Családunk Krea-tükre

Mivel az előző bejegyzésemben is említett kihívás készlete tele van fantázia-elemekkel, nem bírtam ki, hogy ne legyen egy ilyen oldal is hozzá. Ráadásul ott motoszkált a fejemben a kép is, amit pár napja készítettem a lányokról (amúgy imádom), ahogy szálltak ki a kádból, illetve csak úgy csináltak. :-) Szerintem ezt a képet ide (is) találták ki. Úgyhogy reggel gyorsan összedobtam egy fantázia-oldalt is, íme:

Jeanette Bollinger egy rendhagyó CT Callingot indított: körözteti a jelentkezőket, minden körből kiesnek valakik, és a végén kiválasztja, hogy kiknek a munkáját szereti. :-) Nem is tudom, hogy mi vonz jobban: a gyönyörű készletei, vagy maga a kihívás? (Részletek itt.) Minden esetre én is beneveztem ezzel az oldallal:

Nagy nap volt a mai! Angikának a búcsúztatója volt a bölcsiben (tulajdonképpen semmi nem volt, csak én szerveztem meg Neki, hogy azért adjuk már meg a módját). Igaz, hogy holnap fél napra még mennek, de az már olyan kapkodós nap lesz, ezért mára rendeztem (kicsit már nekem is megkönnyebbülés, hogy lezajlott, mert hetek óta készültem rá: először stresszben, hogy jaj nem leszek kész valamivel, aztán meg tevőlegesen is).

Aztán készült egy tabló a csoportról:

És végül tegnap este elkészültek a sütik, amikért pedig Oslinak vagyok hálás, mert a formákat is, és a recepteket is Tőle lestem (A receptek nemsokára fent lesznek a receptes blogomon is, természetesen Oslit megjelölve, mint forrás.):

Hát, ennyi. Kicsit izgulok... most már azért, hogy vajon milyen lesz majd az ovi, hogy fogja megélni Angika, hogy ki lesz ragadva egy megszokott környezetből és társaságból. Illetve Vikikét is érinti ez, hisz most már nem lesz ott Vele Angika a bölcsibe. Szóval, változások jönnek, de ezek már nagyon kellenek, mert Anginak már nagyon kevés volt az, amit a bölcsiben kapott. Ő már igényli a komolyabb, kreatívabb foglalkozásokat.
Annak viszont nagyon örülök, hogy mivel az ovi később fog kezdődni, mint a bölcsi, így majd Angival lesz 1-2 hetem kettesben. Ez most nagyon jól fog jönni, kicsit fel tudom majd készíteni, meg egyáltalán, csak Vele foglalkozhatok. Mióta Vikike megvan, Ő nagyon anyás, és Angikának alig jut belőlem... szerencsére Ő eredetileg is inkább Apás volt, így kiegyenlítődik és annyira nem gond, de azért akkor is nagyon jó lesz csak Vele egy kicsit, azt hiszem, ez az Ő lelkének is fontos lesz, főleg egy ilyen váltás előtt.

A változások az életben is nehezek lesznek sokszor, mégis szükségszerűek. Ez is a gyermek tanulási folyamatának egy része már. (Hú, most aztán jó tudálékosságos voltam... na, megyek is mielőtt még valamiféle pszichológiai tanulmányokba fognék...).

Szép estét, köszönöm, hogy benéztél! :-D

A környezetemben már minden blog olyan szép... rég terveztem, hogy nekem is kellene valamit kezdenem az enyémmel, kicsit csinosítani. Most hirtelen ilyen lett. Nagyon köszönöm Áginak, imádom ezt a hátteret... de most rákaptam, úgyhogy lehet, hogy most már gyakrabban fogok "átöltözni". :-)

Na, egy jó ideje nem tudtam már részt venni Simon kihívásain. Most viszont mindenképpen akartam amúgy is egy lapot készíteni a kolléganőmnek, Mártinak a névnapjára. Így összekötöttem a két dolgot, és a kihívás alapján készítettem el.

Indítottam egy kihívást a scrapbook.hu-n. Sógornőmnél láttam egyszer egy verset, ami nagyon megtetszett, az ihlette ezt a kihívást. A továbbiakban folyamatosan szándékozok majd ilyeneket kiírni, és itt majd mindig megmutatom, hogy milyen alkotások születtek (ha az alkotók hozzájárulnak természetesen).

Bartos Erika: Apához

Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
De nem is vagyok baba!

Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e, mondd, korán reggel
Dolgozóba menni?

Jó érzés-e hazaérni,
Megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
Ma is nagyobb lettem?

Jó érzés-e betakarni,
Puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
Kérlek, ne menj messze!

Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
Kézen foglak téged!

Na, már jó egy hetes élménybeszámolóval vagyok elmaradva... nade állandóan versenyzek az idővel, gondolom ez másnak sem ismeretlen...

Most akkor mesélek egy kicsit időben visszafelé: a legfrissebbről legelőször, aztán szépen haladunk visszafelé az időben:

Ma:

Ezen a hétvégén nem utaztunk sehová kivételesen. Tegnap már este megfőztük a mai ebédet, ma délelőtt csak egy sima vásárlást intéztünk (bár a két csajszival ez soha nem sima), most délutánra terveztünk csak programot. Ez sem volt extra, elmentünk az Omszki tóhoz. Először hátulról közelítettük meg, mert ott sekélyebb a part, meg kicsit vadregényesebb (és koszosabb :-( ). Nade kacsákkal vízpartra menni úszás nélkül??? Halva született ötlet. A két lány folyamatosan fejest szeretett volna ugrani a tóba, semmi más nem is érdekelte őket. Addig azért le tudtuk ültetni Őket, míg barack-kukorica pikniket tartottunk, mert a hasuknak azért Ők sem ellenségeik. :-) De ez csupán pár perc nyugalmat jelentett.
Egy ideig bírtuk türelemmel, aztán úgy döntöttünk, átmegyünk a másik oldalra. Kocsiba vissza, körbe, kocsit le, homokozó, tollas és társai kézbe, séta a homokos részhez. Na de azt miért nem láttuk a túloldalról, hogy vándor-vidámpark van éppen??? Itt kezdődött a következő küzdelem, hogy a lányok fel akarnak ülni (gyerekeknek való cucc persze nem volt csupán egy körhintából és egy dodzsemből állt a repertoár, és számomra nem volt túl bizalomgerjesztő a csapat sem - ami a játékok karbantartását illeti, de nem mindig az van a felszín alatt, amit elképzelünk...). Angika nem adta fel - hiába, Ő már kiskamasz - nem mozdult a dodzsem mellől. Végül megbeszéltük Apával, hogy ha fel tudunk úgy ülni Velük, hogy senki más nem jön (hogy még véletlenül se jöhessenek belénk), akkor egy kört megyünk Velük: Ő Angival ül egy kocsiba, én meg Vikivel a másikba. Kijött a vadcsapat, vártunk, oké, nem mennek még egy kört. Lányokkal beszéltünk, elmondtuk, hogy mit találtunk ki. Odamentünk, szóltam a bácsinak, hogy beülnénk a picikkel, de csak akkor, ha csak mi két kocsival tudunk menni. Azt mondta, hogy oké. Pár másodpercre rá visszajött az előző vadcsapat (ekkor már ültünk a kocsikban, így kíváncsian vártam, hogy most akkor mi lesz - a bácsi szólt Nekik, hogy várják ki a következő kört, most csak mi megyünk. Ennyit az előítéletekről! Annyira hálás voltam Neki! Mert így lehetővé vált a lányoknak, hogy kipróbálják a dodzsemet, amit még sok-sok évig nem engednék Nekik a szokásos körülményekkel. Így viszont csak ketten Apával keringtünk, figyeltünk, hogy semminek ne ütközzünk, és szolídan élvezhették az "autót". :-) Jó volt. Mivel előre megbeszéltük, hogy csak egyet megyünk, utána szépen ezt el is fogadták, és elmentünk a homokos részre játszani.

Mikor már én sem kellettem a játékhoz, végre odaülhettem Apa melllé a plédre. Romantikusan piknikeztünk, néztük a lányainkat, és örültünk egymásnak, magunknak. :-) Ja, meg bohóckodtunk és nevettünk jókat. :-) Ugyanis akartunk magunkról készíteni egy puszis fotót (igen, megint egyet, mert már mutattam itt néhányat), és soha nem sikerült jól. Volt, amin látszott a fényképezőgép árnyéka, majd Apa egyre jobban lekerült a képről, stb. Ja, és mindegyiken kilóg a polóm akasztója! Megmutatom, mik készültek, csak úgy a poén kedvéért. De végül is tök mindegy volt, a lényeg az volt, hogy nagyon jól szórakoztunk közben. :-)




