Családunk Krea-tükre

Nagyon boldog vagyok! Ezt vettem ma! Egy hőlégfúvó, ami jó a hődomborításhoz, puffasztáshoz, zsugorfóliához, struktúrapasztához stb... A kreatív boltokban direkt kreatív célra kidolgozott változata a legolcsóbb helyen is 5 600 Ft. Igaz, az pici, nőies... de kit érdekel, ha ez csak 1 995 Ft volt, 1 év garanciával, több fejjel és ugyanarra a célra??? :-))

Ma Angi nem ment bölcsibe, mert reggel kicsit köhögött, meg taknyolt. Ezért ki kellett találnom valami építő programot, amitől fejlődnek is, meg jól is érzik Magukat. Azt gondoltam, ha már mindenhol ősz, és különben is olyan gyönyörű őszünk van, készítsünk egy őszi képet együtt. Vikici rajzolt, Angika vágta a leveleket (formalyukasztóval) és ragasztott, én pedig segédkeztem. :-)

Munka közben a lányok:

És az eredmény :-):

Már mikor ígértem, hogy írok az esküvőről! Azért nem tettem eddig, mert vártam a profi képeket, de még nem érkeztek meg, így addig felteszem a magunk által készítetteket. Aztán majd egyszer úgyis szeretnék erről is scrap-oldalakat készíteni, akkor majd biztos választok hozzá profi képet is, ha megkapom addig.

Naszóval! Hihetetlen összeszedett, jól szervezett, gyönyörű, megható esküvő volt. Mónikáék is és a szülők is kivették a részüket a szervezésből, ami meg is látszott. A vőfély is nagyon jó választás volt, mert nem volt túl sok, hanem pont akkor és ott volt, amikor és ahol kellett egy kis koncentráló erő.

Mónika gyönyörű volt, a szülei pedig nagyon szimpatikusak. Rengeteget hallottam már Róluk az évek alatt (sokszor küldtek nekem kalocsai paprikát is :-)), de személyesen soha nem volt még alkalmam találkozni Velük. Emiatt is nagyon örültem ennek az alkalomnak.

A polgári szertartás alatt Enya és Sting szólt, ez nagyon tetszett!!! :-) Na, és akkor a képeket egyből egy számunkra emlékezetes sztorival kezdem: szépen beültünk a házasságkötő terembe, hurrá, várjuk a nagy eseményt, szokjuk a gondolatot, hogy nem kell gyerekek után szaladgálni ma, és nini, egy helyben ülhetünk. Nagy tétlenségünket kihasználva András fényképezőgépet lázasan elő, csőre tölt és meredt tekintettel bámulja a szemben lévő ajtót, ahonnan az anyakönyvvezető néni már bejött. Enya szól, én meg figyelem, hogy miért néz mindenki hátra, biztos a balga profi fotóst nézik, aki olyan pofátlan és amatőr, hogy hátat fordít az anyakönyvvezetőnek, és nem áll olyan szemfüles módon résen az ajtót bámulva, mint az én uram! Egyszer csak az ifjú pár elballag nagy ünnepélyesen mellettünk, vakuk csattognak... a miénk is, mert Apa meglepett fordultában ilyedtében lenyomta gyorsan, ez lett belőle:

A kalocsai főszékesegyház hihetetlen szép! Csakis az egyházi eskü szépsége miatt sajnálom, hogy nem volt templomi esküvőnk... (csak hát ugye nálunk az hazugság lenne, mert nem vagyunk hívők, és azért a szertartás hosszát sem sírnám vissza...). András készített egy videot az egyházi szertartás végéről, illetve néhány fotót is, íme szép sorban:
Mónika az édesapjával:

A székesegyház "oltári" oldala:

Zsuzsi barátnőm kislánya, a kis Zsuzsi, vagy Zuzi, vagy Zuzmóka még októberben 3 éves lett! Viszont azóta sem tudtunk találkozni, csak a múlt héten, mert vagy beteg volt valamelyik gyerek, vagy én nem értem rá, mert munka volt. Egy kicsit kapóra is jött ez nekem, ugyanis mindenáron egy pici paci-mütyürt szerettem volna venni Neki (imád lovagolni), de persze nem kaptam. Így kapott csiga-mütyürt (mindig csigát szed :-) ) és úgy döntöttem, hogy a pacit majd akkor elkészítem én. Igaz, nem mütyürt készítettem, de az üdvözlőlapot ezzel próbáltam meg helyettesíteni:

Sziasztok!

