Családunk Krea-tükre

Sziasztok, mi most megyünk az angyalkákhoz... Anginak ott van dolga, merthogy ugye Ő is egy angyalka: Angelika = angyalka. És egyébként is... :-)

Készítettem egy chat-boxot (baloldali elem). Most már beszélgetni is tudunk, ha akarod. ;-) Ha nincs kedved megjegyzést írni, de lenne mondanivalód, csak írd oda bátran. :-)

Jó éjszakát, köszönöm, hogy benéztél!

Azóta már lassan 6 hónaposak lesznek, csak le vagyok maradva egy kicsit... de igyekszem behozni magam. :-)

A képen a gyermekszobákra jellemző káoszt próbáltam szemléltetni... őszintén szólva ez az alkotásom most nekem nem annyira tetszik... lehet, hogy neki fogok futni még egyszer...

Olyan nagyfiúk már! A kép eredeti méretben letölthető innen.

Mivel én egy ideje a 90 napos fogyókúrán élek, mindig eltervezem, hogy mit fogok másnap enni, és általában megosztom ezt a családdal is. Egyrészt azért, hátha hasonlót kívánnak (és akkor könnyebb egységesen főzni), másrészt pedig azért, mert ha Ők is megkívánják, akkor jó előre tudnom, hogy nagyobb mennyiséget készítsek.

Bogácson is ezt tettem. Tudtam, hogy másnap szénhidrát napom lesz, és közöltem a családdal (illetve Éváékkal is, mert együtt nyaraltunk), hogy mákos tésztát fogok másnap vacsira enni. Na, erre úgy ugrott mindenki, mintha legalábbis tatár beefsztek-et, vagy valami hasonlóan extra kajaötletet dobtam volna fel...

A lányok így falták :-) :

Ahogy néhány bejegyzéssel lejjebb arra már utaltam, ehhez a témához két oldal illik, amelyből az elsőt - Angival - volt még csak időm határidőre elkészíteni. Vikicivel is elkészült ez az oldal. A nehézségek és a sok esemény miatt ez volt az egyetlen kép, amit a nyaralás alatt tudtam készíteni. Nem így terveztem, dehát ember tervez...

A kép designja szándékosan ugyanaz, mint a másiké. Így, együtt alkotnak egy párt:

És bár prózában inkább a csalódásainkról írtam, azért voltak szép és jó pillanatok is a betegségek és rossz idő ellenére is. Képekben inkább erről:

Tegnap hazaérkeztünk. Sajnos a nyaralás nem sikerült úgy, ahogy elterveztük, úgy is mondhatnám, hogy azt állapítottuk meg Apával, hogy eddigi életünk legrosszabb nyaralása volt. :-( Az idő szinte végig pocsék volt, és mindkét csibénk meg is betegedett. Angi jobban, Vikici kevésbé (reméljük, Ő ennyivel meg is ússza). Először azt hittük, hogy csak a hűvös idő miatt, illetve hogy hiába meleg vízben fürödtek, a levegő mégsem volt elég meleg. Aztán Miskolcon (erről később) elvittük gyerekorvoshoz, ahol kiderült, hogy ez bizony valakitől összeszedett nyavalya, nem egy nátha. Kapott is antibiotikumot már megint. Be van gyulladva a mandulája is meg a torka is, gyakran 40 fok körüli láza van, és a huruttól hány is egyfolytában, szinte egyáltalán nem eszik, ha végre kicsit jobban van és bekap valamit, az meg kijön. Még az a szerencse, hogy inni viszont rengeteget iszik.

Ma már kicsit jobb volt a helyzet, a javulás határozottan látszik. Reméljük, hogy pár nap, és meggyógyul szegénykém.

Amúgy Bogács, mint nyaralóhely annyira szupi volt. Tényleg nagyon jó hely, máskor is fogunk menni, és reméljük nagyobb szerencsénk lesz. Tetszett az apartman is, a környezet is, a gyerekeknek a játszólehetőségek, kirándulóhelyek, minden-minden. Majd készítek néhány oldalt, és fel fogom tenni.