Hazafelé meg azon mulattunk, hogy Vikike imád cipekedni. Mindig mindent magára aggat és Ő akarja vinni. Most is ezt tette a tollasütőkkel. Hallottuk, ahogy a környéken mondják az emberek miközben ballagtunk ki a szigetről, hogy "figyeld már" és mutattak Vikicire... tuti azt hitték, hogy rabszolgának használjuk a gyereket! :-D Mert így nézett ki, és ha le akartuk venni Róla, ordított:


Jó volt, na! Élménydús délután lett ebből a mai napból. :-)

És mivel ilyen jó sokat sikerült írnom a mai napról, inkább nem ebbe a bejegyzésbe írom a többi napot, hanem visszadátumozva mindegyiknek külön bejegyzést írok arra a napra, amikorról valójában szó van... szóval érdemes lesz múlt hétvégéig visszalapozni. ;-)

Ja, és alkotásokban sem vagyok ám tétlen... sokminden készül, de mind meglepi vagy határidős. Majd jól egyszerre fogom idezúdítani az elmúlt hetek alkotásait. :-)

Ma Kiki névnapja volt. Meghívtak minket a sógornőmék, hogy együtt ünnepeljük meg Kiki névnapját. Annyira jó volt, hogy Angi és Kiki pillanatok alatt felszabadultak, és óriásit játszottak együtt (összesen 5 hónap van közöttük Angi "javára", és ez egyre inkább eltűnik). Eddig kellett általában egy kis oldódási idő a játék előtt, de ez egyre kevesebb. Nagyon várom már a nyaralást emiatt is, hogy jön velünk majd Kiki is. Szerintem a három gyerek nagyon jól fogja érezni Magát együtt!
Szegény Zitus - a legkisebb - nem igazán tudott aludni, pedig már alvásideje lett volna. Vikici meg a középső korosztályt képviselte most a gyerekek között. Hol a "nagyokhoz" csapódott játszani, hol pedig Zitust próbálta a Maga módján vígasztalni. Olyan édesen anyáskodott Felette. :-) Mi felnőttek (Iri mama, Papa, Zotyiék és mi) egész sokat tudtunk beszélgetni. Érezhetően egyre többet tudunk leülni és egymásra is figyelni, esetleg egy témát akár végig is beszélni, ahogy nő az aprónép. :-)

Na, ez nem azért olyan nagy esemény, ilyen sokaknak lehet! Hanem az előzmények miatt... aki látta már élőben Angikát, tudja, hogy sokkal magasabb a korosztályánál. A 3,5 évéhez képest 5-6 évesnek szokták nézni. A legnagyobb számozású, 5-ös motorja még éppen jó volt Neki, de már nagyon neccesen. Aztán tönkre is ment - nem csoda, amilyen száguldásokat már elkövetett vele. Anno nehezen szokta/szerette meg a motort, de aztán annál jobban kötődik hozzá. Annyira, hogy hiába kapott biciklit, futóbiciklit, igazából egyik sem hatja meg. Inkább nem ment semmivel (az elromlott motort ugyanis ki kellett már dobnunk, mert el volt törve még a kereke is, így együtt elbúcsúztunk tőle, és levittük a kukába). Egyik sétánk alkalmával Vikike motorozott, Angi meg fájó szívvel nézte. Azt hittem, megszakad a szívem, ahogy ránéztem. :-( Megkérdeztem Tőle: "Angika, szeretnél Te is egy új motort?" Rám nézett, nem sírt, de könnyes volt a szeme, és nem is válaszolt, hanem csak bólintott. :-( Jajj! Nagyon rossz volt látni, hogy mennyire bántja. Bár már régen kerestünk nagyobb motort, mert egyszer egy anyukánál egy hipermarketben láttam, de sosem találtunk sehol. Most megint elhatároztuk, hogy újra keresünk a neten, hátha most sikerül. Másnap Apa a munkahelyén, én itthon kerestem, és közben egyeztettünk. Végül valami nagyon faramuci keresőszóval találtuk meg!!! A legnagyobb méretű extra 5-ös műanyag motort! És még pirosban is volt, mint az előző motorja! Azon az oldalon, ahol végre megtaláltuk, top első termék is volt, valszeg nem csak mi örültünk neki ennyire. :-)

Gondolkodás nélkül meg is rendeltük (internetes áruház ez ugyanis), két nap múlva már itt is volt! Azaz ma! Hihetetlen módon örültünk neki. :-) Még talán jobban, mint Angi. :-D
Ma első utunk a parkba vezetett a szokásos domboldalukra, ahonnan imádnak legurulni. Íme, így gurul Angika a vadiúj motorjával:

Hétvégénk visszamenőleg:
Bátor család! És akaratos! Vihart modtak szombatra, de mivel mi úgy terveztük, hogy aznap strandolunk, hát csakazértis!!! :-D

Ki is robogtunk Iri mamával és Papával a gödi kedvenc strandunkra. Kiskacsáinkat megúsztattuk, Vikicivel kicsit "boxoltam" a délutáni alvásért, de végül én nyertem (vagy a fáradtság? - mindegy, valaki leterítette. :-) ). Aztán felnéztünk az égre, és ottan egy intő ujjat formáló felhő jelezte, hogy húzzunk hazafelé, útban a vihar. Papa-meteorológus 5-re jósolta, végül egy órát csúszott - kár, hogy nem fogadtam. :-P Szófogadó család révén összepakoltunk, és hazaindultunk. S lám, ahogy hazaértünk, jött a vihar. Jó fej volt, velünk volt, mivel szót fogadtunk, nem szívatott meg, hanem megvárta, hogy biztonságban legyünk. Köszi vihar! :-D

Na, de mielőtt hazaszaladnánk a vihar elől, mutatok néhány strandolós képet. Oppá! De a sok előtt megmutatom a mai kedvencemet! Iri mama Vikicivel! Annyira imádom ezt a képet, szerintem csodaszépek rajta! Na, ennek is oldalszaga van. ;-)
És a többi:

Megint kaptam egy díjat Linsey-től is és Évától is, nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök neki. Tényleg! Milyen régen nem ittam már limonádét! :-)

Ennek az oldalnak a történet miatt kellett elkészülnie. Igazából nem is nagyon volt jó képem hozzá, ezért külön jól jött Narcicca kihívása. Minél előbb el akartam ezt készíteni, hogy még élethűen le tudjam írni az érzéseimet. Azért is fontos, mert a lányokról amúgy is tervezek egy "Testvérek" albumot is - a sok ilyen és hasonló pillanatról. Hogy ha majd felnőnek, még tovább erősödjön a remélhetőleg jó kapcsolatuk, amikor együtt nézegetik és emlékeznek. :-) Nagyon szeretem Őket, és nincs boldogabb pillanat az életemben, mint mikor azt látom/hallom, hogy szeretik egymást, óvják egymást!

Ha már készletet gyártok digitálisan, miért ne próbáljam meg hagyományosban is az sk-hátteret? ;-) Főként, hogy Timcsoca kihívása ehhez pont passzolt. Bár sokmindenem nem volt, vagy nem úgy, mint Timinek, kicsit megpróbáltam önálló nagylányként gondolkodni, és az én eszközeimhez átalakítani a technikát (egyébként minden ötlet Timié, én csak "adoptáltam"). A színek nem jönnek vissza teljesen a fotón, de azért valamennyire látszik. Nagyon élveztem ezzel dolgozni, köszönöm Timi az inspirációt.

A háttér úgy készült, hogy fogtam egy 12x12 inch-es kartont - mindegy milyen színű, mert úgysem fog látszani. Tépkedtem egy régi megsárgult könyvből lapokat, és össze-vissza felragasztgattam rá, majd körbevágtam mintavágó ollóval ilyen kapcsos zárójel formájúra. Ezután halványbarna krétával összekentem, majd jöhetett e pecsételgetés:

Mivel nekem ez az egy viszonylag homogén pecsétem van (volt ScrapBazár), ezért ezt használtam. Csak úgy össze-vissza pecsételgettem az oldalamon fekete tintával.

Ezután az oldal széleit egy sötétebb, csokibarna (hmmm.... de ennék csokit) krétával körbekentem.

Fogtam egy sarokcsiszolót, azzal az egészet megcsiszoltam, majd egy finomabb csiszolópapírral is végigmentem rajta (ha valahol megszakadt a papír, hagytam, hadd szakadjon). Így egynemű oldal lett:

Végül a régi makettfestékeimből kiragadtam egy fehéret. Egy kartonpapír élét belemártottam, és szanaszét fehér csíkokat húzogattam. Ezt egy fekete kartonra ragasztottam. Ezzel kész a hátterem.