Timcsocától kaptam egy értesítést ma egy játékról, aminek a neve "Kipécéztek".

Szabályai a következők:

1. Linkeld be a blogdba azt, aki kipécézett!

2. Ossz meg magadról 7 dolgot, akár különleges, akár hétköznapi!

3. Pécézz ki 7 embert, nevezd meg őket és linkeld be a blogodba!

4. Egy hozzászólásban értesítsd őket a blogjukban, hogy ki lettek pécézve!

Íme a 7 dolog, amit el szeretnék mondani magamról:

1. Boldog ember vagyok! Csodálatos családom van mind szűk-, mind tág értelemben, szeretem a munkámat (bár lehetne kevesebb), és mióta rátaláltam a scrapbookra, mint hobbira, azóta tudok örülni is annak, hogy ilyen szerencsés vagyok. Már nem tűnik ez természetesnek, több mindent meglátok már a környezetemből, a világból, sokkal nyitottabb szemmel járok.

2. Nagyon tudok szeretni, de ha megsebeznek, az a seb soha nem forr be... gyógyulgathat, de a nyoma mindig megmarad.

3. Fantáziám, na, az nincs! Mégis imádok alkotni! Bármit, bármikor! A magam egyszerű módján.

4. Világ életemben fogyni akartam úgy, hogy közben imádok enni! :-) Még mindig nem adtam fel...

5. Egyetlen dolgot sajnálok az eddigi életemből... a barlangászást csak 30 éves koromban fedeztem fel, mint sportot... így csak egy-két évig űzhettem, de csodálatos élményeim vannak arról az időszakról (ja, akkor egy 20-assal könnyebb voltam ;-) )

6. Drága férjemmel szeretnék megöregedni: aki számomra a világon a legcsodálatosabb társ, férj és Apa!

7. Egyetlen kívánságom van az élettől: a családunk egyetlen tagja se legyen soha komoly beteg, és én is legalább addig élhessek, hogy láthassam felnőni a lányainkat, láthassam, hogy már megtalálták az útjukat, és már elboldogulnak az ölelő/vígasztaló karjaim nélkül is. Amikor már lesz annyi emlékük tőlem, hogy ez mindig egy kicsit segítse Őket a nehéz pillanataikban!

Akiket kipécéztem: Didó, Gigi, Hana, Krissz, Linsey, Mesi, Szöszmöszi

Mióta Angi megvan, két baráti családdal (Joplinék és Apiék) mindig külön tartunk egy baráti szülinapi partit is. Joplinéknál Angival majdnem egyidős Kíra, Apiéknál pedig Vikicivel majdnem egyidősek az ikrek, Marci és Peti. Az idén ugye már ketten vagyunk, az négy bulit jelentene, kettő családit és kettő barátit. De mivel úgyis csak bő egy hónap van a két lány szülinapja között, úgy döntöttünk, hogy a barátit összevonjuk Nekik. Ezt a bizonyos összevont partit fogjuk jövő hét szombaton megtartani, amihez egy-egy ilyen meghívót készítettem (a lényegük ugyanaz, színben, mintában, fotóban és tortaformában térnek csak el):

Ahogy készültek: először kiválasztottam a kétféle papírt, vele kétféle színvilágot. Körbevágtam mintavágó ollóval, megtintáztam/krétáztam Őket a megfelő színekkel. Aztán elkészítettem a kis "harmonikákat".

Ma mindannyian elmentünk a veresegyházi medveparkba. Nagyon jó szórakozás-kikapcsolódás-levegőzés volt mindannyiunknak, legfőképpen a gyerekeknek.

Hmmm... szombaton 36 éves lettem... az a furcsa, hogy ha így leírom, vagy kimondom, rettenetesen sok! De önmagamat meg még mindig gyereknek érzem, nem élem át, hogy ennyi idős lennék. Néha még arra is rácsodálkozok, hogy jé, nekem van két csimotám, pedig még én sem nőttem fel! :-) (Mi lett volna, ha nem "későn" szülök?)

Mindegy, azt hiszem, ezzel nincs baj. Inkább érezzem fiatalabbnak magam, mint fordítva. De talán pont emiatt nem is visel meg egy-egy újabb születésnap, tulajdonképpen csak egy újabb ünneplési lehetőségnek fogom fel - csak ilyenkor kivételesen engem ünnepelnek.

