Ez a blog a családunkról szól. Néha kreatívkodva, néha csak simán írva és fotókkal illusztrálva, de mindig a CSALÁDUNKról. Köszi, hogy benéztél.
RSS

2009. augusztus 7., péntek

Filozofálgatás egy kudarcélmény okán

Ja, hogy ne csak mindig dicsekedjek, van kudarcélményem is. :-( Nem jutottam tovább abban a rendhagyó CT calling-ban, amit itt mutattam.
Bevallom őszintén, aznap nagyon csalódott voltam, jónak éreztem azt, amit csináltam. De aztán úgy döntöttem, hogy soha nem szabad elfelejteni, hogy miért is csinálom ezt. Nem kimondottan azért, hogy sikert érjek el, arra ott van a munkám. Hanem azért, mert szeretem, és mert szereti az, akinek éppen készül, emlék lesz utánam, ha nem leszek, ezt fogják lapozgatni a gyerekeim, ha felnőnek (már most is szeretnék, csak még kicsit brutálon. :-)))
Ezek az elsődleges célok. Persze, jó érzés, ha sikerélménye is van az embernek, de nem szabad beleveszni abba, mert akkor már nem fog örömet okozni, márpedig ennek az a funkciója, azért hobbi.

Viszont egyvalamit észrevettem: általában jobban tetszenek másoknak azok a munkáim, amiket hagyományos technikával készítek, mint azok, amiket digivel. Na, ez persze nem azt fogja jelenteni számomra, hogy ne digizzek, sőt! Mindkét technikát nagyon szeretem, nem tudnék választani közülük. Viszont ezek szerint digiben többet kell még fejlődnöm. De ez is egy szépség ebben a hobbiban, hogy mindig-mindig tanulunk és fejlődünk - nem csak tudásilag, hanem szerintem érzelmileg és az ízlésünk tekintetében is.

Read Comments
  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

2 megjegyzés:

LaceE írta...

Semmiképp sem szabad kudarcként megélni, hogy nem jutottál tovább. Ennek valószínű így kellett történnie és valószínűleg Neked máshol lesz a helyed. Fel a fejjel és készíts továbbra is minél több oldalt, akár hagyományosat, akár digit. Én mindkettőt szeretem :)

Osli írta...

Sajnáltam, hogy te nem jutottál tovább (szerintem a tiéd is csodaszép volt)
Viszont ez ne adjon elkedvetlenedésre okot, szerintem ügyes vagy. Majd legközelebb sikerülni fog :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...