem, hogy készítek egyet Neki a falára dekorgumiból. Most végre meg is valósítottam.

Direkt nem tettem fel a falra, gondoltam megvárom, hogy hazajöjjön, és majd együtt. De ez nem jött be, mert annyira örült neki, hogy a kezében akarta tartogatni, viszont már így is majdnem szétszedte, mert azért nem finoman fogta meg és vizsgálgatta... Gondoltam, felteszem a falra, hogy megvédjem a jószágot... azt a hisztit!!! Odaadtam Neki, úgy voltam vele, hogy maximum kijavítom, ha elrontja. És akkor már nagyon finoman bánt vele! Nem is lett semmi baja, és kb. fél óra múlva már fel is tehettük együtt a falra, most ott vigyorog. :-)

Este a mi ágyunkban akart aludni (mióta beteg volt, szokta ezt igényelni, de elalvás után átvisszük a helyére). Elkészítettem Neki a helyet, betakargattam, és közben kérdeztem, hogy "a kisvakond meg ott maradt a szobádban egyedül?" Rá is vágta, hogy "igen". Pár perccel később láttam, ahogy cipelte vissza a szobájába a takaróját, párnáját. :-) Bementem utána, és mondta, hogy visszament a kisvakondhoz. :-)) Megnyugtattam, hogy vigyázni fogja az álmát a kisvakond, és láthatóan ennek örült, fel-felpillantott rá (az ágya fölé tettük). Azóta már édesen alszik. :-)

A sémát Zina blogján láttam, köszönet érte.

Legközelebb elkészítem Neki Eperkét is, azt is szereti. De előtte Vikici ajtajára szeretném a nevét kiírni... ha megint tudok majd egy kis időt szakítani. (Felváltva alkotgatok Nekik, hol az egyiknek, hol a másiknak, mert így igazságos!)

Múlt héten volt egy nagy és nemes akciónk a scrap.hu-n. Az egyik szerkesztőnek (aki mostanában elég sok kritikát - azaz negatív élményt - kapott) születésnapja volt vasárnap. A lányok kitalálták, hogy készítsünk Neki hagyományos scrapbook technikával egy meglepetést. A meglepetésnek az volt a lényege, hogy mindenki, aki részt vesz az akcióban, elkészít egy betűt, és a végén a betűkből kijött, hogy "Boldog születésnapot Erika!!!" Ezeket a betűkártyákat lefényképezve szombat éjjel feltesszük az oldalra, így vasárnap reggel, ha felkel, ezt láthatja. Ezen kívül postán is elküldjük Neki az elkészült betűinket (mindenki a sajátját), így napokig fog levélben ajándékokat kapni, és ha mind összejött, akkor össze tudja fűzni. Szinte az egész hét az akció jegyében telt, nagy volt az izgalom. De nagyon jól sikerült, nagyon szépen összedolgozott ez a sok ember, óriási volt a meglepetés és az öröm! :-)

Én a K betűt kaptam. Először nagyon megijedtem, mert hagyományos scrapbook oldalt még soha nem csináltam (én csak digitálisat szoktam), de annyira örültem, hogy én is részt vehetek ebben a nemes feladatban, hogy elvállaltam. Végül csak megoldottam, bár a rutinosak szebben is tudták volna biztosan, de nekem ilyen lett:

Eleje:

