Családunk Krea-tükre

Megint el vagyok maradva, így most kicsit visszadátumozva pótolom az eseményeket. :-) Szombaton Tesóméknál voltunk. A medencézésről megint lemaradtak a lányok, mert nem volt jó idő... de azért Ők így is nagyon jól érezték Magukat. Rengeteget kutyáztak, játszottak és rájöttek, hogy fára mászni jó. :-)
Kedvenc megnyilvánulásuk az volt, hogy Angika sarokba állította Vikicit, mert nem fogadott szót Neki. :-) Hallottam, hogy Vikici nyekereg, és arra mentem ki, hogy Angi: "Jól van, most már kijöhetsz...". Hát, igen. A fegyelmezés eszköze nálunk a sarokbaállás. És a gyerek így adja vissza, amit tanul tőlünk - tiszta, őszinte tükrünk. :-) De annyira aranyos volt, nehéz volt kibírnom, hogy ne nevessek előttük.

Vasárnap pedig a Hékás-békás rendezvényeit látogattuk meg. No nem azért, mert mi ezt magunktól tudtuk volna, hogy lesz... hanem, mert a scrapbook.hu-ról oda szerveztünk találkozót. Nagyon örültem ennek, hogy nem kell külön szervezkednem, hanem családos program van, de közben talizhatok kedvenc hobbim egyik képviselő csapatával is. :-)
Mi már elég korán kiértünk (így tudtunk igazodni a lányok napirendjéhez), és míg a többiek is megérkeztek volna, körülnéztünk, majd leragadtunk a bábszínház előtt. Angika folyamatosan nézegette végig az előadásokat, ki nem hagyott volna egy percet sem (Vitéz László volt a favorit). Vikici már kicsit rapszódikusabb volt... Mivel nem voltunk elég szemfülesek, széken már nem volt helyük. De előrementek a szőnyegre. Ott azonban nagyon felfelé kellett volna nézniük... na ki az a két kislány, aki kitalálja, hogy nem töri ki a nyakát felfelé meredve, hanem inkább kényelmesen lefekszik? Hát, a mieink. :-)

Később megérkezett a scrap csapat is. Mivel kaptunk egy kis különálló udvart, könnyen megtaláltuk és beazonosítottuk egymást! ANNYYIIIIRRRRAAAAA JÓ VOLT!!! Nagyon-nagyon örültem mindenkinek, gyönyörű oldalakat láttam, és a gyerekek is olyan jól elvoltak egymással (merthogy a legtöbben gyerekestől és férjestől mentünk).
Íme egy csoportkép, azért ezt mutatom, mert ezen Vikici is ott volt velem (Apa meg Angi ekkor épp bábszínházaztak, Vikici meg csak tán ezen az egy képen volt velem, mert amúgy "elkódorgott" a fotózás elől.)

Bár még nem érzem maradéktalanul, hogy tökéletes lenne minden, sőt...

De nem bírom már ki, hogy ne mutassam meg! Annyira izgulunk!

Naszóval. Végre elkészült a webáruházunk! Még nincs minden termék feltöltve, mert már nem győztük... és még nem is beszéltem a további terveinkről. De megmutizom...

Gyertek, regisztráljatok, nézzetek körül, szóljatok hozzá, írjátok meg kívánságaitokat, javaslataitokat, mindenre kíváncsiak vagyunk. És nem utolsó sorban vásároljatok nálunk sok szépséget, majd alkossatok belőlük gyönyörűségeket. :-)

Hiba még sok lehet. Egyrészt kicsit el is fáradtunk, másrészt minden kezdet nehéz... de folyamatosan fogunk fejlődni, kérjük a megértéseteket.

NAGYON VÁRUNK BENNETEKET, GYERTEK!

Jó éjszakát, rózsás álmokat! ;-) Én már jó pár napja nem tudok aludni az izgalomtól, no és a munkától... most már talán sikerülni fog. :-)

Kicsit eltűntem... oka van!

Elnézést kérek azoktól, akik meghívtak az olvasós játékra is, és egyébként is. Meg fogjátok érteni! Komolyan!