A rossz idő miatt 16-a helyett már 13-án eljöttünk. Eredetileg az volt a terv, hogy 16-án átmegyünk Miskolcra, ahol a 20 éve nem látott (és karácsonykor megtalált) első unokatestvéreim közül a fiatalabbik - Vicus - él a családjával. (Az idősebbikkel - Andival - már tudtunk személyesen találkozni, erről néhány bejegyzéssel lejjebb írtam.) Mivel előbb eljöttünk Bogácsról, így előbb mentünk Vicusékhoz is. Eddig én nem voltam babonás, de most nagyon bejött, hogy hihetetlen peches volt a péntek 13-a. A gyerekek már reggel extra nyűgösek voltak, alig tudtunk összecsomagolni az apartmanba. Eleve ilyen rezignált indulás után már a nap is olyan rosz. Bogácstól Miskolcig szakadt (néha folyt) az eső, úgy féltem a balesettől az autópályán, nagyon vártam, hogy odaérjünk. Vicusékat nagyon jó volt látni, Őt 20 év után különleges volt személyesen is megismerni, a családját pedig úgy egyáltalán jó volt látni. Levélben sokat beszélgettünk már, de így személyesen azért mégis más. Angi viszont nagyon nem volt jól. Nagyjából csak feküdt és nyöszörgött szegénykém, olyan rossz volt a kettősség, hogy szívem szerint el sem mozdultam volna mellőle, de közben Vicusékkal is annyira szerettem volna kicsit beszélgetni, "ismerkedni". Ráadásul Vicus kisebbik fia, Balázs is egyre betegebb lett, estére már Ő is belázasodott. Ő nem sokkal nagyobb, mint a mi Vikink, Ő 11 hónapos. Egy ilyen találkozás 20 év után amúgy is feszélyezett egy kicsit, de így, hogy még a gyerekek is lebetegedtek, méginkább rosszul jött ki. Így tegnap haza is jöttünk, nem volt értelme tovább húzni, és a gyerekeknek ilyenkor itthon a legjobb. Olyan máshogy terveztük, dehát ezt kell elfogadni, most így sikerült. Tervezzük, hogy hamarosan Ők fognak eljönni hozzánk, és reméljük, hogy az a találkozás majd jobban sikerül. Igazából az nagyon jó volt, hogy láttuk egymást, és első találkozásra talán elég is ennyi. A következő találkozás már valószínűleg sokkal oldottabb, felszabadultabb lesz. Azt nagyon sajnálom, hogy Vicus szüleivel nem tudtam találkozni, Őket is nagyon szerettem volna látni, illetve a szülőfalujukat is, hisz a nagyszüleim is ott éltek, gyermekkoromban sokat nyaraltam ott. De talán egy másik alkalommal ezt is tudjuk majd pótolni. Manyi nénjémet pedig talán láthatom is mostanában, ugyanis jön Budapestre egy időre... ebben a jó az, hogy így láthatom, a rossz viszont az, hogy sajnos kórházba jön. :-(

Azt nagyon sajnálom, hogy a nagy káoszban csak néhány képet készítettem (azt is azért, hogy legyen már valami emlékünk), és ebben a néhányban egy sincs Vicusról. Azért fogok a gyerekekről oldalt készíteni, de ez eléggé bánt. Sebaj, mert ezt még be fogjuk pótolni!

Ez a péntek 13 ráadásul Apa születésnapja is volt. Szegény, úgy sajnáltam, hogy így alakult, de megbeszéltük, hogy meg fogjuk ezt mi még tartani szépen, úgy, hogy megadjuk az alkalomnak a jelentőségét utólag.

Holnap mi elutazunk 10 napra Bogácsra, utána pedig Miskolcra az unokatestvéremékhez... nagy izgalomban vagyunk, nagyon várjuk.
Addig nem leszek, de terveim szerint a nyaralás alatt is fogok szkreppelni...
Ha megérkeztünk jövök, mutatok és mesélek sokat-sokat. ;-)

Stafétákon is igyekszem részt venni, ahogy néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam.

A staféta lényege az, hogy kialakítunk egy sorrendet a scrap.hu-n lévő kis csapatból egyes emberkékkel. A kiírt feladatot a sorrendben az első elkezdi, megcsinálja a maga ízlésével a megaott szempontokat figyelembe véve. Az utána következő az Ő alkotásából fog ötletet meríteni (pl. az elrendezést vagy a színhasználatot, vagy pl. felhasznált kiegészítők tekintetében), szóval elvileg "megtart" dolgokat... és így tovább. Ez az érdekes az egészben, hogy miből mi lesz és milyen átalakuláson megy át az egész az elsőtől az utolsóig. A képeket végig nem látja senki egyben, mindig minden résztvevő csak a sorban előtte lévő alkotását kapja meg mail-en, hogy abból tudjon dolgozni. Amikor lement a sor, akkor tesszük fel a scrapbook oldalra a képeket egyben, és mindenki látja, hogy miből mi lett. Nagyon érdekes.
A staféták kiírásánál kiírja az adott házigazda, hogy mi legyen a képen, megadhat szempontokat, bármit. Azt is megadhatja, hogy mit kell átvenni az előttünk lévő képéből, szóval nagyon rugalmas a dolog.

A "kedvenc állatom" stafétán az volt a feladat, hogy a kedvenc állatunkat kellett elkészíteni, és az előző képéből inspiráció alapján bármit át lehetett venni.

Az előttem lévő a sorban - Csuti - az alábbi képet készítette a puputevékről:

Reggel ahogy kisomfordált álmos szemekkel, azonnal nyitotta fel a bili tetejét, és ült rá. :-) Bár nem ment bele semmi, de mi ez, ha nem haladás? ;-) És még bilicsokit sem kért hozzá... lehet, hogy csak azért, mert annyira álmos volt?

Délután/este viszont olyan kis baca, szeleburdi volt. Nagy nehezen tudtuk csak ráültetni (most a bilicsoki fogalmát is újra elő kellett venni hozzá), majd megette a kekszet, felállt, és kis idő múlva a nappaliban a kőre pisilt. :-O Hát, egyelőre egyet előre, egyet hátra lépünk. De türelem, türelem... fog ez menni (most magamat bíztatom :-) )

A 17. gyorskör feladatát Linsey írta ki, és így szólt: "A 17. gyorskör Téma: "Apu és én" Természetesen lehet saját szemszögből, vagy a gyermekünkéből is, ez szabadon választható. A lényeg az apa-gyermek kapcsolat.Nehezítésképp: Az oldalra kérném szépen az ANGOL ABC betűit:Bármilyen formában megfelel. Feltöltés: Jövő hét szombat, azaz 31-e."