Hát, az idén (is) ez nagyon jól sikerült, tele meglepetéssel!

Többnyire ajándékba mindenkitől pénzt kértem, és scrapbook cuccokat vásároltam rajta. Anyutól már az augusztusi scrap-talira megkaptam a pénzt, és ott tudtam egy csomó alapdolgot venni, ezek voltak szinte az első eszközeim (mintavágó ollók, precíziós szike, tintapárnák, csillámos filcek, készlet, stb.) Aztán Apától kaptam a lyukasztó-készletet, illetve a Rayheres kombinált kiskalapácsot lyukasztóval, domborítóval. És meglepetésként egy gyönyörű csokrot! Tesóméktól rengeteg gyönyörű papírt, szalagot, kenderzsineget, kontúrmatricát, kiegészítőket kaptam, a Papáéktól pedig életem első scrapbook albumát. Erről fotóm is van:

Köszönöm Mindenkinek!

Angival kampány-jelleggel már próbáltam megszoktatni a hajcsatot, több-kevesebb sikerrel, aztán Ő győzött, mert feladtam, és levágattuk a haját - Apa úgyis ennek a pártján volt, mondván, hogy úgyis úszni fog.

Most azonban elhatároztam, hogy újra megpróbálom rászoktatni, most már mindkét lányt a hajcsatra. Annyira gyönyörűek, amikor fel van tűzve a hajuk, kiemeli az arcukat. És most már Apa is belátta ezt, és Ő mondta, hogy növesszük meg Nekik.

Hát, most nagyon kitartó leszek... meglátjuk, mi sül ki belőle.

Ilyenek, ha fel van tűzve a hajuk! Hát nem gyönyörűek??? Tudom, hogy elfogult vagyok, de szerintem nagyon!

Apának régen tartoztam már egy oldallal, amit megígértem Neki. Ez pedig az augusztusi Iron Maiden koncertről szólt. Nos, hétvégén Kalocsán, a plusz egy napunk egy részét azzal töltöttük, hogy ezt EGYÜTT elkészítettük. Nagyon jó volt, mindketten élveztük. Annyira örültem, hogy a hobbimba kicsit "beleszagolt", és tudta velem együtt művelni egy kicsit. És éreztem, hogy Ő is jól érezte Magát, és tetszett Neki a végeredmény. Mondjuk ez inkább montázs, mint scrap, de nem akartuk elrontani azzal, hogy mindenáron teszünk még rá valamit, szerintünk ez így lett jó. De legfontosabb, hogy élveztük az elkészítését:

Hétvégén tudtam elkészíteni a múltkori állatkertes kirándulásunkat is a Papáékkal. Nagyon jó móka volt, a gyerekek nagyon élvezték (meglepetésemre Vikici is!). Csak az volt a kár, hogy sietni kellett haza, mert Vikicivel mennünk kellett kontrollra, meg vártuk a mosogatógép-szerelőt is.

Megvolt Mónikáék esküvője, asszony lett a lányból! Minden fantasztikusan sikerült, többször is elbőgtem magam a meghatottságtól... na de erről majd később...

Most végre megmutathatom, hogy miket készítettem Nekik! És már abban a tudatban, hogy úgy láttam, igazán őszintén örül is a nászajándékunknak! Ettől egy kicsit tartottam, és olyan jó, hogy jól sült el.

Naszóval. Az egészhez előzménynek annyi hozzátartozik, hogy elég rendszeresen olvassa Mónika a blogomat, és egyszer elejtette, hogy szeretné, ha egyszer "megtanítanám" a blogolásra, szkreppelésre. Hááááát, ezek után ugye jött az esküvői meghívás, meg a tudat, hogy jön a baba... mi sem kellett nekem több. Első gondolatom volt, hogy nincs ennél jobb alkalom, hogy inspirációt adhassak ahhoz, hogy megtanulja, és mire meglesz a babája, Ő is minden pillanatot ezzel a csodálatos módszerrel tudjon elraktározni.

Eldöntöttem hát, hogy egy esküvői albumot fog kapni, de ez SCRAPBOOK album lesz, nem egy snassz fotóalbum, vagy akármi. És hogy az a bizonyos inspiráció is meglegyen, kap bele egy kész oldalt úgy, hogy a fotót majd Ő tudja beletenni utólag (ehhez Borka albuma is a fejemben volt, csak én nem tudok rajzolni).