Mostanában Angi nagyon sokat változott. Most már sokkal enyhébb szinten látom a féltékenység jeleit, mint eddig (eddig sem volt a normálistól eltérő). Talán mostanra jött rá, hogy attól, hogy van Vikici, Őt is ugyanúgy szeretjük... és Ő is annyira szereti a kishúgát. Még ha el is veszi Viki valamilyen játékát, akkor sem vadul, mint eddig, hanem mondja, hogy „ne vedd el”, és max. sírva fakad, de nem kapja ki a kezéből és nem is bántja. Ráadásul kétszer is volt ledöbbentő szitu mostanában. Egyik: Vikici már áll, kapaszkodva lépeget is, sőt újabban már kapaszkodó nélkül is fel akar állni. Na, egyszer csak megfogta a pampers-ös járássegítőt (aminek ugye kerekei vannak, ergo gurul), és felállt úgy, hogy abban kapaszkodott. Pont nem oda néztünk, csak arra figyeltünk fel, hogy Angi mondja: „jaj, elesik” és szaladt oda, és megfogta a járássegítőt, hogy nehogy elguruljon és elessen Viki. Annyira ledöbbentünk egyrészt a figyelmességétől, másrészt attól, hogy még azt is tudta, hogy a járássegítőt kell megfogni, nem a gyereket. A másik sztori pedig: hétfőn (is) a Papáéknál voltunk. Beszélgettünk Papával, Vikici a játékok között, Angi meg tett-vett. Erre Angi odaszalad Vikihez, hogy „ne edd meg” és kikapott egy dobókockát a szájából. Kész voltam, hihetetlen mire képesek 2,5 évesen. Nagyon büszke vagyok Rá, hogy ilyen kis okos, figyelmes, gondoskodó!

Meggyógyultak a lányok, végre mindenki újra egészséges. Angi szókincse rohamosan fejlődik, olyanokat mond már, hogy csak lesek. :-))

Vikici is hihetetlen iramban fejlődik. 8,5 hónapos, de már ahol csak lehet, mindenhol feláll (kapaszkodva), és kapaszkodva megy is. Pá-pát int és mondja is hozzá, hogy "tá-tá". Annyira édes. Egyre többször próbál meg felállni kapaszkodó nélkül is, de ez azért még nem megy Neki... viszont szerintem nem sok kell már hozzá. Az ételeiben is egyre kevésbé veszem elő a bébiételt, kezdem szépen lassan igazítani a mi étrendünkhöz, egyelőre light-osított formában, de szépen fokozatosan közelítjük. Holnap megyünk havi mérlegelésre, kíváncsi vagyok, bár gondolom továbbra is vékonynak fogják találni. De nem foglalkozok vele, mert annyira energikus, hogy szerintem Ő ilyen típus, egyszerűen lemozogja, hisz meg nem áll egy pillanatra sem!

Angika meg holnap megkapja a kullancs elleni oltás második részét.

Ami viszont bánt: Angi a betegsége miatt teljesen visszaesett a bilizéssel. Pedig már ott tartottunk, hogy volt, hogy Ő szólt, hogy pisilni kell, gyorsan bili, belepisilt és ment tovább játszani. Úgy örültünk neki. Most pedig teljesen a nullára esett vissza, megint az is nehézség, hogy egyáltalán rákönyörögjük a bilire, de ha rá is ül, akkor sem nagyon van siker (a betegsége óta összesen egyszer pisilt bele). Most a bilicsoki-bilijáték módszer sem működik, egyelőre patthelyzetnek érzem. De remélem, kibillenünk ebből egyszer... azt hiszem, most kellene a legnagyobb türelem részünkről, viszont most a legnehezebb, mert egy kicsit mi is csalódottak vagyunk. De össze kell szedni magunkat.

Kristóf pedig nagy Thomas-fun, így Neki ezt a képet készítettem:

Unokatestvérem kisfia - Janó - nagyon szereti Schrek-et. Amikor Náluk voltunk, együtt nézegettük a Schrek-es matricás albumát. Neki is dukált egy kép:

Ezt a képet a barátnőm kislányáról, Zsuzsiról készítettem. Ő szokott járni lovagolni, így ezt nem hagyhattam ki. Egyébként egyidős a mi Anginkkal.