Nagyon örültem ennek a feladatnak, azonnal el is határoztam, hogy mindkét lánnyal és Apával készülni fog egy-egy kép, azonos design-al, hogy később összeillő dupla oldalt alkossanak majd az albumban. Sajnos a tegnapi határidőre csak Angiéval készültem el. De ez annyira kívánja magát, hogy tuti utólag el fogom készíteni a párját is, Vikivel. Nagyon élveztem ezen a feladaton dolgozni, annyira imádtam a témáját! :-) Hisz minkettőjüket (mindhármójukat) imádom, mi lehet szebb, ha az Ő egymás iránti szeretetüket foglalhatom oldalba? :-) Az angol ABC betűit úgy oldottam meg, hogy nagy része a szövegekbe belekerült, a maradékot pedig egymásra pakoltam úgy, hogy egy absztrakt mintát alkossanak. A bal alsó sarokban láthatók:

Ma voltunk itt a Káposztásmegyeri állatszigeten. Nem volt nagy ügy, egy fél órás program volt csupán, de tartalmas. Láttunk sok-sok kutyust, malacot, birkát és kecskét. Angi láthatóan élvezte, Viki meg kicsit meg volt illetődve, nagy kerek szemekkel figyelt. :-)

Készültek képek is, tervezem, hogy amint időm lesz, scrap-oldal készüljön belőlük...

Ma már többször rá tudtuk ültetni Angit a bilibe, egyszer rendesen bele is pisilt. Nagyon örült, olyan kis büszke volt Magára, szaladt is kiönteni a wc-be, utána lehúzhatta a wc-t és kimoshatta a bilit, mert Ő már nagyon nagy lány. :-)

Menni fog ez... lassan, türelmesen.

Olyan fura, mintha mára Anginak "bekattant" volna valami, vagy az éjjel hirtelen hónapokat érett volna, akkora fejlődést mutatott egyik-napról a másikra 3 dologban is! Ő mindig mindent úgy csinált, hogy csak akkor, ha Ő akarta, és mindent nagyon hirtelen, egyik pillanatról a másikra. Így kezdett egyedül enni (egész korán), így kezdett el beszélni teljesen helyesen (egész későn) és még sorolhatnám.

Amiket tegnap és ma reggel alkotott, nem győztem csodálkozni :-) :

1. Tegnap, mikor hazahozta Apa a Papáéktól, nekiállt mesélni, hogy mi volt a bölcsiben, meg a mamáéknál, meg útközben láttak vonatot, meg ilyenek. Pedig eddig soha nem mesélt, maximum úgy tudtunk kihúzni Belőle dolgokat... más kérdés, hogy felét sem értettük, de nagyon nagy élmény volt.

2. Aztán kérdeztem, hogy kér-e bilicsokit. (Zsuzsi barátnőm ötlete volt, ugyanis sem Angi, sem az Ő kislánya nem akart az istennek sem bilire ülni. Kitalálta, hogy valami kis rágcsit ad Neki és régi sminkcuccokból egy kis nesszeszert, ezzel ráveszi, hogy ráüljön, aztán később a rágcsát, meg a játékot el lehet hagyni, a lényeg, hogy ráérezzen a dologra. Én is kipróbáltam, a csokit/kekszet elneveztük bilicsokinak, a sminkcuccot meg bilijátéknak. Persze ez alatt nem konkrét csokit kell érteni, egy darab kekszecske, ilyesmi, amit ilyenkor kap. Aztán úgy tervezem, hogy ha már gyakrabban ráül, akkor átvezetjük arra, hogy csak akkor kap, ha bele is megy valami. Aztán szép lassan elhagyjuk. Nem érzem a legjobb megoldásnak ezt a megvesztegetés-dolgot, de egyelőre még semmi mással nem tudtam elérni, hogy egyáltalán ráüljön a bilire. Ez pedig úgy tűnik, működik.)

Persze, hogy kért, mondtam, hogy de tudja-e, hogy mi annak a feltétele? Már rohant is a bilire, vetkőzött lefelé (tegnap este mondtam először Neki, hogy bilicsokit kap, ha ráül a bilire). Ráült, közben én összekészítettem a kis neszeszert a régi sminkcuccokkal, és hoztam, mint bilijáték. :)
Jaj, nagy sikert aratott. De nem felejtette el, hogy miért ül ott, néha kijelentette, hogy "megnézem van-e pisi", felállt, megnézte és közölte, hogy "nincsen". Aztán egyszer csak talált benne egy picit. Hú, nagyon izgatott volt, azt hittem, megzabálom. Szaladt ám kiönteni, meg kimosni a bilit, aztán jött vissza, és közölte, hogy még egyszer. Akkor már csoki, játék, minden nélkül Ő akart még belepisilni. Igen ám, de közben eszébe jutott a cumi, felállt, bevonult a szobájába keresni. Egyszer csak kiabál ki, hogy "pisilteeem". Mondom hová? "Szobába!". :)

És tényleg ott volt egy óriási tócsa! :) Mondtam, hogy nincs semmi baj, de máskor a bilibe menjen. Annak ellenére, hogy most csak félsiker volt, annyira örültem, mert egész nyitott volt a kérdésre és eddig teljesen elzárkózott ettől. A másik pedig, hogy a pisi után sem tagadta le! Egyből szólt. Most esténként próbálgatni fogjuk a dolgot, amikor hazajön a bölcsiből. Szép lassan, türelmesen menni fog. Most úgy érzem, ez a dolog nem hirtelen fog megtörténni Nála (bár még érhet meglepetés), hanem sok türelem fog kelleni hozzá. Elsősorban azért, mert ott van Hugi, aki jelenleg még nagy visszahúzó erő Anginak. Egyelőre a cumit sem fogjuk tudni letenni, emiatt. De ezen is túl leszünk, csak kell sok türelem, meg okosan kell alakítgatni a dolgokat.
Azért ezt a bilizés dolgot majd még egy scrap-oldalon is fel fogom dolgozni, hisz nem kis dolog, kell, hogy erről is maradjon emlékünk majd az elbumban. :-)