Aztán elolvastam a scrapbookozz velünk esküvői számát, és ott volt egy jó kis fényképtartó is... na, ezt is meg kellett csinálnom. Az pedig, hogy a menyasszonytánckor a pénzt ne egy snassz borítékba legyen bedobva, már az utolsó pillanatban jött, mint ötlet...

Akkor kicsit részletekben:

Az albumot természetesen így, készen vásároltam... elég kezdő vagyok még ahhoz - meg időm sem volt elég -, hogy bele mertem volna vágni magam.

És az a bizonyos album, amit inspirációnak szántam, így néz ki (én az egyházi szertartást ragadtam ki témának):

(A fotót egy katalógusból vágtam ki, mivel csak fotósarokba vannak, bármikor cserélhetők lesznek majd az Ő kedvenc fotójukra.)

Az oldal úgy készült, hogy először elkészítettem a "keresztet" részleteiben. Összeragasztottam a különböző papírokat, kartonokat, kimértem, hogy ha ezzel a csipkével készítem, akkor alul mennyi fog kilógni, és azon a részen arany tollal átrajzoltam a papír mintáját.

Az "igen" kaparós matricával került oda, a kis arany szívecskék pedig Rayheresek, mit tegyek, beleszerettem, amikor ehhez az ajándékhoz vásároltam a kellékeket... lesz majd még párja alább gyűrűk formájában is...

Ahogy utaltam már rá, stafétában készítünk egymásnak üdvözlőlapot a scrap.hu-n. Én Atyusnak készítettem lapot, aki egy nappal utánam, 26-án ünnepelte a születésnapját... végtelenül fiatal még, legalábbis hozzám képest.

Ezt a lapot készítettem Neki: Hátulja:

A lap úgy készült, hogy a rózsa virágját kontúrmatricából egy bordó (gyönyörű) Daisy kartonra ragasztottam, majd sniccerrel körbevágtam és 3D-s ragasztóval került a lapra. A "szára" pedig szintén az előző papírból kivágott minta, amit úgy ragasztottam fel, hogy olyan hatása van, mintha a virág szára lenne. Keresztbe pedig egy öntapadós szív-szalagot ragasztottam (Mónikáék esküvői nászajándékából maradt, de erről majd később...).

A hátulja és belseje ugyanúgy a papírból kivágott mintákat tartalmazza, a belsején kiegészítve egy kis kontúr-madárkával. A szöveget pauszra nyomtattam, majd négy sarkán ragasztottam. Hogy a ragasztást eltakarjam (nemsokára lesz pauszragasztóm, juhhéj!!!), mintalyukasztóval kis tortácskákat lyukasztottam, és a négy sarkára ragasztottam 3D-s ragasztóval.

Hát, most csak ennyi telt az időmből... de Atyus azt írta, hogy tetszik Neki, és ez a lényeg!!! Még egyszer nagyon boldog szülinapot Neki!

Amikor ma kinyitottam a postaládánkat, egy félig meglepetés és egy nagyon nagy meglepetés ért!

Van egy staféta a scrap.hu-n, ahol felállítottuk a lányokkal, hogy kinek mikor van a név- és szülinapja. Ezt időrendi sorrendbe tettük, és mindenki az utána következőnek készít egy üdvözlőlapot, így nyilván mindenki kap is az előtte lévőtől. Én Atyusnak készítettem (majd megmutatom), nekem pedig Mónika. Ma érkezett meg, azt hittem, hogy csak a jövő héten fog, ezért volt félig meglepetés: számítottam rá, csak nem most. Nagyon szépet gyártott nekem nagyon megtisztelt, hogy ennyit dolgozott vele a kedvemért. Tényleg gyönyörű lett, majd megmutatom, csak most már nem olyanok a fényviszonyok, hogy lefotózzam, holnap meg ugye elutazunk...