Na, ez meg Vikicihez illik nagyon! :-) Olyan kis vagány, simán megmászna egy ilyen szörnyet is, nem ijedne meg! :-))))

Sziasztok, mi most megyünk az angyalkákhoz... Anginak ott van dolga, merthogy ugye Ő is egy angyalka: Angelika = angyalka. És egyébként is... :-)

Készítettem egy chat-boxot (baloldali elem). Most már beszélgetni is tudunk, ha akarod. ;-) Ha nincs kedved megjegyzést írni, de lenne mondanivalód, csak írd oda bátran. :-)

Jó éjszakát, köszönöm, hogy benéztél!

Azóta már lassan 6 hónaposak lesznek, csak le vagyok maradva egy kicsit... de igyekszem behozni magam. :-)

A képen a gyermekszobákra jellemző káoszt próbáltam szemléltetni... őszintén szólva ez az alkotásom most nekem nem annyira tetszik... lehet, hogy neki fogok futni még egyszer...

Olyan nagyfiúk már! A kép eredeti méretben letölthető innen.

Mivel én egy ideje a 90 napos fogyókúrán élek, mindig eltervezem, hogy mit fogok másnap enni, és általában megosztom ezt a családdal is. Egyrészt azért, hátha hasonlót kívánnak (és akkor könnyebb egységesen főzni), másrészt pedig azért, mert ha Ők is megkívánják, akkor jó előre tudnom, hogy nagyobb mennyiséget készítsek.

Bogácson is ezt tettem. Tudtam, hogy másnap szénhidrát napom lesz, és közöltem a családdal (illetve Éváékkal is, mert együtt nyaraltunk), hogy mákos tésztát fogok másnap vacsira enni. Na, erre úgy ugrott mindenki, mintha legalábbis tatár beefsztek-et, vagy valami hasonlóan extra kajaötletet dobtam volna fel...

A lányok így falták :-) :

Ahogy néhány bejegyzéssel lejjebb arra már utaltam, ehhez a témához két oldal illik, amelyből az elsőt - Angival - volt még csak időm határidőre elkészíteni. Vikicivel is elkészült ez az oldal. A nehézségek és a sok esemény miatt ez volt az egyetlen kép, amit a nyaralás alatt tudtam készíteni. Nem így terveztem, dehát ember tervez...

A kép designja szándékosan ugyanaz, mint a másiké. Így, együtt alkotnak egy párt:

És bár prózában inkább a csalódásainkról írtam, azért voltak szép és jó pillanatok is a betegségek és rossz idő ellenére is. Képekben inkább erről:

Tegnap hazaérkeztünk. Sajnos a nyaralás nem sikerült úgy, ahogy elterveztük, úgy is mondhatnám, hogy azt állapítottuk meg Apával, hogy eddigi életünk legrosszabb nyaralása volt. :-( Az idő szinte végig pocsék volt, és mindkét csibénk meg is betegedett. Angi jobban, Vikici kevésbé (reméljük, Ő ennyivel meg is ússza). Először azt hittük, hogy csak a hűvös idő miatt, illetve hogy hiába meleg vízben fürödtek, a levegő mégsem volt elég meleg. Aztán Miskolcon (erről később) elvittük gyerekorvoshoz, ahol kiderült, hogy ez bizony valakitől összeszedett nyavalya, nem egy nátha. Kapott is antibiotikumot már megint. Be van gyulladva a mandulája is meg a torka is, gyakran 40 fok körüli láza van, és a huruttól hány is egyfolytában, szinte egyáltalán nem eszik, ha végre kicsit jobban van és bekap valamit, az meg kijön. Még az a szerencse, hogy inni viszont rengeteget iszik.

Ma már kicsit jobb volt a helyzet, a javulás határozottan látszik. Reméljük, hogy pár nap, és meggyógyul szegénykém.

Amúgy Bogács, mint nyaralóhely annyira szupi volt. Tényleg nagyon jó hely, máskor is fogunk menni, és reméljük nagyobb szerencsénk lesz. Tetszett az apartman is, a környezet is, a gyerekeknek a játszólehetőségek, kirándulóhelyek, minden-minden. Majd készítek néhány oldalt, és fel fogom tenni.