3. Sokat kínlódunk amiatt is (konkrétan minden reggel), hogy frizurát csináljak Neki. Ha engedi is, csak mindenféle csellel tudom, és legkésőbb 2-3 óra múlva kiszedi. Ma reggel megtalálta az egyik kis csitt-csattját, odahozta, és közölte, hogy beletesszük a hajába. Azt hittem, csak múló lelkesedés, egykedvűen mondtam (épp etettem Vikit), hogy megetetem a Hugit, aztán utána megcsináljuk a frizuráját. Vagy ne legyen frizura, csak fésülködjünk? Nem kér csicsát? "De kéjek" - ez volt a válasz. Akkor még mindig nem hittem el, hogy hagyni is fogja simán megcsinálni. De mégis türelmesen végigülte. :-O Hagytam, hogy Ő adogassa, hogy milyen színű gumit tegyünk bele, ezt láthatóan nagyon élvezte. Néha jó lenne valami gyermekpszichológiai képzés, mert ha az ember eltalálja, hogy mi zajlik a kis fejében, akkor olyan jól lehet a helyzeteket kezelni. Csak nem mindig sikerül eltalálni, és nem mindig tudom, hogy jól kezelem-e/reagálom-e le az adott szituációt - főleg esetleg dacoskodás, hiszti esetén. A bölcsiben még megvolt a frizurája, és most először, mikor délután Érte mentem, akkor is megvolt!!! Ilyen még soha nem fordult elő.

Szóval nagyon büszke vagyok az én nagylányomra. Bár makacsul mindent csak akkor csinál, ha Ő akarja - nem is tudom kitől örökölte ezt :-) - de akkor viszont nagyon kis ügyesen, éretten.

A 8 heti vázlat kihívás vázlata a következő volt:Bár a Tóth Verás képet egyszer már feldolgoztam lejjebb, azért ez a téma megér még egy feldolgozást, ezért ezt választottam ehhez a kihíváshoz is:
* Heti vázlat kihívás

Anyu névnapját is most "tartottuk", illetve most köszöntöttük meg. Úgy látszik, én már nem tudok elmenni ünnep mellett kép nélkül... :-) Neki is készítettem egyet kinyomtatva, keretben.

Ma Hűvösvölgyben egy óriási bográcsos bulival ünnepeltük meg Joplinék esküvőjét. Nagyon jól éreztük magunkat, Angi Kírával nagyokat játszott, Viki és az Api fiúk pedig jót levegőztek, nézelődtek, ettek és aludtak. Jövő ilyenkor már Ők is nagyokat szaladgálnak.

És egy video arról, hogyan készíti sajátos módon - bográcsfogón keresztül - a nokedlit Api és Imre. :-)

Az ajándékunk részét képezte egy sb kép is, amit igyekeztem úgy összeállítani, hogy legyen rajta olyan kép is, amikor még bulis életet éltek, és olyan is, amikor már családban vannak. Szerintem kifejező lett. Úgy láttam, Ők is örültek neki:

A "kedvenc helyem" stafétában az volt a feladat, hogy egy kedvenc helyünket alkossuk meg. Legyen továbbá egy idézet is az oldalon, aminek az egyik szavát az előttünk lévő képén szereplő idézetből vegyük. (Mint utóbb rájöttem, magából a képből is kellett volna valamit átvenni, de ezt elcsesztem... majd legközelebb jobban figyelek a feladatkiírásra.)

A sorban előttem lévő - Malomka - az alábbi képet alkotta, nekem ebből kellett kiindulnom: Nagy bajban voltam, mert az első, ami lejött a képből, az a vallásos témája, én pedig egyáltalán nem vagyok vallásos. Végül egy egészen általános szót, a "bármi"-t vettem ki belőle, azzal kerestem idézetet az én képemhez. Ahogy a feladatkiírást megláttam, azonnal eldöntöttem, hogy én Törökországról fogok képet készíteni. Nagyon jól éreztem ott magam, és még az eljegyzésünk is ott volt.
Ezt alkottam:

Az utánam következő a sorban - Éva - pedig ezt alkotta az én képemből:
Bár féltem tőle, nagyon élveztem ezt a feladatot!

Mostanában is készült egy kedvenc képem Apáról, amit már régen szerettem volna feldolgozni (még akkor is, ha Ő abszolút nem értékeli ezt az egész scrapbook dolgot). Ez a vázlat pont megfelelt a terveimnek. Íme, ez lett belőle:

A Káposztásmegyeri napon Tóth Vera is fellépett. Utána alkalom volt arra, hogy lefényképezkedjünk Vele. Először Angit szerettem volna odavinni, de Ő akkor éppen nagyon kis nyűgös volt, így Vikicivel mentünk oda Hozzá. Nagyon kedves, melegszívű volt, bár kicsit megijedt, amikor Viki elkezdett fészkelődni a karjában. :-) Feldolgoztam ezt a képet, egyszer még biztosan nagyon büszke lesz rá Viki, hogy ilyen kép készült Róla.

Mozgalmas volt ez a mai nap. Éváék nálunk voltak, délelőtt töki pomposoztunk, délután pedig kimentünk a káposztásmegyeri napra.