A nagyon nagy meglepetés az volt, hogy - szintén a scrap.hu-ról - Noétól is kaptam egy lapot, csak úgy, soron kívül készített nekem egyet! Hát ez annyira jól esett, hogy a könnyem is kicsordult! Nagyon szeretem Noé munkáit, nagyon precíz, ízlésesen összeállított oldalai vannak. Többek között nekem Ő is egy példaképem. Én mindig kapkodok, rohanok, ha elkap a hév, mert szeretném minél előbb készen látni... (meg egyébként is ilyen kapkodós egyéniség vagyok, biztos azért, mert annyi mindennel foglalkozok mindig). Irigylem az Ő türelmes precizitását, és ez nyilván az eredményen is látszik. Jövő héten ezt is be fogom ide szúrni képen, úgyhogy érdemes lesz visszalapozni ehhez a bejegyzéshez. ;-)

Mónika és Noé! Ha esetleg erre jártok, itt is NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM A GYÖNYÖRŰ LAPOKAT, NOÉ, NEKED KÜLÖN EZT A SZÉP MEGLEPETÉST!

Holnap reggel hazautazunk anyuhoz Dunaújvárosba. Jönnek Tesómék is. :-) Együtt lesz a család. Aztán szombaton mi Apával továbbmegyünk Kalocsára, mert lesz Mónika meg Robi esküvője. (A lányok ott maradnak anyuval és a sógornőmmel, Szidivel.)

Nagyon várjuk már az esküvőt! Mónika nekem olyan, mintha kicsit a "gyerekem" lenne. Anno, mikor odakerült a cégünkhöz, én voltam a főnöke, én tanítgattam. Akkor még egy kislány volt, egy bájos kislány. Néha féltettem is magamban a kemény üzleti élettől, a hajtástól, a stressztől... mára felnőtt nő lett, aki még engem is megdöbbent a talpraesettségével, azzal, hogy milyen okos, ügyes, profi szakember vált belőle. Ez nem az én érdemem, én csak elindítottam az úton... de az Ő sikere számomra az egész pályám legnagyobb erkölcsi elismerése! Nagyon büszke vagyok Rá!

A hab a tortán, hogy ott maradunk az esküvő után még egy napot Kalocsán, amikorra igazából nem is tervezünk semmit, csak pihenünk, élvezzük a szállodában a semmittevést, hogy nem kell magunkon kívül semmi másra figyelni, és élvezzük egymást, sétálunk, együtt leszünk, csak mi ketten. (Eredetileg úgy volt, hogy találkozunk Apa egy régi barátjával, de végülis nem szervezünk semmit arra a napra, az csak a miénk lesz.)

Biztosan nagyon fognak hiányozni a gyerekek, de tudjuk, hogy jó helyen lesznek, és majd sokat beszélünk telefonon anyuval, hogy minden rendben van-e. :-) Nagyon ránk fog ez már férni, mióta megvannak a lányok, ilyet még soha nem csináltunk.

Majd ha hazajöttünk, mesélek az esküvőről, meg mindenről. ;-)

Gondoltam, két legyet ütök egy csapásra: adott egy Hodge Podge és egy Blog4scrap kihívás. Előzőben az a feladat, hogy készítsünk egy oldalt, ami megmutatja 2007 és 2008 között a különbséget az életünkben bármire levetítve. Blog4scrap pedig egy freebie-t ad, azzal kell oldalt készíteni. Ötvöztem a kettőt: Blog4scrap freebie-jével készítettem egy olyan oldalt, amin a két év októberének számunkra a legnevezetesebb eseménye látszik: Vikici megszületett és egy éves lett! Mi ez, ha nem egy gyönyörű téma? Remélem, még nem késtem le a kihívást, gyanítom, hogy ha nem is, akkor is nagyon az utolsó pillanatban vagyok (nem találom a határidőt az oldalon, csak annyit tudok, hogy hétvége...).

Lenyugodtak végre a kedélyek, és nagyjából a végére értünk az egyik ügyfelemnél a kritikus határidőknek, amik miatt mostanában szinte semmi másra nem volt időm. Meg is rohantam gyorsan az új alkotós szobámat (már majd megvesztem érte, hogy végre alkothassak). Ez lett a második alkotásom ott (az elsőt még nem mutathatom meg).

Az előtörténete az, hogy eleve imádom a füves képeket... ez pedig azok közül is az egyik kedvencem. Az pedig, hogy pont ilyen legyen, egy olyan napon ugrott be, amikor már szédültem a kevés alvástól és zúgott a fejem a munkától, így kikapcsolódásként elmentem a Rayherbe. Egyrészt, mert reméltem, hogy ettől jobban leszek (nem anyagilag :-P ), másrészt pedig azért, mert hallottam, hogy a papírok le vannak akciózva. Vettem is egy csomót! Hazafelé a piros lámpánál nézegettem, és ezt kiemeltem mind közül. Egyszer csak beugrott hozzá ez a kép, és az is, hogyan kéne megdolgozni. Már akkor (kb. egy hónapja) pontosan azt terveztem el, ahogy most végre meg is valósítottam. Mennyire vártam már, hogy végre meg is alkothassam a megálmodottat! Lehet, hogy az ihlethez nekem hulla fáradtnak és betegnek kell lennem??? Minden esetre imádom az eredményt! De fotózni még mindig nem tudok úgy, hogy vissza is adja az igazit! Grrr...

Naszóval. Az úgy kezdődött, hogy először bemetszettem a fotók helyénél az alap papírt, hogy a virágok és a csiga rálógjanak a képekre. Aztán mindent körbekrétáztam (fotót, metszéseket, papír széleit), majd 3D-s ragasztóval erősítettem azokat a képre, hogy szépen kiemelkedjenek. Kapott minden madárka és a csiga-biga is egy-egy gyöngyöt a szeme helyére, hogy kicsit azt is kiemeljem. Végül a jobb felső sarokból kivágtam sniccerrel a napocskát, visszahajtottam úgy, hogy a napocska helyén az alá eső virág látsszon (a vágás mentén itt is krétáztam), és egy miltonkapoccsal odaerősítettem. Így a papír másik oldalából is mutatok egy kicsit, mivel kétoldalas, és az is nagyon szép. Az így szabadra került sima hátlapot pasztellkrétával kiszíneztem, majd visszaragasztottam oda 3D-vel a napocskát. Hát, nagyjából ennyi.

Részletfotók:

Vasárnap lementünk ide a parkba játszani... úgy látszik, a motor, bicikli és egyéb társai már unalmassá váltak, mert a lányok most új játékot találtak: dombot másztak, majd legurultak! Eszméletlen volt, ahogy Angi "lesüllyedt" Vikici szintjére, és Ő is négykézláb ment, hogy együtt tudjanak haladni! Imádom, hogy olyan sokat játszanak már együtt, és annyira jó partnerei egymásnak. Ilyenkor örülök, hogy ilyen kis korkülönbséggel vállaltuk Őket, és még egyneműek is. Remélem, mindig ilyen jó tesói maradnak egymásnak akkor is, ha mi már nem leszünk!

Megtartottuk ma Vikici első szülinapját! Nagyon jól sikerült, mindkét lány jól érezte Magát, és jól bírták a sok embert, a nyüzsgést (itt voltak a nagyszülők, az egyetlen dédnagyi, és a testvéreink a családjukkal).

Vikici nem okozott meglepetést a tortával. Mindkettőbe nyakig belemászott! :-) Annyira édes volt, és pontosan erre számítottunk Tőle. :-)

Anno Angi nem mert belenyúlni a sajátjában. Most nagyon jól szórakozott Vikici mutatványán, de Ő továbbra is kecsesen és nőiesen csak az ujja hegyét mártotta bele, majd finoman lenyalta.

Angi és Kristóf (sógoromék kisfia, aki Anginál csak 5 hónappal fiatalabb) hihetetlen nagyot játszottak együtt! A végén Anginak hajszárítóval kellett megszárítani a haját, annyira leizzadt. Ja, és mellékesen a játék közepén kivonultak együtt a vécébe (ahová csak csellel tudtunk benyitni), majd felváltva, egymást őrizve kakiltak. :-))

És akkor néhány fotó:

... és ez lett belőle. :-))Angika ajándékot adott a kishúgának. Nagyon büszke voltam Rá! Egy kicsit sem irigykedett, hogy most mindenki a Húgát ünnepli, egyáltalán nem éreztem Rajta, hogy féltékeny lenne, pedig alig három évesen még érthető is lenne. Példásan viselkedett! És nagyon édesen ment oda a Hugihoz, mondta, hogy "Boldog szülinapot Hugika", majd adott Neki puszit is. Imádom Őket!
A fentiekhez hozzátartozik, hogy imádja a kirakókat, és a szíve szakadt meg ezért is. Így még gyönyörűbb az, ahogy átadta a testvérének... de azért utána hamar jött, hogy szeretne játszani vele :-) Természetesen Ő volt az, aki először kipróbálhatta. Hugikának még úgyis kell egy kicsit nőnie hozzá.