Ugyanis nagy-nagy dologra készülök! Még a héten! ÓRIÁSI MEGLEPETÉS, figyeljetek, nehogy lemaradjatok!!!

Még sok-sok munkám, munkánk van vele... de jön, hamarosan!

Nézzetek vissza, és készüljetek! Én nagyon izgulok, alig alszom napok óta!

Izguljatok egy kicsit Ti is! Várlak majd Benneteket... és hogy mire? Hát ha itt lesz az ideje, megtudjátok! :-D

Szép napot, köszönöm, hogy benéztél!

Nem szeretem a blog candy-ket... egyszerűen nem hiszek bennük. Még akkor sem nyerek soha semmit, ha "teszek" érte mondjuk egy kihívás keretében. Akkor miért nyernék csak azért, mert a blogomra kidobok valamit?

De most kivételt kell tennem! Ugyanis a scrap.hu-n van egy ilyen, ami azon kívül, hogy gyönyörű, bizonyos szempontból a miénk - a mi portálunk terméke. VIRÁGOK! És nem is akármilyenek. Én már rendeltem, alig várom, hogy megérkezzenek. Szerintem átlagon felül gyönyörűek! Itt meg lehet nézni, és rendelni.

Hazaértünk a nyaralásból, de holnap megyünk is tovább. :-) Nagyon jó volt, rengeteg fotó készült, de majd mesélek egy albumon keresztül. ;-)

Azért gyorsan mutatok két oldalt - mert a nyaralás alatt is szkreppeltem kicsit... mikor aludtak a lányok, meg este, ha Apa épp tévézett, azért kicsit én is alkotgattam... tuti függőség ez már.

Elhatároztam, hogy lesz egy Testvérek című albumom is, amiben a lányokról életük során mindig megszkreppelem a legjobb hasonló fotókat. Ezt is imádom! Nagyon! A "címe" pedig azért az lett, ami, mert pontosan ezt mondta Angi, ebből az apropóból készült a kép.

CEWE múltheti kihívására készült volna, de nyaralás alatt mobilnettel nem tudtam feltölteni, így lemaradtam róla. Sebaj, azért itt megmutatom.

Ma délelőtt Apa elvitte a kocsit, és benne maradt a lányok motorja. Gondolkodtam, hogy hová vigyem Őket játszani, a park már olyan snassz - itt van szemben az erdő, miért ne? Mondtam, hogy fogják csak meg szépen a kiskosarukat, elmegyünk gyűjtögetni az erdőbe. Útközben Angika kiszúrta, hogy egy füves részen valami rengeteg csiga volt: fűszálakon, ágakon, mindenhol. Na, több se kellett, nekiálltak csigát gyűjteni. Utána már csak egy kis körre mentünk be az erdőbe, de azt nagyon élvezték - bár ekkorra Vikike már elég bágyadt volt, így hazafelé-ösvényekre kanyarodtam. :-)

És a termés (ezt szorozzuk kettővel), a riadalmamat meg néggyel, amikor megindultak az erkélyen... :-) De egészen délutánig a két lány el volt velük teljesen foglalva. Lesték, hogy melyik bújik ki, figyelték, ahogy ki akarnak "osonni", aztán visszatették őket... órákig elvoltak ezzel kint az erkélyen. Aztán délután szabadon engedtük őket lent a parkban:

Rémálmom volt éjjel - azaz már hajnalban. Arra riadtam leizzadva, hogy azt álmodtam, hogy Angi lenyelt egy üvegszilánkot, és ömlött a vér a szájából, mert a torkán megakadt és nem tudtam kivenni, és rohantunk mentőért... nem is tudtam már visszaaludni. Szörnyű volt. Felkeltem, és inkább alkottam hajnalban.