Angi és Kíra viszonya olyan érdekesen változott. Eddig mindig Angi volt a kis visszahúzódó, és Kíra volt a nyitottabb, most pedig fordítva. Angi hívta mindenhová Kírát, beszélt Hozzá. Sőt, kint a káposztásmegyeri napon mondtuk, hogy fogják meg egymás kezét, és úgy menjenek, és Angi megragadta Kíra kezét, és húzta Maga után mindenfelé, mintha muszáj volna. Annyira édesek voltak, ez volt a nap fénypontja. Még az is nagyon aranyos volt, ahogy a színpad mögül a hangszereléses dobozokon ülve nézték az előadást tátott szájjal. Gyerekek táncoltak, ez nagyon tetszett Nekik. Angi többször is elmondta, hogy "gyerekek táncolnak". Nagyon élvezte!

KÉP

Mára volt időpontunk mindkét lánnyal a szemészeten.

Iri mama kísért el bennünket, mert egyedül nem bírtam volna a két lánnyal. Szerencse is volt, hogy jött, mert a recepción már fél óra volt (szó szerint) mire beregisztráltak, és utána még a rendelés előtt is kellett várni... addig Ő Angival elment erre-arra nézelődni, majd találtak egy mágneses betűtáblát, ott játszottak. Nekem így csak Vikici maradt, mondjuk Ő is kezdett már igen türelmetlen lenni, de fogalmam sincs, hogy egyedül hogy tudtam volna a sorban is állni Vikivel, meg közben Angi után is szaladgálni. Szóval nagyon jó volt a segítség, köszönjük, Mama!

A vizsgálaton mindkét lány nagyon ügyes volt, olyan büszke voltam Rájuk!

Vikici jót vigyorgott, amikor a műszer világított, illetve a doktor néninek is folyamatosan nevetett. :-)

Angi pedig nagyon ügyes, értelmes volt. Meg nem szólalt, de minden feladatot nagyon szépen, okosan, fegyelmezetten megoldott. Két olyan feladat volt, ami a leginkább igényelte a közreműködését: az egyiknél le kellett takarnom az egyik szemét, kapott a kezébe egy kis kártyát, amin voltak mindenféle figurák kicsiben és nagyban is. Neki pedig meg kellett mutatnia, amit kérdezett a doktor néni. Mindent megmutatott hibátlanul. A másik ilyen feladat pedig az volt, hogy kapott egy kártyát, amin az a bizonyos mindenki által ismert apró motívumokból álló sokaság volt, amiből vagy kilátjuk az alakzatokat (térben), vagy sem. Ez a térlátást vizsgálja. Négy alakzat volt a képen, és Angi mindet meg tudta mutatni. Nagyon büszke voltam Rá!

Mindkét lány szeme teljesen jó, se kancsalság, se dioptriás eltérés nincsen. Viszont, mivel az én szemem ilyen rossz, évente mennünk kell szűrésre. Reméljük, ennyiben ki is merül ez a dolog, bár a doktornő szerint sajnos genetikailag öröklődik a rövidlátás...

A 6. heti vázlat kihívás template-je a következő volt:Az alábbi kép Angiról múltkori otthoni játszóterezésünk alkalmával készült. Annyira szép szerintem rajta, muszáj volt feldolgoznom... ez a kihívás erre jó alkalom volt, íme:

Néhány hónapja említettem már, hogy szenteste napján talált rám Vicus, egyik kedves nagyon régen nem látott unokatestvérem, aminek nagyon örültem. Ő, és a nővére - Andi -, gyerekként Tiszalúcon éltek, apám testvérének a lányai, tehát közeli unokatestvéreim. Vicusék most Miskolcon élnek, de talán nyáron Velük is találkozhatunk. Viszont Andival már most sikerült találkoznunk, hisz Ő a családjával Dunaújvárosban él, és mi most megint otthon voltunk.

Felhívtam tegnap Andit, hogy megyünk haza, mi lenne, ha meglátogatnánk. Nagyon örült az ötletnek, meg is beszéltük a részleteket. Aztán ma reggel 9-kor elindultunk Dunaújvárosba, de annyira be volt állva a forgalom, hogy dél körül értünk el Érdre, ahol le volt zárva a hatos út teljesen. Se egy tájékoztatás, semmi, fogalmunk sem volt, hogy mi történt. Rámentünk a hetesre, vissza Pestre, majd az M7-esen mentünk el Dunaújváros irányába... nem volt egyszerű ez a két pici gyerekkel, de meg kell, hogy dícsérjem Őket, mert nagyon jó kislányok voltak!!!

Mikor már láttuk, hogy mi a helyzet, és hogy el kell mennünk a hetes út felé, felhívtam Andit, hogy nagyon le fogunk fáradni, valószínűleg nem fogunk tudni átmenni, hisz a gyerekeket is megviseli ez a több órás autózás (holnap meg már Andinak nem jó, mert megy Miskolcra). Nagyon csalódott voltam, és persze bosszús is, hogy ilyesmi megtörténhet Magyarországon úgy, hogy az ember nem hallja hírekben, vagy bárhol (azóta sem tudjuk, hogy miért volt lezárva az út).

Végül hazaértünk nagy nehezen, anyunál a lányok pihentek egyet, mi is lehiggadtunk kissé, aztán mégis átmentünk este Andihoz. A családját sajnos nem tudtuk megismerni, mert épp nem voltak otthon, de már Vele is nagyon jó volt találkozni, mégha csak kis időre is. Nekem nagyon furcsa érzés volt, egyrészről kicsit olyan, mintha tegnap láttam volna utoljára, másrészről azonban feszélyezett is voltam... furcsa kettősség ez. A lányok is nagyon jól érezték Magukat, Angin egyenesen meg voltam döbbenve, hogy milyen pillanatok alatt feloldódott, nem vonult vissza, nem volt megilletődve, ahogy szokott. Andival is nagyon nyitott volt, bár szóba állni még nem akart Vele, de ez Nála egyelőre elég általános, ritkán beszélget még a szűk családi körön kívül másokkal.