A rossz idő miatt 16-a helyett már 13-án eljöttünk. Eredetileg az volt a terv, hogy 16-án átmegyünk Miskolcra, ahol a 20 éve nem látott (és karácsonykor megtalált) első unokatestvéreim közül a fiatalabbik - Vicus - él a családjával. (Az idősebbikkel - Andival - már tudtunk személyesen találkozni, erről néhány bejegyzéssel lejjebb írtam.) Mivel előbb eljöttünk Bogácsról, így előbb mentünk Vicusékhoz is. Eddig én nem voltam babonás, de most nagyon bejött, hogy hihetetlen peches volt a péntek 13-a. A gyerekek már reggel extra nyűgösek voltak, alig tudtunk összecsomagolni az apartmanba. Eleve ilyen rezignált indulás után már a nap is olyan rosz. Bogácstól Miskolcig szakadt (néha folyt) az eső, úgy féltem a balesettől az autópályán, nagyon vártam, hogy odaérjünk. Vicusékat nagyon jó volt látni, Őt 20 év után különleges volt személyesen is megismerni, a családját pedig úgy egyáltalán jó volt látni. Levélben sokat beszélgettünk már, de így személyesen azért mégis más. Angi viszont nagyon nem volt jól. Nagyjából csak feküdt és nyöszörgött szegénykém, olyan rossz volt a kettősség, hogy szívem szerint el sem mozdultam volna mellőle, de közben Vicusékkal is annyira szerettem volna kicsit beszélgetni, "ismerkedni". Ráadásul Vicus kisebbik fia, Balázs is egyre betegebb lett, estére már Ő is belázasodott. Ő nem sokkal nagyobb, mint a mi Vikink, Ő 11 hónapos. Egy ilyen találkozás 20 év után amúgy is feszélyezett egy kicsit, de így, hogy még a gyerekek is lebetegedtek, méginkább rosszul jött ki. Így tegnap haza is jöttünk, nem volt értelme tovább húzni, és a gyerekeknek ilyenkor itthon a legjobb. Olyan máshogy terveztük, dehát ezt kell elfogadni, most így sikerült. Tervezzük, hogy hamarosan Ők fognak eljönni hozzánk, és reméljük, hogy az a találkozás majd jobban sikerül. Igazából az nagyon jó volt, hogy láttuk egymást, és első találkozásra talán elég is ennyi. A következő találkozás már valószínűleg sokkal oldottabb, felszabadultabb lesz. Azt nagyon sajnálom, hogy Vicus szüleivel nem tudtam találkozni, Őket is nagyon szerettem volna látni, illetve a szülőfalujukat is, hisz a nagyszüleim is ott éltek, gyermekkoromban sokat nyaraltam ott. De talán egy másik alkalommal ezt is tudjuk majd pótolni. Manyi nénjémet pedig talán láthatom is mostanában, ugyanis jön Budapestre egy időre... ebben a jó az, hogy így láthatom, a rossz viszont az, hogy sajnos kórházba jön. :-(

Azt nagyon sajnálom, hogy a nagy káoszban csak néhány képet készítettem (azt is azért, hogy legyen már valami emlékünk), és ebben a néhányban egy sincs Vicusról. Azért fogok a gyerekekről oldalt készíteni, de ez eléggé bánt. Sebaj, mert ezt még be fogjuk pótolni!

Ez a péntek 13 ráadásul Apa születésnapja is volt. Szegény, úgy sajnáltam, hogy így alakult, de megbeszéltük, hogy meg fogjuk ezt mi még tartani szépen, úgy, hogy megadjuk az alkalomnak a jelentőségét utólag.