Amikor megláttam a CEWE kihívását, valamiért egyből egy régi Margitszigeti sétánk ugrott be belőle... fogalmam sincs miért, talán a zöldek miatt? :-) Akkor Vikici még nem is volt meg, Angika pedig 10 hónapos volt éppen. Piknikeztünk a szigeten, és Ő lemászva a pokrócról ismerkedett a virágokkal. Ezt örökítettem itt meg - ja, és közben rájöttem, hogy a tervemhez pont passzol Ányi kihívása is, így úgy döntöttem, két legyet ütök egy csapásra:

Ja, hogy ne csak mindig dicsekedjek, van kudarcélményem is. :-( Nem jutottam tovább abban a rendhagyó CT calling-ban, amit itt mutattam.
Bevallom őszintén, aznap nagyon csalódott voltam, jónak éreztem azt, amit csináltam. De aztán úgy döntöttem, hogy soha nem szabad elfelejteni, hogy miért is csinálom ezt. Nem kimondottan azért, hogy sikert érjek el, arra ott van a munkám. Hanem azért, mert szeretem, és mert szereti az, akinek éppen készül, emlék lesz utánam, ha nem leszek, ezt fogják lapozgatni a gyerekeim, ha felnőnek (már most is szeretnék, csak még kicsit brutálon. :-)))
Ezek az elsődleges célok. Persze, jó érzés, ha sikerélménye is van az embernek, de nem szabad beleveszni abba, mert akkor már nem fog örömet okozni, márpedig ennek az a funkciója, azért hobbi.

Viszont egyvalamit észrevettem: általában jobban tetszenek másoknak azok a munkáim, amiket hagyományos technikával készítek, mint azok, amiket digivel. Na, ez persze nem azt fogja jelenteni számomra, hogy ne digizzek, sőt! Mindkét technikát nagyon szeretem, nem tudnék választani közülük. Viszont ezek szerint digiben többet kell még fejlődnöm. De ez is egy szépség ebben a hobbiban, hogy mindig-mindig tanulunk és fejlődünk - nem csak tudásilag, hanem szerintem érzelmileg és az ízlésünk tekintetében is.

Mivel az előző lejárt, kiírtam a következő kihívásom a scrapbook.hu-n. Gyertek minél többen, szeretettel várlak Benneteket!

***

Van egy kedvenc szólásom: "Az élet apró örömei". Nagyon sokszor mondom, mikor olyasmi történik, ami pici dolog, de én mégis tudok neki örülni. Szerintem nagyon fontos, hogy kis dolgoknak is tudjunk örülni a mindennapjaink során. Ez ihlette a mostani kihívásom:

1. Alkoss egy oldalt "Az élet apró örömei" címmel.
2. Az oldal egy szabadon választott hét minden napjához mutasson egy ilyen apró örömöt. Ezzel arra is szeretnélek ösztönözni, hogy keresd, figyeld ezeket az apróságokat, és tudj örülni kis dolgoknak is.
3. A kész oldaladat aszeptember 3-án éjfélig töltsd fel a galériába. Azért ilyen hosszú a határidő, mert itt mégiscsak egy heti intervallumot kell felölelni, az "adatgyűjtésre" is kell idő.
4. Kulcsszó: TemaKore2_Bea

Előre is köszönöm mindenkinek a játékot, nagyon várlak Benneteket, gyertek, játsszatok velem ismét!

Lejárt a kihívásom határideje. Én balga kitaláltam, hogy nem sorsolni fogom, hogy kié lett a legszebb, hanem majd az nyer, akinek a műve nekem a legjobban tetszik. Csakhogy, a saját oldalamon kívül még 16 db alkotás érkezett, és ebből 5 db volt olyan, ami engem nagyon lenyűgözött. Nem kicsit tipródtam, mire meghoztam a döntést, hogy ki nyerje.

A választásom azért erre az oldalra esett, mert ezt éreztem a legkifejezőbbnek - azon felül, hogy még gyönyörű is -, nekem ez kapcsolódott a legjobban a mellette lévő versszakhoz. Andriska, a kisfiú arca szerintem pont olyan, mintha épp azt kérdezné:

Hétvégén megint voltunk wellnes-ezni Dújv.-ban. Most attól volt még jobb, mint máskor, hogy végre jó időt fogtunk ki, így a külső részt is kipróbálhattuk. Az alábbi képek fognak arról árulkodni, hogy mennyire jól érezték Magukat a lányok! DE! Arról nincs képünk, hogy mi Apával is milyen jól szórakoztunk! Elmentünk az óriási csúszdákra, és ott csúszkáltunk Angival, míg Viki aludt. Ez a nagylány semmitől sem fél. Olyan bátran csúszik lefelé a csúzdákon, és annyira élvezi! Mindig nagy boldogság látnom, amikor Ők önfeledtek, örülnek valaminek.

Mivel az előző bejegyzésemben is említett kihívás készlete tele van fantázia-elemekkel, nem bírtam ki, hogy ne legyen egy ilyen oldal is hozzá. Ráadásul ott motoszkált a fejemben a kép is, amit pár napja készítettem a lányokról (amúgy imádom), ahogy szálltak ki a kádból, illetve csak úgy csináltak. :-) Szerintem ezt a képet ide (is) találták ki. Úgyhogy reggel gyorsan összedobtam egy fantázia-oldalt is, íme:

Jeanette Bollinger egy rendhagyó CT Callingot indított: körözteti a jelentkezőket, minden körből kiesnek valakik, és a végén kiválasztja, hogy kiknek a munkáját szereti. :-) Nem is tudom, hogy mi vonz jobban: a gyönyörű készletei, vagy maga a kihívás? (Részletek itt.) Minden esetre én is beneveztem ezzel az oldallal:

Nagy nap volt a mai! Angikának a búcsúztatója volt a bölcsiben (tulajdonképpen semmi nem volt, csak én szerveztem meg Neki, hogy azért adjuk már meg a módját). Igaz, hogy holnap fél napra még mennek, de az már olyan kapkodós nap lesz, ezért mára rendeztem (kicsit már nekem is megkönnyebbülés, hogy lezajlott, mert hetek óta készültem rá: először stresszben, hogy jaj nem leszek kész valamivel, aztán meg tevőlegesen is).

Aztán készült egy tabló a csoportról:

És végül tegnap este elkészültek a sütik, amikért pedig Oslinak vagyok hálás, mert a formákat is, és a recepteket is Tőle lestem (A receptek nemsokára fent lesznek a receptes blogomon is, természetesen Oslit megjelölve, mint forrás.):

Hát, ennyi. Kicsit izgulok... most már azért, hogy vajon milyen lesz majd az ovi, hogy fogja megélni Angika, hogy ki lesz ragadva egy megszokott környezetből és társaságból. Illetve Vikikét is érinti ez, hisz most már nem lesz ott Vele Angika a bölcsibe. Szóval, változások jönnek, de ezek már nagyon kellenek, mert Anginak már nagyon kevés volt az, amit a bölcsiben kapott. Ő már igényli a komolyabb, kreatívabb foglalkozásokat.
Annak viszont nagyon örülök, hogy mivel az ovi később fog kezdődni, mint a bölcsi, így majd Angival lesz 1-2 hetem kettesben. Ez most nagyon jól fog jönni, kicsit fel tudom majd készíteni, meg egyáltalán, csak Vele foglalkozhatok. Mióta Vikike megvan, Ő nagyon anyás, és Angikának alig jut belőlem... szerencsére Ő eredetileg is inkább Apás volt, így kiegyenlítődik és annyira nem gond, de azért akkor is nagyon jó lesz csak Vele egy kicsit, azt hiszem, ez az Ő lelkének is fontos lesz, főleg egy ilyen váltás előtt.

A változások az életben is nehezek lesznek sokszor, mégis szükségszerűek. Ez is a gyermek tanulási folyamatának egy része már. (Hú, most aztán jó tudálékosságos voltam... na, megyek is mielőtt még valamiféle pszichológiai tanulmányokba fognék...).

Szép estét, köszönöm, hogy benéztél! :-D

A környezetemben már minden blog olyan szép... rég terveztem, hogy nekem is kellene valamit kezdenem az enyémmel, kicsit csinosítani. Most hirtelen ilyen lett. Nagyon köszönöm Áginak, imádom ezt a hátteret... de most rákaptam, úgyhogy lehet, hogy most már gyakrabban fogok "átöltözni". :-)

Na, egy jó ideje nem tudtam már részt venni Simon kihívásain. Most viszont mindenképpen akartam amúgy is egy lapot készíteni a kolléganőmnek, Mártinak a névnapjára. Így összekötöttem a két dolgot, és a kihívás alapján készítettem el.

Indítottam egy kihívást a scrapbook.hu-n. Sógornőmnél láttam egyszer egy verset, ami nagyon megtetszett, az ihlette ezt a kihívást. A továbbiakban folyamatosan szándékozok majd ilyeneket kiírni, és itt majd mindig megmutatom, hogy milyen alkotások születtek (ha az alkotók hozzájárulnak természetesen).

Bartos Erika: Apához

Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
De nem is vagyok baba!

Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e, mondd, korán reggel
Dolgozóba menni?

Jó érzés-e hazaérni,
Megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
Ma is nagyobb lettem?

Jó érzés-e betakarni,
Puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
Kérlek, ne menj messze!

Rajzoltam egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
Kézen foglak téged!

Na, már jó egy hetes élménybeszámolóval vagyok elmaradva... nade állandóan versenyzek az idővel, gondolom ez másnak sem ismeretlen...

Most akkor mesélek egy kicsit időben visszafelé: a legfrissebbről legelőször, aztán szépen haladunk visszafelé az időben:

Ma:

Ezen a hétvégén nem utaztunk sehová kivételesen. Tegnap már este megfőztük a mai ebédet, ma délelőtt csak egy sima vásárlást intéztünk (bár a két csajszival ez soha nem sima), most délutánra terveztünk csak programot. Ez sem volt extra, elmentünk az Omszki tóhoz. Először hátulról közelítettük meg, mert ott sekélyebb a part, meg kicsit vadregényesebb (és koszosabb :-( ). Nade kacsákkal vízpartra menni úszás nélkül??? Halva született ötlet. A két lány folyamatosan fejest szeretett volna ugrani a tóba, semmi más nem is érdekelte őket. Addig azért le tudtuk ültetni Őket, míg barack-kukorica pikniket tartottunk, mert a hasuknak azért Ők sem ellenségeik. :-) De ez csupán pár perc nyugalmat jelentett.
Egy ideig bírtuk türelemmel, aztán úgy döntöttünk, átmegyünk a másik oldalra. Kocsiba vissza, körbe, kocsit le, homokozó, tollas és társai kézbe, séta a homokos részhez. Na de azt miért nem láttuk a túloldalról, hogy vándor-vidámpark van éppen??? Itt kezdődött a következő küzdelem, hogy a lányok fel akarnak ülni (gyerekeknek való cucc persze nem volt csupán egy körhintából és egy dodzsemből állt a repertoár, és számomra nem volt túl bizalomgerjesztő a csapat sem - ami a játékok karbantartását illeti, de nem mindig az van a felszín alatt, amit elképzelünk...). Angika nem adta fel - hiába, Ő már kiskamasz - nem mozdult a dodzsem mellől. Végül megbeszéltük Apával, hogy ha fel tudunk úgy ülni Velük, hogy senki más nem jön (hogy még véletlenül se jöhessenek belénk), akkor egy kört megyünk Velük: Ő Angival ül egy kocsiba, én meg Vikivel a másikba. Kijött a vadcsapat, vártunk, oké, nem mennek még egy kört. Lányokkal beszéltünk, elmondtuk, hogy mit találtunk ki. Odamentünk, szóltam a bácsinak, hogy beülnénk a picikkel, de csak akkor, ha csak mi két kocsival tudunk menni. Azt mondta, hogy oké. Pár másodpercre rá visszajött az előző vadcsapat (ekkor már ültünk a kocsikban, így kíváncsian vártam, hogy most akkor mi lesz - a bácsi szólt Nekik, hogy várják ki a következő kört, most csak mi megyünk. Ennyit az előítéletekről! Annyira hálás voltam Neki! Mert így lehetővé vált a lányoknak, hogy kipróbálják a dodzsemet, amit még sok-sok évig nem engednék Nekik a szokásos körülményekkel. Így viszont csak ketten Apával keringtünk, figyeltünk, hogy semminek ne ütközzünk, és szolídan élvezhették az "autót". :-) Jó volt. Mivel előre megbeszéltük, hogy csak egyet megyünk, utána szépen ezt el is fogadták, és elmentünk a homokos részre játszani.

Mikor már én sem kellettem a játékhoz, végre odaülhettem Apa melllé a plédre. Romantikusan piknikeztünk, néztük a lányainkat, és örültünk egymásnak, magunknak. :-) Ja, meg bohóckodtunk és nevettünk jókat. :-) Ugyanis akartunk magunkról készíteni egy puszis fotót (igen, megint egyet, mert már mutattam itt néhányat), és soha nem sikerült jól. Volt, amin látszott a fényképezőgép árnyéka, majd Apa egyre jobban lekerült a képről, stb. Ja, és mindegyiken kilóg a polóm akasztója! Megmutatom, mik készültek, csak úgy a poén kedvéért. De végül is tök mindegy volt, a lényeg az volt, hogy nagyon jól szórakoztunk közben. :-)




Hazafelé meg azon mulattunk, hogy Vikike imád cipekedni. Mindig mindent magára aggat és Ő akarja vinni. Most is ezt tette a tollasütőkkel. Hallottuk, ahogy a környéken mondják az emberek miközben ballagtunk ki a szigetről, hogy "figyeld már" és mutattak Vikicire... tuti azt hitték, hogy rabszolgának használjuk a gyereket! :-D Mert így nézett ki, és ha le akartuk venni Róla, ordított:


Jó volt, na! Élménydús délután lett ebből a mai napból. :-)

És mivel ilyen jó sokat sikerült írnom a mai napról, inkább nem ebbe a bejegyzésbe írom a többi napot, hanem visszadátumozva mindegyiknek külön bejegyzést írok arra a napra, amikorról valójában szó van... szóval érdemes lesz múlt hétvégéig visszalapozni. ;-)

Ja, és alkotásokban sem vagyok ám tétlen... sokminden készül, de mind meglepi vagy határidős. Majd jól egyszerre fogom idezúdítani az elmúlt hetek alkotásait. :-)

Ma Kiki névnapja volt. Meghívtak minket a sógornőmék, hogy együtt ünnepeljük meg Kiki névnapját. Annyira jó volt, hogy Angi és Kiki pillanatok alatt felszabadultak, és óriásit játszottak együtt (összesen 5 hónap van közöttük Angi "javára", és ez egyre inkább eltűnik). Eddig kellett általában egy kis oldódási idő a játék előtt, de ez egyre kevesebb. Nagyon várom már a nyaralást emiatt is, hogy jön velünk majd Kiki is. Szerintem a három gyerek nagyon jól fogja érezni Magát együtt!
Szegény Zitus - a legkisebb - nem igazán tudott aludni, pedig már alvásideje lett volna. Vikici meg a középső korosztályt képviselte most a gyerekek között. Hol a "nagyokhoz" csapódott játszani, hol pedig Zitust próbálta a Maga módján vígasztalni. Olyan édesen anyáskodott Felette. :-) Mi felnőttek (Iri mama, Papa, Zotyiék és mi) egész sokat tudtunk beszélgetni. Érezhetően egyre többet tudunk leülni és egymásra is figyelni, esetleg egy témát akár végig is beszélni, ahogy nő az aprónép. :-)