Próbáltam megörökíteni egy oldallal a nagy eseményt, de azt hiszem az alkalom érzelmi oldalát nem sikerült visszaadni, bár egy emléknek jó lesz:

És akkor nem meséltem még a gyorskörös kihívásokról. Itt is egy házigazda ad meg szempontokat, ami szerint oldalt kell készíteni, de itt nem egymásnak küldözgetjük, hanem egy adott napon (most például holnap) kell feltölteni a képet a scrapbook oldalra.

A 14. gyorskör a következő szempontokat tartalmazta:

Ahogy elolvastam a feladatot, azonnal az Api fiúk jutottak eszembe, és elhatároztam, hogy a Róluk készült eddigi kedvencem lesz a kiválasztott kép. El is készültem már vele, de majd csak reggel (vagy éjjel) fogom feltölteni, hogy ha idetéved valaki a scrap oldalról (és miért ne tévedne ;-) ), akkor ne rontsam el a játékot.

Dunaújvárosban voltunk a hétvégén. Csütörtökön lementünk a Duna partra, mert volt majális. Viki többnyire végigaludta az egészet. Angi azonban felült egy körhintára, ugrált ugrálóvárba... de amit legjobban élvezett, az a hastánc volt. Hihetetlen, mennyire magával ragadja a tánc már így, alig 2,5 évesen. El is határoztuk, hogy utána nézünk, hogy mennyi idős kortól lehet táncolni vinni egy kislányt. Hátha az a szégyenlősségén is segít...

Ahhoz képest, hogy egy szobába voltak, viszonylag jól aludtak a lányok. Bár azért voltak egymást ébresztgetések, de kibírható volt. Rájöttünk azonban, hogy Vikicinek jót tesz a rizzsel dúsított tápszer, emellett ugyanis csak egyszer enni ébred meg, de nem kel 10 percenként. Ezek szerint a régi tápszer már gyenge volt Neki és éhes lehetett...

Sokat voltunk játszóterezni is, amit az 5. heti vázlat kihívás keretében meg is örökítettem...

A kihívás template-je a következő volt:És ezt a képet készítettem ez alapján a játszóterezésről:

Elhatároztam, hogy lesz gyerekszáj-albumunk is. El is készült az első ilyen oldal, és innentől árgus fülekkel fogom lesni a lányok jó kis gyerekes beszólásait. :-) A kép eredeti méretben letölthető innen.

Mostantól scrapbook kihívásokon és stafétákon is részt szeretnék venni. Az első ilyen művem a 4. heti vázlat kihívásra készült, melynek a vázlata így nézett ki, erre kellett oldalt gyártani:

Kristóf születésnapját tartottuk ma Monoron. Ott volt az egész család. Nagyon szép volt az idő, még le is pirultunk kissé. Olyan hihetetlen, hogy már Kristóf is ilyen nagy fiú.

Boldog születésnapot kívánunk még egyszer!

A buli képekben:

Kedden, mikor a Papáéknál volt Viki, egy kis sajtpapírra felírogattam a napirendjét, hogy mit hogy és mikor csináljanak. Meg szóban is elmondtam. Kreatív Nagypapinak több sem kellett, elektronikus formában összefoglalta a napirend egyes pontjait jó sok humorral is fűszerezve. Ezt muszáj volt megörökítenem, hogy majd az albumba is bekerülhessen, mint emlék. Íme:

Nekem ma elég sűrű napom volt, délelőtt fogászatra kellett mennem, délután pedig ügyfélhez. Ezért a nap úgy indult, hogy reggel Angit elvittük bölcsibe Vikivel, majd Vikicit vittem a Papáékhoz, és úgy mentem a dolgomra. Kicsit aggódtam Miatta, mert a kórházban minden vizitnél kiküldtek, amit nagyon rosszul viselt (keservesen végigsírta). Emiatt, mióta hazajöttünk, elég, ha kikerülök a látóteréből, már sírva mászik utánam még akkor is, ha csak a konyhába megyek (pedig szinte egy légtér a nappalival).

Azonban szerencsére minden nagyon jól sikerült. Viki nagyon jól evett és nagyon jól érezte Magát Iri mamával és a Papával. Valószínűleg Iri mamában megtalálta az anyapótlást, mert Vele csinálta ugyanazt, amit itthon velem (ment utána). Ennek nagyon örülök, mert lesz még ilyen, hogy dolgoznom kell, és nagy megkönnyebbülés, hogy addig Ő jó helyen van, nem szenvedi meg a hiányomat.

Az alábbi képen látható a szeretet, a törődés és hogy jól érezte Magát!

Eljöttek ma hozzánk Apiék. Nagyon jó volt, a két fiú csodálatos kis vasgyúró, és nagyon aranyosak voltak a mi lányainkkal. Talán Vikicinek is jót tett a társaság, mert ma sokkal jobban evett, mint eddig bármikor. Angi pedig nagyon édesen anyáskodott a fiúk felett. Jó volt végre kicsit együtt:

Angi már nagyon jól van hála istennek, most naponta kétszer kap egy homeopátiás szert, ami immunerősítő. Ezen a héten nem is engedtük még bölcsibe, jövő hétre meg reméljük, hogy hat már annyira ez a homeos cucc, hogy ne kapjon be egyből valamit.

Vikici még nem tökéletes. Egyrészt a jobb füle még mindig folyik, ami kicsit aggasztó. Szerdán voltunk kontrollon, állítólag szépen gyógyul és már mennünk sem kell. Remélem, csak azért folyik még Neki, mert azon az oldalon több volt a váladék.

Ami még ennél is jobban aggaszt, az az, hogy szinte semmit nem eszik, és inni is nagyon keveset. Egy kicsit lepedékes is a nyelve. Most még nem érzem sürgősnek a helyzetet, ezért nem rohanok Vele ész nélkül a kórházba, mert annak csak az lesz a vége, hogy bent fogják infúzión. Azt hiszem, vagyok olyan biztos magamban, hogy megérezzem, mi az a pont, amikor már annyira nem eszik/iszik, hogy káros lehet. Ekkor fogom bevinni. Nem akarom, hogy megint kórházba kerüljön (csak ha már elkerülhetetlen), mert félek, hogy pont ott lenne még betegebb - azok után, amit a Madarászban megtapasztaltunk. Szóval egyelőre inkább próbáljuk tömni. Egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy az antibiotikumtól nem eszik. Valószínűleg nem jó a gyomrának, de sajnos muszáj végigszedni... addig valahogy csak kihúzzuk. Az mindenképpen biztató, hogy tegnap még hasmenése is volt mindemellé, de mára azt sikerült megfogni. Tehát a helyzet talán javul, csak hát azt nem tudom, hogy ha telítődik a szervezetében az antibiotikum, nem lesz-e egyre rosszabb a helyzet... meglátjuk, akkor haladéktalanul orvoshoz fordulunk. Azért reménykedek, hogy nem lesz erre szükség.

Kórházba kellett maradnunk Vikivel. Először bélbetüremkedést állapítottak meg Nála, de szerencsére azt műtét nélkül tudták kezelni, mert még nagyon időben mentünk be. Utána csak megfigyelésre kellett bent maradnunk. Már épp hazajöhettünk volna, amikor szerda éjjel belázasodott, 40 fokos láza lett. Másnap a fülészeten kiderült, hogy középfül-gyulladása van, ezért felszúrták a jobb fülét. Szörnyű volt, és még lefogni is nekem kellett. Pénteken azonban még mindig lázas volt, újra megvizsgálták és a bal fülét is fel kellett szúrni, mert kétoldali volt a gyulladás. Nehéz volt, nem lehet ezt elmondani. Szombaton még mindig nagyon rosszul állt a helyzet, de aztán szombat délutánra enyhült a láz (és többnyire már magától lement), vasárnapra pedig teljesen láztalan, eleven, jókedvű lett. Az örömünket azonban letaglózta, hogy betettek mellé egy lázas babát. Annyira tele volt az osztály, hogy máshová nem tudták rakni. Ezen nagyon kiakadtam, végigjártam mindenkit, hogy tegyünk valamit. Végül felhívtam a gyerekorvosunkat is, hogy mi a véleménye, ha hazaviszem a gyereket saját felelősségre. Ezt nem javasolta, de megígérte, hogy hétfőn felhívja a főorvos urat. Hétfőn reggel én végül is személyesen el tudtam Őt kapni, és megkértem, hogy hadd ápoljam otthon a gyereket. Először úgy volt, hogy naponta kétszer be kell hordani injekcióra, de aztán átállították orális antibiotikumra, így tegnap hazajöhettünk. Szerdán kell kontrollra menni.Nagyon jó itthon, sokkal jobban eszik Viki is. Mikor fent van, nagyon aktív (már rendszeresen feláll, pedig még csak 12-én volt 6 hónapos), de azért még sokat alszik. Ma valószínűleg lemegyünk a doktor nénihez is, levisszük a zárójelentését.

Ma reggel készültünk Angival a doktor nénihez. Azonban reggelre Vikici is rosszul lett. Periodikusan sírt nagyon, láthatóan erős fájdalma volt. Nem tudtuk eldönteni, hogy csak a hozzátáplálástól fájhat-e a hasa, vagy valami más? De az látszott, hogy nagyon fáj Neki és nagyon nyugtalanított, gyanús, hogy ez nemcsak sima hasfájás. Ezért Őt is levittük a doktor nénihez. Mindkettőjüket beutalta a Madarász kórházba kivizsgálásra. A többit elmondja az alábbi kép, ami szintén az albumunk részét fogja képezni, hisz sajnos ez is egy emlék:

Tegnapelőtt reménykedtem, hogy már jobban van az antibiotikumtól Angi. De sajnos tévedtem. Aznap éjszaka is többször kellett lázcsillapítani, és tegnap reggel kétszer hányt, egész délutánig folyamatosan láza volt, egyfolytában húztuk lefelé. Aztán délutánra megint jó kedve lett, a láza is elmúlt. Éjjel egyszer kellett Neki Nurofent adni (de úgy, hogy este kúppal tettük le). Hát, nem tudom. Nagyon reménykedek benne, hogy szépen lassan beindul a javulás. Ha nem, akkor megyünk vissza a doktor nénihez. :-(

Ezért ma nem is megyünk a mamához, mert nem akarjuk Kristófot is megfertőzni. Tegnap áthozta Apa, megköszöntöttük, ma meg csak Apa ugrik át, hogy Zotyiékat is egy kicsit lássa. Délután viszont jönnek barátok vendégségbe, de ott nincs kicsi gyerek.