Altalena
Arenn
Ányi
Baba
Bea ===> Itt vagy most. / You are here.
beszteri
Eralilla
giny
Icka
Kovaxka
Kriszta
Kuznyec
Moani
Moncsi
Noncsi
Osli
Secima
Sztrega
Timo

Régóta játszottam már a gondolattal, hogy egyszer kipróbáljam, hogy tudok-e, milyen egy digitális készlet elkészítése...? Aztán egyre több magyar blogroll is megjelenik, töltöttem le én is néhányat. Most is fut egy aktuális a scrapbook.hu-n. Először gondoltam, hogy jó lenne benevezni, aztán úgy voltam vele, hogy á, ez most olyan nagy falat, időm sincs, stb. Aztán egyszer csak hirtelen megszállt az ihlet. Végül elkészültem vele.

Számomra ez most arról szólt, hogy próbálgassam, mit hogy csináljak, mit hogy szoktak a rutinosabbak csinálni, egyáltalán hogy álljon össze, stb. Ezekből az alapokból most úgy érzem, rengeteget tanultam. A készlet is egy alapszintű készlet részemről, de majd a Többiek munkájával óriási és színvonalas megakitté fog alakulni. Nekem nagyon tetszett ez a munka, asszem nem az utolsó ilyen próbálkozásom. És általa megint máshogy, még alaposabban MEGLÁTOM és nem csak nézem a körülöttem lévő világot. Nekem máris megérte, Osli, nagyon köszönöm a kezdeményezést.

És hogy ne csak a rizsa peregjen... egy kis "bekukucs". :-) 20-án lesz a napja, hogy az egész megakit letölthető lesz! Gyertek, és vigyétek majd. :-)

Megint el vagyok maradva a blogolással... úgyhogy most kicsit visszadátumozva fogok írni.

Bár Apa közvetve mesélt már a múlt hétvégénkről - :-D -, azt nem írta, hogy megint voltunk wellness-ben. Olyan jó volt, nagyon boldog vagyok attól, hogy Vikike már nem fél a víztől, hanem ugyanolyan boldogan lubickol, mint Angi.
Íme néhány fotó:


És ami még nagyon jó hír: mielőtt hazamentünk, voltam 1 hónapos kontrollon (szemem). Legutóbb a bal szemem 125%-os volt, a jobb pedig csak 75%-os. Elég sokáig a jobbnál úgy is éreztem, hogy valami nem oké, én már el is könyveltem, hogy azzal a szememmel élnem kell a garanciával... aztán még a tábor vége felé volt egy olyan érzésem, mintha nagyot javult volna, de azt hittem, hogy már hallucinálok, mert ezt AKAROM érezni. És nem! Most a bal szemem továbbra is 125%-os, a jobb pedig már 90%-os. És azt mondták, hogy ez még tovább fog javulni. Nagyon örülök neki, bár az igazat megvallva már most olyan tökéletesen látok, hogy azt sem bánom, ha így marad. :-)

Végre ide tudtam kicsit ülni, hogy meséljek a scrap-táborról. Számomra fantasztikus élmény volt, több szempontból is: egy huzamban megállás nélkül készre alkottam dolgokat! Nálam ez itthon kizárt, általában, ha van szabad 5 percem, akkor kivágok egy motívumot, következő szabad öt percemben felragasztom, és egyszer csak így kész lesz egy oldal. Ha esetleg néha este egy órát le tudok ülni mellé, akkor tudok többet haladni, de készre egy nekifutásból sosem készítek oldalt. Ott viszont ezt meg tudtam tenni. Ráadásul úgy, hogy körülöttem csupa olyan ember ült, akik értik, átélik ezt a szenvedélyem, akikkel tapasztalatokat cserélhettünk, beszélgettünk, cserélgettünk, nevettünk. Szóval, szuperjó volt! Ezt talán az is bizonyítja, hogy itthon jöttem rá, hogy a három nap alatt én a terem és a szobám között mozogtam maximum, semerre másfelé ki nem tettem a lábam! Pedig gyönyörű helyen voltunk ám! De ha épp nem aludtam (bizony, szombat délután még aludtam is egyet), akkor alkottam. Nem volt más variáció. És nem untam! A környék is gyönyörű volt, és a körülményekkel is elégedett voltam. Igazából nekem teljesen nosztalgikus élményt adott, igen, ez egy tábor volt! Mintha pár évet visszamentem volna, a régi fiatalságomba (sokat jártam táborokba, nagyon szerettem akkor is.)

A család hiánya néha kicsit elgyengített, utolsó éjszaka nagyon sokáig nem is tudtam elaludni. De ebben is nagyon sokat segített az, hogy tudtam, hogy jó helyen vannak, és folyamatosan kapcsolatban voltunk. Megmondom őszintén, tudtam volna maradni még egy napot.
Amikor hazajöttünk, úgy éreztem, mintha legalább egy hétig, és valahol külföldön nyaraltam volna. Hihetetlen volt, hogy másnap dolgozni kell, és egyáltalán, hirtelen visszazökkenni a mindennapokba. Azt hiszem, ezt értik az alatt, mikor kikapcsolódásról beszélnek! Ezt eddig ennyire, ilyen szinten semmilyen hosszú nyaralás alatt sem tudtam átélni! Hihetetlen.

Apának meg a lányoknak viszont nagyon-nagyon örültem! Olyan jó volt megölelni végre Őket.

Sokat alkottunk, és voltak játékok is. Amik készen vannak, azokat meg is mutatom, de van még egy félkész is (illetve még egy album is, ami már el volt kezdve, ott a táborban folytattam, de még mindig nem sikerült a végére érni...).

Első műhelyen a domborítás, tépést, ilyesmiket gyakoroltuk. Ez az oldal született:

Következőn az öregítés volt a fő téma, ott anyukámról egy régen tartogatott fotót szkreppeltem meg:

A harmadik műhelyen a glimmer mist használatát gyakoroltuk sablonnal. Ez még nincsen kész, de ha majd készen lesz, hozom, és megmutatom.

Voltak játékok is: tombola, tippelős játék, és egy olyan is, amit hasonlóan digiben már itt a neten többször játszottunk: mindenki kikészít egy képet és hozzá készletet, majd egyel balra lép. Ott a szomszédja kikészített anyagain elvégez egy mozzanatot, megy tovább. Így mindenki mindenki képén tett egy mozzanatot (csak a sajátján nem), és a végén kapott egyet, amin mindenki más is dolgozott. Hát nekem valami fantasztikus oldalam született, imádom! Még egyszer, itt is köszönöm, lányok!

És amíg én csavarogtam, a lányok Apával a Papánál és Iri mamánál voltak. Itt is nagyon szépen köszönöm Nekik, hogy lehetővé tették, hogy elmehessek, és közben biztonságban, jó helyen tudhattam a családot. Ők szombaton strandolni voltak, az alábbi képeken látszik, hogy szintén nagyon jól érezték Magukat. ;-)

Na, egy óra múlva ilyenkor már útban leszek a találkozóhelyre, ahonnan felvesznek majd a többiek, és irány a tábor!
Egyik szemem sír, a másik nevet... reggel megjátszott könnyedséggel, de repeső szívvel hagytam a lányokat a bölcsiben. Angikának már előtte elmeséltem, hogy elutazom két napra, szerencsére nem nagyon hatotta meg, szépen okosan mondta, hogy tudja (már beszéltünk róla), és utána arra koncentráltunk, hogy milyen jó lesz Nekik a Papáékkal meg Apával strandolni, meg erre-arra...

Tudom, hogy jó helyen lesznek, és nagyon jó lesz Nekik. És valszeg alig-alig fogok eszükbe jutni, annyi élményben lesz részük. Asszem nekem lesz kicsit nehezebb... Úgy még sosem voltam távol a családomtól, hogy senki sincs velem. Még Apa sem! Kicsit rossz anyának is érzem magam, meg kicsit azt is érzem, hogy nincs ebben semmi baj, hisz jó helyen lesznek, nem "itthagytam" Őket... Apát sem, hisz pont Ő volt, aki rábeszélt, hogy menjek el... fura. Szerintem én csinálok belőle magamnak nagyobb ügyet, mint kellene... Apa már most hiányzik... pedig folyamatosan beszélünk telefonon.
Na, elég a nyafiból!

Egy szónak is száz a vége: ott a másik oldal, hogy nagyon vágyom erre az élményre, hisz ez a hobbim, és életem szerves részévé vált ez is. Megpróbálom jól érezni magam! Apáékkal folyamatos kapcsolatban leszünk, tehát mindenről tudni fogok. Szerintem ez sokat fog segíteni! Ha meg nem, és nem tudom így jól érezni magam Nélkülük, akkor még mindig hazajöhetek. ;-)

Jó hétvégét mindenkinek!