Holnap mi elutazunk 10 napra Bogácsra, utána pedig Miskolcra az unokatestvéremékhez... nagy izgalomban vagyunk, nagyon várjuk.
Addig nem leszek, de terveim szerint a nyaralás alatt is fogok szkreppelni...
Ha megérkeztünk jövök, mutatok és mesélek sokat-sokat. ;-)

Stafétákon is igyekszem részt venni, ahogy néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam.

A staféta lényege az, hogy kialakítunk egy sorrendet a scrap.hu-n lévő kis csapatból egyes emberkékkel. A kiírt feladatot a sorrendben az első elkezdi, megcsinálja a maga ízlésével a megaott szempontokat figyelembe véve. Az utána következő az Ő alkotásából fog ötletet meríteni (pl. az elrendezést vagy a színhasználatot, vagy pl. felhasznált kiegészítők tekintetében), szóval elvileg "megtart" dolgokat... és így tovább. Ez az érdekes az egészben, hogy miből mi lesz és milyen átalakuláson megy át az egész az elsőtől az utolsóig. A képeket végig nem látja senki egyben, mindig minden résztvevő csak a sorban előtte lévő alkotását kapja meg mail-en, hogy abból tudjon dolgozni. Amikor lement a sor, akkor tesszük fel a scrapbook oldalra a képeket egyben, és mindenki látja, hogy miből mi lett. Nagyon érdekes.
A staféták kiírásánál kiírja az adott házigazda, hogy mi legyen a képen, megadhat szempontokat, bármit. Azt is megadhatja, hogy mit kell átvenni az előttünk lévő képéből, szóval nagyon rugalmas a dolog.

A "kedvenc állatom" stafétán az volt a feladat, hogy a kedvenc állatunkat kellett elkészíteni, és az előző képéből inspiráció alapján bármit át lehetett venni.

Az előttem lévő a sorban - Csuti - az alábbi képet készítette a puputevékről:

Reggel ahogy kisomfordált álmos szemekkel, azonnal nyitotta fel a bili tetejét, és ült rá. :-) Bár nem ment bele semmi, de mi ez, ha nem haladás? ;-) És még bilicsokit sem kért hozzá... lehet, hogy csak azért, mert annyira álmos volt?

Délután/este viszont olyan kis baca, szeleburdi volt. Nagy nehezen tudtuk csak ráültetni (most a bilicsoki fogalmát is újra elő kellett venni hozzá), majd megette a kekszet, felállt, és kis idő múlva a nappaliban a kőre pisilt. :-O Hát, egyelőre egyet előre, egyet hátra lépünk. De türelem, türelem... fog ez menni (most magamat bíztatom :-) )

A 17. gyorskör feladatát Linsey írta ki, és így szólt: "A 17. gyorskör Téma: "Apu és én" Természetesen lehet saját szemszögből, vagy a gyermekünkéből is, ez szabadon választható. A lényeg az apa-gyermek kapcsolat.Nehezítésképp: Az oldalra kérném szépen az ANGOL ABC betűit:Bármilyen formában megfelel. Feltöltés: Jövő hét szombat, azaz 31-e."

Nagyon örültem ennek a feladatnak, azonnal el is határoztam, hogy mindkét lánnyal és Apával készülni fog egy-egy kép, azonos design-al, hogy később összeillő dupla oldalt alkossanak majd az albumban. Sajnos a tegnapi határidőre csak Angiéval készültem el. De ez annyira kívánja magát, hogy tuti utólag el fogom készíteni a párját is, Vikivel. Nagyon élveztem ezen a feladaton dolgozni, annyira imádtam a témáját! :-) Hisz minkettőjüket (mindhármójukat) imádom, mi lehet szebb, ha az Ő egymás iránti szeretetüket foglalhatom oldalba? :-) Az angol ABC betűit úgy oldottam meg, hogy nagy része a szövegekbe belekerült, a maradékot pedig egymásra pakoltam úgy, hogy egy absztrakt mintát alkossanak. A bal alsó sarokban láthatók: