2009. február 12., csütörtök
Viki jele

Bölcsikezdés Vikivel
Angival fog egy csoportba járni szeptemberig (itt vegyes csoportok vannak), akkor pedig Angi átmegy az oviba. Ez azért nagyon nagy könnyebbség - ha már ilyen korán bölcsibe kell vinni, legalább ennyivel könnyebb Neki, hogy Vele van a nővére. Azt hiszem, ez így még könnyebb, mintha kicsit nagyobbként vinném, de tök egyedül lenne - illetve a családból egyedül.
Mivel nem volt időm minden nap írni, hogy mik történtek, most megpróbálom összefoglalni, bár nem tudom, hogy sikerülni fog-e, mert annyi mindent akarok mesélni. :-)
1. nap: hétfő:
Itt úgy van a szokás, hogy első nap még csak egy órára megyünk be, a gyerek is és a szülő is. Ez 9-től lenne, de mivel nálunk ugye Angi miatt speciális a helyzet, mi már fél 9 előtt ott voltunk (fél 9-kor van a reggeli, és akkorra szoktunk menni), és így is 10-ig maradtunk. Nagyon jól érezte Magát Vikici, de ennek még nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, hiszen ez Neki olyan volt, mintha elmentünk volna egy játszóházba: ott volt a nővére is, én is, és még egy csomó játék, meg gyerekek.
2. nap: kedd:
Na, ekkor már 2 óra lett volna, de olyan jól elvolt, hogy mondták, hogy ha gondoljuk, menjünk el Velük a tornaterembe is. Gondoltuk, mert láttam, hogy élvezi, szóval elmentünk. Nagyon jó móka volt, de még mindig nem mérvadó, hisz én is ott voltam (néha jöttek is oda az ölembe kicsit feltöltődni, aztán mentek tovább játszani).
3. nap: szerda:
Az előző napok sikerein felbuzdulva mondták a gondozónők, hogy akkor én lépjek le fél 10-kor... de végül már 9-kor is jónak látták ezt. Ők azt javasolták volna, hogy ne köszöngessek el, ne hívjam fel rá a figyelmet, hogy elmegyek... tudom, hogy sokak szerint ez a jó megoldás, és ebben is változóak az álláspontok, de én ezzel nagyon nem értek egyet! Számomra ez olyan, mintha becsapnám a gyerekeket, és Ők pontosan azért ilyen nyugisak, mert soha nem tettem ezt, mindig elmondtam, hogy mikor hova megyek, mikor jövök és ezt be is tartottam, hogy megbízhassanak bennem, mert kiben másban, ha nem az anyukájukban? Most is odamentem mindkettőjükhöz sorban, és elköszöntem Tőlük. Semmi gond nem volt. Aztán negyed 12-re mentem vissza, Viki örömmel szaladt hozzám, mikor meglátott. :-) De nem olyan öröm volt ez, hogy örül, hogy megszabadul onnan, hanem csak nekem szólt, ahogy akkor is szokott örülni, ha a Papáékhoz megyek Érte. Ekkor azért aggódtam nagyon Angiért... vajon hogy reagálja le, hogy a Hugit elhozom, Őt meg nem? Nos, Angit odahívtam, elmondtam Neki, hogy mi lesz és miért, közölte, hogy jó, adott egy puszit, és visszament. Teljesen el voltam olvadva Tőle és a kis bölcsességétől. :-)
Nos, és a mai nap: Ma már eleve úgy vittem Őket, hogy csak "beadom" Mindkettőjüket, és maradnak, Vikiért megyek fél 12-re. Hú, nagyon furcsa, nehéz, jó..., mindenféle érzés volt, amikor Viki tök boldogan bevonult reggel, abszolút nem érdekelte, hogy én eljövök (persze, egyelőre nem esett még le Neki szerintem a dolog lényege, gyanítom, hogy lesznek még nehéz napjaink). Angitól is elköszöntem, és hazajöttem. 10 körül felhívtam Mariannt (az egyik gondozónő), hogy mi újság. Elmesélte, hogy a pelenkázásnál volt nagy sírás, kérdezte, hogy itthon is pelenkázón pelenkázom-e. Igen, méghozzá elég magason. Valszeg az ottanitól valamiért fél, így most próbálják szoktatni hozzá úgy, hogy tisztázás után még ott maradnak, és nézegetik együtt a pelenkázó körül lévő matricákat... reméljük, hamar túl lesz ezen. Mesélte Mariann, hogy Angi végig ott állt mellettük, míg sírt Viki, és aggódva figyelte. :-)
Ahogy kérték, fél 12-re (illetve kicsit előbb) mentem vissza. Egyből kijött Erika (a másik gondozónő), hogy szóljon, hogy üljek le kicsit, mert megebédeltetik, meg utána megmutatják Neki az ágyát. Akkor is éppen sírt, mert éppen megint pelenkázták, nagyon rosszul esett a szívemnek hallani... de szerencsére - ahogy azt Ő szokta - amint kijöttek a mosdóból, már semmi baja nem volt, szépen leült az asztalhoz a helyére. :-) Persze én észrevétlenül kukucskáltam a függöny mögül, így nagyjából tudtam követni a benti eseményeket. :-)) Ebéd után Mariann odavezette az ágyához, levette a szandiját, és felültette az ágyra, közben magyarázta Neki, hogy ez lesz az Ő ágya. Vikike okosan figyelt... majd mikor Mariann tovább ment a következő gyereket rendezni, fogta magát, lemászott az ágyról, felnyalábolta a szomszéd kisfiú cipőjét, és elinalt vele. :-D Én annyira röhögtem kintről... :-) A mi kis csibészünk. :-) Valahol a terem másik végében kapták el. :-) Ekkor már leültem, és nem kukucskáltam tovább, mert féltem, hogy a röhögés miatt észrevesznek a gyerekek, és felborul a rend. :-)
Pár perc múlva Mariann hozta is ki. :-) Olyan kis édes volt. Mesélte Mariann, hogy Angi addig nem volt hajlandó lefeküdni, amíg be nem takarhatta Ő Vikit, mert ehhez ragaszkodott. :-) Hihetetlen érzés ez a szívemnek, hogy már most így ragaszkodnak egymáshoz, és Angi ennyire okosan komolyan vette, mikor arról beszélgettem Vele, hogy mivel Ő lesz ott Vikivel a bölcsiben, vigyázzon majd rá nagytesó módjára. :-) Istenem, még csak három éves! Félelmetes milyen kis okosok. Angi amúgy is olyan kis gondoskodó típus lesz szerintem.
Holnap az lesz, hogy megpróbálják ott altatni. Ez úgy megy - Angis emlékeimből -, hogy ugyanúgy oda kell mennem ebéd utánra, és ha sikerül elaltatni, akkor jöhetek vissza haza és rendesen délután kell Értük mennem, ha viszont nem sikerül, akkor kiadják, hogy a többi gyereket ne zavarja meg. Majd elmesélem, hogy sikerült. :-) Szerintem mókás lesz, mert Ő itthon még kiságyban alszik, amiből ugye nem tud kijönni... ott viszont simán leszállhat az ágyról... ebből mi lesz!? :-)
![]() |
| Viki_bölcsibe_szoktatása |
2009. február 1., vasárnap
2008-as sikereink
Ezt az oldalt Tina Tündérliget kihívására készítettem. Az alábbiakban Tinának írt levelemet másolom be, mert ide is azt írnám:
"Na, csak sikerült úgy szerveznem, hogy tegnap éjjel (mikor épp tudtak aludni a lányok) elkészítettem az én oldalamat. Amikor kiírtad a kiírást, nagyon bennem maradt, hogy írtad, hogy készíthetjük a gyerekek nevében is, stb. Azóta ez nem hagyott nyugodni, tuti volt, hogy én ilyen közös oldalt fogok készíteni… és az is, hogy beindítottál egy folyamatot bennem: én az ún. eseményeinkről digi oldalt készítek, és terveim szerint ezekből minden évről lesz egy digi album, így pld. lesz egy 2008-as albumom is, aminek ez nagyon király záró oldala lesz! És minden éves albumhoz lesz egy ilyen. Hogy jövőre könnyebb legyen összeszedni, most már nyitottam is egy word-öt, ahová gyűjtöm az idei sikereinket is családtagonként (mert bizony, már most is vannak ám!!! :-) ), és így jövőre majd nem kell agyalni, meg tuti nem marad ki semmi.
Még valamit szeretnék elmesélni Neked: már kb. két hete kértem a férjem, hogy írja össze nekem a sikereit, mert oké, hogy a lányokét én szedem össze, de az Övét azért csak jobban tudja Ő… persze, ez mindig elmaradt, ami azért nagy részben köszönhető a zsufi napjainknak is. Tegnap este megint kértem, hogy MOST írja már össze, mert készíteném az oldalt, erre elbagatelizálta, hogy ugyan, mifféle sikere volt Neki, stb. Na, gondoltam mindegy, akkor összeszedem én. Össze is szedtem néhányat, és csakazértsem hagytam békén, felolvastam Neki. Mindre visszakérdezett vigyorogva, hogy „igen?”, látszott, hogy abszolút nem veszi komolyan ezt az egészet… aztán elment zuhanyozni, addigra én már elkészültem az oldallal. Visszajött, megölelt, és közölte, hogy gondolkodott, és Számára az a legnagyobb siker 2008-ra és minden eddigi közös évünkre, hogy ha nagy ritkán kenyértörésre is kerül a sor közöttünk, akkor Ő mindig azt érzi, hogy ha engem elveszítene, abba beleőrülne!!! És EZT írjam bele!!! Akkor már kész voltam, újra meg kellett nyitni és módosítani… de talán sejted, hogy ezt egy cseppet sem bántam! :-) Ehhez tudni kell, azt is, hogy az én férjem olyan büszke fajta, és ritkán nyílik így meg érzelmileg, ettől még különlegesebb érzés volt. Tudom, hogy nagyon szeret, de az, ha kimondják, valahogy extra érzés.
Ha nem lett volna a kihívásod, egy ilyen érzéssel kevesebb lenne most nekem! Köszönöm. ;-)"
*Tempusfugit kihívás
Üdvözlőlap Zotyinak
Hozzávalók:Lidl kartonok
Zsugorfólia
Kenderzsineg
Gomb
Kavics
Talin Sipike lyukasztójával lyukasztott napocska. :-)
A 10-ezreseket szkennelés után pauszra nyomtattam, feltekertem, hullámkartonból kis téglalapokat vágtam, lyukasztottam, a kenderzsinegeket átfűztem rajta, majd a bankjegyeket belekötöttem. Tetejükre mentek a díszek (középre kavics, két szélére formalyukasztott sárga napocska, rá kenderzsineggel fűzött gombok). Alá a fekete és narancs kartonok, mindez összeragasztva.
A "boldog szülinapot" felirat zsugorfóliával készült. Lényege, hogy egy nagy fóliára felírtam alkoholos filccel a szöveget, majd be a sütőbe (nem légkeverés, hanem alul-felül sütés, 130 fok, és kb. 10 perc, de közben figyeltem), összezsugorodott kb. negyedére, és ilyen lett. Jó, mi? Lyukat elfelejtettem bele vágni, így ragasztanom kellett, ami nem annyira szép és tartós (egyszer már le is esett). Ez most még nem olyan szép, de ez afféle első zsugorkás próbám volt... nagyon tetszik, úgyhogy lesz még ilyen alkotásom. :-)
Mik történtek, míg nem jöttem...
A gyerekek nagyon betegek (már jó ideje, és még mindig, bár Angi már talán javul, de Vikinek még az éjjel is 40 fokos láza volt). :-( Valszeg kikaptuk az influenzát. Most már antibiotikumot is kapnak, meg van egy kórházi beutalónk is, de reméljük, arra nem lesz szükség (bár az éjjel nagyon határán voltam, hogy bevigyem Vikit, aztán lebeszéltem egyelőre magam róla... ez már a második ilyen pont volt, hogy úgy éreztem, talán be kéne vinnem, nehogy nagyobb baj legyen... de még maradt reményem, hogy mi is át tudjuk segíteni, így adtam még egy kis esélyt Neki, főleg, mert nem akarom, hogy a kórházban még betegebb legyen.) Doktornéninél kétszer is voltunk, és hétfőn újra konzultálunk, reméljük a legjobbakat.
Ilyen elesettek most egy jó ideje, itt nem alszanak, csak pihegnek (kivéve, mikor jobban vannak a gyógyszerektől): :-(
Munkaügyeim is voltak... a mostani helyemen úgy éreztem, hogy már kevés amit keresek (a költségeinkhez is és a tapasztalatomhoz is, ami 9 év, illetve azért a két diplomám+ mérlegképesem is számítson valamelyest, ha már megvannak...), és kaptam ajánlatot máshonnan, majd keresgéltem ismerősök körében, és még több ajánlat lett. De mivel korrekt akartam lenni (és nyilván a szívem ide húz továbbra is), beszéltem a mostani munkahelyemmel. Minden juttatásom teljesen át lett alakítva egy abszolút új koncepció szerint, ami nekem nagyon jó lenne így (és továbbra is itthonról dolgozhatnék, ami nekem óriási dolog). Már csak az ügyvezetőnek kell erre rábólintani, és akkor szó sincs elmenetelről... de Benne is reménykedek, mert Ő is felhívott, hogy miért akarok elmenni, szóval ezek szerint Neki is fontos vagyok, remélem elfogadja, amit a főnökömmel megbeszéltünk (végül is kifizetni ugye Neki kell). :-) Ehhez kérek szépen egy kis drukkot. :-) Na, ez is elvette kicsit a szabad perceimet, meg persze nem kevés izgalmat is okozott (okoz még most is, amíg ki nem lesz mondva a végleges állapot).
Fogytam 5 kg-ot 2 hét alatt... jipijáéééé!!! :-)) Kezdetnek nem rossz!
Most éppen alszanak a csibék, egyéb dolgok is félretéve, szóval van egy kis időm írogatni (ja, és tegnap éjjel is alkottam valamit gyorsan, ha még belefér, azt is megmutatom).
2009. január 22., csütörtök
Pedig nem...!
Láttátok Anita új otthona blogját (ld. előző bejegyzésem)? Amiatt ömlengek ám itt, mert úgy örülök neki, hogy mennyien segítenek. Olyan jó ilyeneket olvasni. Ma reggel ezzel kezdtem, és megalapozta a napomat, nagyon örülök.
Anitának biztos már most is fantasztikus érzés, hogy a közvetlen barátai ott vannak Vele és dolgoznak a lakáson... hát még, ha majd meglátja ezt a blogot, megkapja a sok ajándékot olyan emberektől, akiket nem is ismer...? Akkora dolog ez!!! :-))))))
2009. január 21., szerda
Igazi barátság!
... ugye, milyen megható, hogy ekkora bajban mennyi barát van ott? Mesi, ha erre jársz! Nagyon büszke vagyok, hogy ismerhetlek!
Ha olvastátok a blogján a bejegyzést, ott látható, hogy az érintett barátnőnek egy titkos blogot hoztak létre Mesiék Anita új otthona címmel. Itt mindig követhető, hogy éppen hogy állnak a munkálatok, a lakás helyreállítása.
Arra kérlek, hogy ha tudsz, Te is segíts. A fenti blogokon látható, hogy szó sincs pénzről, és az is, hogy nem egy - manapság sajnos szokásos - humbuk, vagy átvágás.
Köszönöm mindenkinek! Olyan jó érzés segíteni, nem? :-)
2009. január 20., kedd
Együtt
A nemfény viszonyoknak köszönhetően hiába készítettem több fotót is, valami mindegyikkel volt. Úgyhogy marad most ez.
Először is az oldalon lévő fotót már eleve megbuheráltam, ugyanis ezen alkalommal (se) volt olyan képünk, amelyen mindannyian rajta vagyunk... merthát valakinek ugye fotózni is kellett. Ezért Apát és Vikit már én Photoshop-oltam ide egy másik képről... utána nyomtattam. A fotót vízszintesen ragasztottam fel, majd készítettem rá egy "ablakot": hullámkarton keretet vágtam, arra fóliát ragasztottam, arra pedig ment egy fehér "keret". A fóliára kapartam két hópehely kaparós matricát, majd kötöttem rá egy szalagot. Ezt függőlegesen (dupla adat 3d-s ragasztóval, hogy jól kiemelkedjen) odaragasztottam a kép fölé. Mellé balra ment egy inda.
- Bazzil Basics textúrázott alapkarton
- Hópelyhes glitter lace csillámos csipkés karton
- Mintás szalag
- Csillámpor
- Wordart: Betsie
- Chipboard inda
- Műanyag fólia
- Kaparós matrica
Csúszkálás az omszki tavon
Angi egyből közölte, hogy Ő korizni akar. Jövőre majd elviszem a műjégre, bérelek Neki korit, és meglátjuk, hogy tényleg érdekli-e. Ha igen, akkor veszünk Neki egyet. Jó lenne, mert én szeretek korizni (csak nem tudok), és akkor lenne kivel kimenni, mert Apa ilyenekre nem kapható. Ő majd ihatja a forralt bort a paravánon kívül, míg várja, hogy mi kikorizzuk magunkat a lányokkal. :-)
Meg is szkreppeltem az élményeinket gyorsan frissiben:
Betűtípus: Times New Roman, PC Snowballs
- Template: Pavelancsika
Készlet: Scrapbookozz velünk - Zimankó
* Scrapbookozz velünk - Kreatív próbatétel 8
Banda buli
Néhány kép az alábbi albumban látható (katt a képre):
![]() |
| Banda-buli_20090117 |
2009. január 19., hétfő
2009. január 13., kedd
cym-cym cymbora, cyber-cymbora :-)
2008-ban beosont az amúgy sem nyugis és uncsi életembe a scrapbook.... ajjajjjajjj... azelőtt is szerettem alkotni, de sokszor elhanyagoltam... azóta viszont! Teljesen a rabjává váltam. Rengeteget jelent nekem túl a kikapcsolódáson, alkotás örömén is. Egy fantasztikus társaságba kerültem, ahol nagyon sok nagyon érdekes, értékes embert ismertem meg, és nem telik el nap, hogy ne mennék fel a közös oldalunkra megnézni, hogy kivel mi van. Erre a hobbira egyébként Beán (Szöszmöszin) keresztül találtam, akit Angi fórumáról ismerek (ismét egy cyber-ismeretség), és nagyon hálás vagyok Neki ezért.

És akkor íme az oklevél szövege:
1. Zsuzsi, aki jelenleg a legmélyebben van a szívemben, és egyre mélyebbre kerül... igaz barátnőm Ő, azt hiszem. :-)
2. Mónika, aki asszem ezekben a pillanatokban hozza létre a blogját, már nagyon várom. :-) Ő eredetileg "csak egy kolléga", de sokkal-sokkal jobban szeretem annál. :-)
3. Éva, akit a szkreppen keresztül ismertem meg... azt hiszem, egy kicsit hasonlítunk egymásra, sokszor érzem úgy, hogy rokon a lelkünk...
4. Merika számomra egyfajta példakép. És ennek semmi köze a scraphez, vagy a művészethez, hanem inkább ahhoz, amilyen ember. Példaértékű pl. a számomra az, amilyen a lányával - Tinával - a viszonya.
5. Noénak bár nincs blogja, de itt kell, hogy szerepeljen. Igazából szinte csak a levelezésünkből ismerem Őt, bár találkoztunk már személyesen többször is, sőt aludtak is itt nálunk. De sokszor levelezésen keresztül sokkal jobban ismerjük a másikat, mint egy-egy gyors taliból, főleg, ha annak igazából más a célja. Nagyon szimpatikus Ő nekem, szeretem azt, amilyen. :-)
6. Ágikát szintén scrap-berkekből ismerem, fiatalka is hozzám képest és még blogja sincsen, de mit csináljak, ha olyan szimpatikus. :-D
7. Linsey-nél járt már ez a díj. De ettől még én is elküldöm Neki. Szimpatikus. Nem tudom miért, a blogján és az alkotásain áttetsző egyénisége nagyon tetszik.
8. És végül, de nem utolsó sorban Szöszmöszi, akinek nagyon sok ember és egy (talán) életreszóló hobbi megismerését köszönhetem!
2009. január 12., hétfő
Egy évesek lettek az ikrek
![]() |
| ApiFiuk_1_evesek |
Most a fiúk első évéről egy speciális "minialbumot" készítettem. A formátumát anno a Scrapbookozz velünk magazin esküvői számában láttam, mint vendégkönyv-ötlet. Apa ötlete volt, hogy fotók is kerülhetnek bele... én meg megvalósítottam. :-) Íme:
Alapötlet-forrás: Scrapbookozz velünkKiegészítők:
- karton, háttérpapír: Rayher
- papírvirágok: Rayher
- speciális 3D-s "tinta" (nem tudom mi ennek a neve): Rayher
- kaparós matricák (Kláritól - köszönöm)
- kék háló (szomszéd virágboltjából maradt sallang)
- lufis díszek: Auchan
- égetett gyurma-gombszerűségek: Vác
Na és a nyertesek!
És Tinának is tiszta szívemből gratulálok.
Az Ő munkáik is inspirálnak - és persze mindenki másé is, akik az oldalon tagok és beküldik az alkotásaikat.
Gratulálok lányok, és köszönöm a sokmindent, amit tanulhattam Tőletek!
2009. január 11., vasárnap
Második hely
(Ezen az oldalon úgy lehet helyezést elérni, hogy minden tag minden hónapban szavaz az abban a hónapban készült alkotásokból arra, ami Neki a legjobban tetszik. A szavazatok száma alapján áll fel egy rangsor, ebben lettem én második holtversenyben két másik alkotótársammal: Noéval és SzrJudittal.)
2009. január 10., szombat
Olvasmányaim...
Éva kiszúrt Magának - megint egy staféta-játék zajlik.
A játék szabályai:
1. Írd le annak az 5 könyvnek a címét amiket, 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg 5 embert és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.
Azért egy picit tavaly is sikerült, mert egy folyamatban lévő könyvem mindig van, olyan sosincs, hogy ne olvasnék semmit. Csakhát egy könyv nálam hónapokig tart mostanában...
Remarque-tól a Három bajtársat olvastam év elején... A könyvben a tartalmán kívül az is érdekes volt, hogy ez a könyv Apa részéről került a családunkba/polcunkra, és tele volt megjegyzésekkel és aláhúzogatásokkal, amit még a régi nagy szerelme tett bele. :-)
Aztán olvasgattam angolul egy Sherlock Holmes kötetet... ezt nem olvastam végig, igazából néha azért veszem elő, hogy gyakoroljam a nyelvet... megint kéne egy kicsit. :-)
Amit még most is olvasok, az egy 2006-ban irodalmi nobel díjat kapott könyv Orhan Pamuktól, a címe: A nevem Piros. Régi miniatúrafestőkről szól, Törökországban játszódik, és számomra egyszerre nehéz, érdekes (már felépítésében is), fordulatos, unalmas... lehet, hogy már abbahagytam volna, hogy egy könnyedebb, kikapcsolódásra, lazításra, nemgondolkodásra alkalmasabb könyvbe kezdjek, de elvem, hogy nem hagyok abba könyvet... szóval, végigküzdöm.
És nagyjából ennyi. Olvasok rengeteg szakmai dolgot, néha rámjön az agykontroll, akkor előveszem az agykontroll könyveimet, netán a közgazdasági témájúakat... de sajnos többel nem büszkélkedhetek... viszont lesz ez még máshogy is, ha majd nyugdíjas leszek :-) (de legalábbis ha nőnek a lányok... talán...)
A játékra az én jelöltjeim: Petra, Betsie, Atyus, Moncsi, Rainbow
2009. január 9., péntek
Bilizés
2009. január 7., szerda
Tegnapi esténk/éjszakánk
Apának lenni csodálatos!
Ahogy bandukoltam hazafelé, megláttam Őket a park hátsó részében, a fák között. Azonnal feléjük indultam, közben már hallottam, hogy Angi már kiáltozik felém .” Apa, Apa ne menj el, itt vagyunk!” (egy kicsit irányt kellet váltanom, hogy lemehessek a dombon, és azt hitték, elmegyek). Közben a kis-nagylányom folyamatosan kiáltozott és boldogan szaladt felém "Apa, apa" és a kitárt karjaim közé ugrott. Leírhatatlan érzés volt! És a másik Kismukucs is ott szaladt a nővére nyomában azzal az ingatag mozgásával a kezes-lábas szkafanderében és azt kiáltotta felém „APA”! Akkor, abban a pillanatban már a fellegekben jártam. Még mindig felfoghatatlan, hogy „APA” lettem és a gyerekeim ilyen boldogan fogadnak, mikor hazaérek. Anyára mosolyogtam, miközben repesett a szívem.