Na, ez nem azért olyan nagy esemény, ilyen sokaknak lehet! Hanem az előzmények miatt... aki látta már élőben Angikát, tudja, hogy sokkal magasabb a korosztályánál. A 3,5 évéhez képest 5-6 évesnek szokták nézni. A legnagyobb számozású, 5-ös motorja még éppen jó volt Neki, de már nagyon neccesen. Aztán tönkre is ment - nem csoda, amilyen száguldásokat már elkövetett vele. Anno nehezen szokta/szerette meg a motort, de aztán annál jobban kötődik hozzá. Annyira, hogy hiába kapott biciklit, futóbiciklit, igazából egyik sem hatja meg. Inkább nem ment semmivel (az elromlott motort ugyanis ki kellett már dobnunk, mert el volt törve még a kereke is, így együtt elbúcsúztunk tőle, és levittük a kukába). Egyik sétánk alkalmával Vikike motorozott, Angi meg fájó szívvel nézte. Azt hittem, megszakad a szívem, ahogy ránéztem. :-( Megkérdeztem Tőle: "Angika, szeretnél Te is egy új motort?" Rám nézett, nem sírt, de könnyes volt a szeme, és nem is válaszolt, hanem csak bólintott. :-( Jajj! Nagyon rossz volt látni, hogy mennyire bántja. Bár már régen kerestünk nagyobb motort, mert egyszer egy anyukánál egy hipermarketben láttam, de sosem találtunk sehol. Most megint elhatároztuk, hogy újra keresünk a neten, hátha most sikerül. Másnap Apa a munkahelyén, én itthon kerestem, és közben egyeztettünk. Végül valami nagyon faramuci keresőszóval találtuk meg!!! A legnagyobb méretű extra 5-ös műanyag motort! És még pirosban is volt, mint az előző motorja! Azon az oldalon, ahol végre megtaláltuk, top első termék is volt, valszeg nem csak mi örültünk neki ennyire. :-)

Gondolkodás nélkül meg is rendeltük (internetes áruház ez ugyanis), két nap múlva már itt is volt! Azaz ma! Hihetetlen módon örültünk neki. :-) Még talán jobban, mint Angi. :-D
Ma első utunk a parkba vezetett a szokásos domboldalukra, ahonnan imádnak legurulni. Íme, így gurul Angika a vadiúj motorjával:

Hétvégénk visszamenőleg:
Bátor család! És akaratos! Vihart modtak szombatra, de mivel mi úgy terveztük, hogy aznap strandolunk, hát csakazértis!!! :-D

Ki is robogtunk Iri mamával és Papával a gödi kedvenc strandunkra. Kiskacsáinkat megúsztattuk, Vikicivel kicsit "boxoltam" a délutáni alvásért, de végül én nyertem (vagy a fáradtság? - mindegy, valaki leterítette. :-) ). Aztán felnéztünk az égre, és ottan egy intő ujjat formáló felhő jelezte, hogy húzzunk hazafelé, útban a vihar. Papa-meteorológus 5-re jósolta, végül egy órát csúszott - kár, hogy nem fogadtam. :-P Szófogadó család révén összepakoltunk, és hazaindultunk. S lám, ahogy hazaértünk, jött a vihar. Jó fej volt, velünk volt, mivel szót fogadtunk, nem szívatott meg, hanem megvárta, hogy biztonságban legyünk. Köszi vihar! :-D

Na, de mielőtt hazaszaladnánk a vihar elől, mutatok néhány strandolós képet. Oppá! De a sok előtt megmutatom a mai kedvencemet! Iri mama Vikicivel! Annyira imádom ezt a képet, szerintem csodaszépek rajta! Na, ennek is oldalszaga van. ;-)
És a többi:

Megint kaptam egy díjat Linsey-től is és Évától is, nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök neki. Tényleg! Milyen régen nem ittam már limonádét! :-)

Ennek az oldalnak a történet miatt kellett elkészülnie. Igazából nem is nagyon volt jó képem hozzá, ezért külön jól jött Narcicca kihívása. Minél előbb el akartam ezt készíteni, hogy még élethűen le tudjam írni az érzéseimet. Azért is fontos, mert a lányokról amúgy is tervezek egy "Testvérek" albumot is - a sok ilyen és hasonló pillanatról. Hogy ha majd felnőnek, még tovább erősödjön a remélhetőleg jó kapcsolatuk, amikor együtt nézegetik és emlékeznek. :-) Nagyon szeretem Őket, és nincs boldogabb pillanat az életemben, mint mikor azt látom/hallom, hogy szeretik egymást, óvják egymást!