Azóta már sajnos Viki is betaknyosodott. És az éjszakai kelései teljesen rejtélyesek számunkra. Ő simán átaludta az éjszakákat, 10-12 órákat aludt egy huzamban. Most pedig többször is kel, és mindig rezignáltan... már nem nagyon tudok másra gondolni, minthogy a foga.

Szopi: tegnap többször is "rákényszerítettem", hogy szopizzon, hogy ne menjen el a tejem... de igazából nem nagyon akar. Én meg nem akarom folyamatosan kényszeríteni. Most úgy döntöttem, hogy hagyom, ha akar szopizik, ha nem, akkor nem. Úgy vettem észre rajta, hogy naponta egyszer-kétszer van úgy, hogy szívesen veszi, ha kínálom (Magától már nem keresi). Az lesz, hogy hagyom, hogy szopizzon csak annyit, amennyit akar, aztán vagy beáll arra a szervezetem, vagy ha elmegy a tejcsi, akkor ez van. Azt szokták mondani, hogy a szopinak addig kell tartani, amíg mindkét félnek jó. Ha Ő már nem igényli valamiért, akkor nem kényszerítem.

Angi sajnos megint beteg. Már hét elején folydogált az orra, de még nem látszott, hogy csak kisebb nátha, vagy komolyabb. Kedd éjjel azonban belázasodott egy kicsit. Akkor még lehúztuk Nurofennel, de ezek után szerdán már nem vittük bölcsibe. Amikor felkelt elég nyűgi is volt, nagyon bújt. De közben meg Viki is igényelt, elaltatni képtelen voltam, háromszor is próbálkoztam, de mire elaludt volna, mindig jött Angi valamiért, és felkeltette, mikor már csak pár perc kellett volna a mély alváshoz (néha jó lenne ketté szakadni). Végül megkértem Iri mamát, hogy átmehessen Angi. Át is vittem. Hazafelé Vikivel még gyorsan bevásároltunk, aztán a munkaügyeket intéztem, mert jövő héttől kezdek dolgozni (zömében itthon, amikor meg ki kell menni, akkor Viki a Papáéknál lesz, anno Angira is Ők vigyáztak ilyen esetekben).

A mamáéknál még szerda délelőtt volt láza, aztán itthon este is. Az éjszaka sem volt egyszerű. Csütörtök reggel pedig már sírva kelt, és hányt is (a huruttól). Fel is hívtam a gyerekorvost, délutánra kaptam időpontot. Délelőtt még gyorsan elintéztem a fogorvost, meg néhány fontos dolgot, addig a lányok megint a Papáéknál voltak, ott aludtak is egyet szerencsére. Délután pedig lementünk a doktor nénihez (egész nap folyamatosan lázas volt, három óránként adtuk Neki a különböző lázcsillapítókat). A doktor néni semmit nem talált, felírt egy antibiotikumot, és azt mondta, hogy várjunk szombatig, és ha nem javul, akkor kezdjük el. Ha meg nem lesz rá szükség, akkor hétfőn mehet bölcsibe.

Azonban, mikor hazajöttünk az orvostól, megpróbáltam letenni Őket, de Angi megint sírni kezdett, megint belázasodott, és megint hányt. Addigra már Apa is hazaért, leszaladt a gyógyszertárba, kiváltotta az antibiotikumot, és úgy döntöttünk, nem várunk szombatig, hanem elkezdjük (már kétszer volt ilyen Neki, és az antibiotikum mindig pillanatok alatt csodát művelt). Ez most is segített, éjjel csak egyszer kellett csillapítani a lázát, meg egyszer hajnalban, de akkor igazából csak hőemelkedése volt, csak gondoltuk megelőzzük a nagyobb lázt. Ma reggel teljesen leizzadva ébredt (ami talán jó is ilyenkor), de egész jó volt a kedve, játszott, láza nem volt, és még jól evett is. Délelőtt azért megint letettem, most alszik. Az alvás ilyenkor nagyon jótékony.

Remélem, az antibiotikum megint gyorsan segít rajta, és Viki nem kapja el. Szegénykém mostanában annyit beteg, jöhetne már a nyár, és lehetne egy kicsit vírus/baktérium-mentes időszak. Úgy sajnálom ilyenkor Őket.

Viki meg valószínűleg nem sokáig fog már szopizni. Napközben egyre ritkább, hogy elfogadja a szopit, valahogy nem kell Neki. Éjszaka még hagyján, de pont emiatt, hogy napközben nem fogadja el, egyre kevesebb a tejem, így mostanában már éjszaka is szinte óránként kelt. Ezért tegnap éjjel kipróbáltuk, hogy kapott tápszert, és így csak kétszer kelt fel. Lehet, hogy lassan abbamarad a szopi, de nem baj, én annak is örülök, hogy idáig sikerült kihúzni. Szerencsére már gyümölcsöt meg főzeléket is egész jól eszik. Most Viki is alszik.

Ma először mászik rendesen Viki. Eddig is változtatott helyet, de olyan össze-vissza volt még a technikája. Most viszont arra figyeltem fel, hogy tökéletesen mászik. És még csak 10 nap múlva lesz 6 hónapos. Olyan büszkék vagyunk rá!

Pár másodpercet sikerült elkapnom belőle, íme:

Ildi mamának vasárnap tartjuk a születésnapját. Az ajándékainak részét fogja képezni ez a kép is bekeretezve. Úgy várom már, biztosan nagyon fog örülni neki. :-) De pszt, ez most még titok...