Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2010. július 26., hétfő

Éééédes - ADDS

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az ADDS liftelős játékában vendégként részt vehettem. Ezúton  is köszönöm a megtiszteltetést a lányoknak.
Ezen a héten Dorka választott mintaoldalt, méghozzá Yuka-tól ezt az oldalt:
Nekem voltak részei, amik kicsit túldíszítettnek hatottak, például a masnit eleve nem tudtam a sajátomon elképzelni, így azt kihagytam. Azért szerintem nagyon jól hajaz az enyém is az eredetire, majd mindjárt mutatom.

Fagyizás közben csináltam nem is olyan régen ezt a képet Vikikéről, és már akkor tudtam, hogy ezt meg fogom szkreppelni. Amikor pedig megláttam a fenti oldalt, ha nem is azonnal, de elég hamar beugrott a fagyis kép, és innentől már egyértelmű lett, hogy azt fogom feldolgozni.

Tulajdonképpen innentől  már szinte épült magától az oldal. Minden olyan egyszerűen jött. Na jó, azt nem mondom, hogy a kép mögött lévő hajtogatott háttér könnyű volt, de amint azzal megvoltam, már tényleg nagyon jól haladtam. Íme az eredmény, nekem tetszik :-) :
Felhasználtam: Sassafrass papír, nemtudommilyen papír :-P, horgolt virágok, Bricostore-os virágok darabjai, virág alakú szalag, miltonok, riselt minták, chipboard-ok, csillámpor, mintalyukasztó, horgolt pillangó

Látogassatok el a lányok blogjaira is:
Altalena
Danett
Dorka
Secima

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

9 megjegyzés:

DAnett írta...

Bea olyan gyönyörű lett az oldalad! Annyira édes a fotó és szenzációs papírokat választottál hozzá! Tökéletesen kiemelik a leányod szépségét :) Imádom a horgolt virágaidat és a többi kiegészítőt is. Köszönöm, hogy velük játszottál :)

Secima írta...

Bea, tökéletes választás volt ez a fotó. A horgolt virágaidat és lepkédet imádom. A címed szintén telitalálat. Nagyon illik a fagyira és Vikikére is. Örülök, hogy velünk játszottál és remélem, hogy még lesz alkalmunk együtt alkotni.

altalena írta...

Annyira örülök, hogy velünk alkottál! CSodálatos oldalt készítettél a lányzóról! Imádom a színeit, és a horgolt virágokat! Én is csak azt tudom mondani, hogy fogsz még velünk játszani;)

Eszter(beszteri) írta...

Gyönyörű lett, és masni nélkül is látni, hogy miről liftelted. Annyira jó a díszítés, hogy nekem sem hiányzik róla a masni, pedig a lányok oldalán nagyon tetszett... :D

Margó írta...

Bea, nagyon-nagyon tetszik az alkotásod. Különösen finomak azok a horgolt virágocskák, díszítések, csodálatos a fotó és az egész!!!

Margó írta...

Jaj, eltünt a bejegyzésem, pedig azt írtam, mennyire gyönyörű az,amit alkottál!!! Különleges igazán, hogy horgoltad a gyönyörű virágokat, díszitéseket!... és csodálatos a fotó és az egész!!!

Dorka írta...

Isteni lett az oldalad Bea! Annyira szépek a virágok, a színvilág, a fotó! Gyönyörű a kislányod!!!!

Bea írta...

Köszönöm szépen lányok, nagyon jól esnek a hozzászólásaitok!

Aledi írta...

Hú, ez nagyon szép lett, sokkal jobban tetszik, mint a masnis változat. Különösen a horgolt virágok tetszenek, a kis modellről nem is beszélve :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...